Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Így elfogadható a megcsalás?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Így elfogadható a megcsalás?

Figyelt kérdés

Megcsaltam a barátomat.Jó volt hozzám,talán kicsit túl jó is , semmi gond nem volt vele, egyszerűen csak meg kellett tennem. Az exem 3 éve megcsalt majd elhagyott , és nagyon fájt. Úgy gondoltam,hogy most nekem is jogom van megtenni ezt mással.

Jól esett,azóta sokkal jobban érzem magam. Szabad és könnyű vagyok. Az elsőnél ezt éreztem,de aztán lefeküdtem még egy csomó pasival, és egyre jobb lett.Volt hogy a hét minden napján megtettem.Volt hogy csak smároltunk az illetővel de nem volt ritka az hogy lefeküdtünk.

A barátom persze nem sejt semmit imád engem, és egy ideig jó is volt ez , viszont most az van bennem hogy így nem jó mivel nem tud róla és számára olyan mintha meg sem történt róla. Én nekem elmondta az exem és azért volt olyan rossz.

Szerintetek hogy mondjam el neki? Nem szeretnék szakítani vele, mert jó vele ugyan akkor nekem kellett ez.Szeretném ha megértené vagy nem tudom..


ui. a r*bancozó kommentek elkerülése végett közölném, hogy az egyik neves egyetem társadalomtudományi karán tanulok már egy éve teljesen jó eredményekkel szóval nem vagyok valami buta kis akárki

normális válaszokat kérnék



2013. jún. 23. 22:57
❮❮ ... 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 ... ❯❯
 141/225 anonim ***** válasza:
100%

Megcsaltad pedig te tudtad milyen alja érzés az.

Máshogy is túl lehetett volna ezen lépni miért kell összetörnöd szegény srác szívét?Amúgy 100 ember és a barátnőd együtt csak nem tévedhet.Undorító vagy!

2013. jún. 24. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 142/225 anonim ***** válasza:
100%
ja és azért szidjuk az egyetemet, mert még te írtad, hogy ne nézzünk r.ibancnak mert egyetemre jársz..a kettőnek sok köze van egymáshoz...és nem érted meg a néhány értelmes, kifejtett válaszokat, el sem gondolkodsz rajtuk..ezért mondja mindenki, hogy buta vagy, és csodálkoznak hogyan kerülsz egyetemre.
2013. jún. 24. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 143/225 anonim ***** válasza:
100%

"Meg kellett mutatnom magamnak hogy ezt én is meg tudom tenni , én is érek annyit mint ő"


És erre az a megoldás, hogy egy ártatlan embert teszel tönkre?

2013. jún. 24. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 144/225 A kérdező kommentje:

Senki sem ártatlan. a szerelem olyan mint a háború

Vannak győztesek meg vesztesek , de ennyi


és mondom, hogy valószínűleg ő is meg fog csalni, már csak ezért is megérte, mert így ha kiderül akkor megtudhatja, hogy én többször tettem meg és sokkal korábban


de gondolom ezt sem értitek, mind1


nem kérek több választ

2013. jún. 24. 00:05
 145/225 anonim ***** válasza:
100%
lehet, hogy jól érzed magad, de azon kellett volna bosszút állnod, aki bántott..és azért mégis lhetnek kétségeim ezzel a baromi nagy tökéleteen érzemmagammal, ha gyakon próbálod tetemesen védeni magad
2013. jún. 24. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 146/225 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem így mondd el neki:


"Megcsaltalak, fűvel fával, nagyon sokszor"

Aztán tölts fel képet hogy nézel ki, miután szájba vágott :D


Attól, hogy egy neves egyetemen tanulsz attól még lehetsz ri banc. Tudod, ezekről Havas Henrik még könyvet is írt. Velük ellentétben te ingyen csináltad, tehát mondhatni olcsó k_u_rva vagy xD

2013. jún. 24. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 147/225 anonim ***** válasza:
100%
nem vagyok vallásos, de jézusnak igaza vlt a megbocsátásban..bosszúval max akkor mész valamire, ha azon állsz bosszút aki bántott..nem egy ártatlanon..aki majd szintén mást is megcsal és az is és stb szted az a természet rendje? nem!
2013. jún. 24. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 148/225 anonim ***** válasza:
100%
És mi lesz, akkor ha bekattan a barátod aki a nagy szerelmet látja benned, és eldobja magától az életét, mert rájön, hogy milyen ember vagy. Akkor pedig már egy ember élete fog rajtad száradni, nem pedig valami ócska megcsalás.
2013. jún. 24. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 149/225 A kérdező kommentje:

Az az érzés, ami az exemmel való szakítás után évekig gyötört, bizony elmúlt és ezért mondom, hogy nagyon jól érzem magam és szinte minden egyes alkalom amikor megcsaltam a mostani barátomat, csak lökött egyet ezen!


Viszont bűntudatom van és félek, hogy mi lesz ha kiderül, ugyanakkor így nincs beteljesedve még ez a bosszú félek hogy szétmegyünk és elmondja másoknak meg ilyenek.

2013. jún. 24. 00:07
 150/225 anonim ***** válasza:
100%
Én is egyetemen tanultam de elnézést kérek helyetted is mert ez a gondolkodásmód, amit képviselsz nagyon kevés. Csak szex-szel nálam semmire nem mennél. Nem bántalak, mert olyan szánalmas a gondolkodásmódod, hogy fel sem fognád a dolgokat. Isten legyen Hozzád irgalmas. Én meg tök rendes emberként nem lelem párom.
2013. jún. 24. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!