Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Így elfogadható a megcsalás?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Így elfogadható a megcsalás?

Figyelt kérdés

Megcsaltam a barátomat.Jó volt hozzám,talán kicsit túl jó is , semmi gond nem volt vele, egyszerűen csak meg kellett tennem. Az exem 3 éve megcsalt majd elhagyott , és nagyon fájt. Úgy gondoltam,hogy most nekem is jogom van megtenni ezt mással.

Jól esett,azóta sokkal jobban érzem magam. Szabad és könnyű vagyok. Az elsőnél ezt éreztem,de aztán lefeküdtem még egy csomó pasival, és egyre jobb lett.Volt hogy a hét minden napján megtettem.Volt hogy csak smároltunk az illetővel de nem volt ritka az hogy lefeküdtünk.

A barátom persze nem sejt semmit imád engem, és egy ideig jó is volt ez , viszont most az van bennem hogy így nem jó mivel nem tud róla és számára olyan mintha meg sem történt róla. Én nekem elmondta az exem és azért volt olyan rossz.

Szerintetek hogy mondjam el neki? Nem szeretnék szakítani vele, mert jó vele ugyan akkor nekem kellett ez.Szeretném ha megértené vagy nem tudom..


ui. a r*bancozó kommentek elkerülése végett közölném, hogy az egyik neves egyetem társadalomtudományi karán tanulok már egy éve teljesen jó eredményekkel szóval nem vagyok valami buta kis akárki

normális válaszokat kérnék



2013. jún. 23. 22:57
❮❮ ... 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 ... ❯❯
 101/225 A kérdező kommentje:
Rá kell jönnöm ,hogy nincs itt senki aki kompetens lenen a témában. bezzeg az egyetem szidása az megy... gratulálok -,-"
2013. jún. 23. 23:40
 102/225 anonim ***** válasza:
100%
kevés ilyen rbanc van mint te.
2013. jún. 23. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 103/225 anonim ***** válasza:
100%

"Valójában a mostani barátommal is azért jöttem össze, hogy megcsaljam."


JÓ, EBBŐL A HSZ-BŐL EGYÉRTELMŰ, HOGY KAMU KÉRDÉS!!!

2013. jún. 23. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 104/225 anonim ***** válasza:
100%
Mi vagyunk beszűkültek, mert elítéljük, hogy olyat teszel amit az emberek 99%-a szintén elítél? Még mindig nem érzed, hogy benned van a hiba?
2013. jún. 23. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 105/225 anonim ***** válasza:
100%
hol lehet találkozni ilyen fajzatokkal?
2013. jún. 23. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 106/225 anonim ***** válasza:
100%
Gondolom te pontozgatsz minket lefele kedves kérdezõ. Semmi gond! Csütörtökre mindent fog rólad tudni a barátod.
2013. jún. 23. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 107/225 anonim ***** válasza:
97%
Nehogy már még mi legyünk a hibásak, mit képzelsz te magadról! Összejöttél egy emberrel azért, hogy összetörd a lelkét, amiért veled is megtették. Ezt nevezem, hülye arab elmélet: ha pusztulnom kell akkor magammal viszek egy párat.
2013. jún. 23. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 108/225 A kérdező kommentje:
Már miért lenne kamu? Udvarolt nekem ez a fiú . Visszafogott,kedves nem ilyen tipikus "ki ha én nem" legény. randiztunk, össze jöttünk . ne haragudj, de nem vagyok olyan rossz nő , nem volt nagy mutatvány. kicsit sajnálom szegényt , de a bennem lévő érzés miszerint most én nyertem, ide tolakodik. És nem vagyok unintelligens , mint mondtam, egyetemista vagyok.
2013. jún. 23. 23:42
 109/225 A kérdező kommentje:

Nem mondtam, hogy hibások vagytok, csak kicsit több megértést vártam!!


Nem érzi át senki, hogy micsoda kálvárián mentem keresztül.

2013. jún. 23. 23:43
 110/225 anonim ***** válasza:
100%

16 éves fejjel ember eszesebb és érettebb vagyok nálad... Mert ilyet egy normális, érett ember NEM csinál érted? NEM.

Te vagy besz*ptad megad az egyetemre vagy bedugtad. Választhatsz melyik a jobb..

2013. jún. 23. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!