Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Így elfogadható a megcsalás?
Megcsaltam a barátomat.Jó volt hozzám,talán kicsit túl jó is , semmi gond nem volt vele, egyszerűen csak meg kellett tennem. Az exem 3 éve megcsalt majd elhagyott , és nagyon fájt. Úgy gondoltam,hogy most nekem is jogom van megtenni ezt mással.
Jól esett,azóta sokkal jobban érzem magam. Szabad és könnyű vagyok. Az elsőnél ezt éreztem,de aztán lefeküdtem még egy csomó pasival, és egyre jobb lett.Volt hogy a hét minden napján megtettem.Volt hogy csak smároltunk az illetővel de nem volt ritka az hogy lefeküdtünk.
A barátom persze nem sejt semmit imád engem, és egy ideig jó is volt ez , viszont most az van bennem hogy így nem jó mivel nem tud róla és számára olyan mintha meg sem történt róla. Én nekem elmondta az exem és azért volt olyan rossz.
Szerintetek hogy mondjam el neki? Nem szeretnék szakítani vele, mert jó vele ugyan akkor nekem kellett ez.Szeretném ha megértené vagy nem tudom..
ui. a r*bancozó kommentek elkerülése végett közölném, hogy az egyik neves egyetem társadalomtudományi karán tanulok már egy éve teljesen jó eredményekkel szóval nem vagyok valami buta kis akárki
normális válaszokat kérnék
Látom a válaszaitokon (statisztikát is tanulok az egyetemen, szóval jól jön), hogy a nagyrésze az embereknek hogy reagál erre. Gondoljátok el mi lenne, ha kiderülne ez pl az egyetemen! :((
Vagy ha megtudná anyukám... nem ilyennek nevelt , a barátaim sem állnának szóba velem szerintem bár az ilyen nem is barát aki ott hagy a bajban.
"Senki sem ártatlan."
Az ártatlanság védelme addig mindenkit megillet amíg be nem bizonyosodik, hogy bűnös...
"Vannak győztesek meg vesztesek , de ennyi"
Esetedben van egy szimplán csak vádolt és egy bűnös személy.
"és mondom, hogy valószínűleg ő is meg fog csalni,"
Feltételes mód, gyalázatos egy dolga a világnak. Csak a biztos és a nincs van.
"már csak ezért is megérte, mert így ha kiderül akkor megtudhatja, hogy én többször tettem meg és sokkal korábban"
Erre már szót pazarolni is kár. Hiába no, buta vagy mint a föld, nem érted meg amit mondunk. Ez tény.
"de gondolom ezt sem értitek, mind1"
Csak tudnám, hogy mit kell ezen megérteni...
te zsigerből vagy ilyen,ne fogd arra,hogy azért mert megcsaltak!
Én csak szeretere vágyom, meg biztonságra de
félek a pasiktól. nekem kell előbb ütnöm mielőtt
megütnek :(
itt súlyosabb gondok vannak!
155--*sóhaj* akkor még egyszer bemásolom
ezen gondolkodj el, és a helydben felkresnék egy pszichológust aki szakmai szemmel 100%-ban objektíven nézi a helyzeteted, és segít, hogy újra tudjbízni az emberekben.én már nem ítéllek el, csak tanácsot adok, de ha ne hallgatsz rá, akkor senki sem tud segíteni, és akkor érezheted tényleg úgy, hogy senki nme ért meg...
már mindent értek emberek! megértettelek végre!! halleluja! az a problémád, hogy valamikor megcsalt a barátod 3 éve teljesen elvesztetted a bizalmadat a férfiakban..a mostani barátodba is azt látod, hogy magcsal, vagy ha még nem úgy is fog, úgy is férfi..igazam van? ezt gondolod? csak az a baj, hogy ez nem biztos hogy így van..nem minden férfi ilyen..és most már inkább sajnállak, mint elítéllek...mert nem tudom, hogyan szerezhetnéd vissza a férfiakba vetett bizalmadat..de ezt el kell hinned, hogy nem minden férfi féreg, és magcsal..valószínűleg a barátod sem az, csak te azt hiszed..de mi nem úgy hisszük, ezért hurrogtunk le..de én már megértettelek :) bár nehéz volt...
157-es, érthetően leírtam, hogy mit érzek.
Egyrészt ott van az, hogy ha nekem fájt, akkor most nekem is fájdalmat kell okoznom, mert megtehetem. ÍGy kell levezetnem a fájdalmat magamból.
A másik dolog az, de ez inkább a kisebb tényező, hogy a barátom is pasi és valszeg ő is meg fog csalni. Mindenki megcsal mindenkit, vagy legalábbis a férfiak. Ez ilyen világ.
Az exemmel fél évig együtt voltam és sosem bántottam, sosem adtam okot neki arra, hogy ezt tegye és én sem tettem volna meg. Mindig is el ítéltem a megcsalást, szóval nem, nem vagyok ilyen zsigerböl.
"Egyrészt ott van az, hogy ha nekem fájt, akkor most nekem is fájdalmat kell okoznom, mert megtehetem. ÍGy kell levezetnem a fájdalmat magamból."
mert megteheted: EGOISTA ember mond ilyet. Miért bántasz mást, ha neked is nagyon fájt amikor bántottak? Mivel leszel több így?
Ez a mai világ nevelésének eredménye. Iszunk, hányunk, b...unk.
Nem mindenki csalja meg a párját. Hidd el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!