Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiként írok, ami valószínű ritkább itt, mégis fontos kérdésem van. Van feleségem, gyerekek is, de megismertem egy nálam jóval fiatalabb lányt és szeretnék vele komolyabb kapcsolatot. Mit tegyek?
Sziasztok!
Férfiként írok, ami valószínű ritkább itt, mégis fontos kérdésem van. 38 éves vagyok, van egy feleségem és két gyerekünk, több, mint 15 vagyunk együtt. Jelenleg együtt élünk nejem saját lakásában. Megismertem egy fiatal lányt a munkahelyem és nem szűnik a vonzalom iránta. Én próbáltam elhatárolódni tőle, de nem sikerült és most már ott tartok, hogy szeretnék vele lenni. A munkahelyen mivel tudják, hogy van családom, csak kollégiális viszonyban vagyunk. De rendszeresen találkozunk a parkolóban, titokban, és már volt kolléga, aki rákérdezett, mi van köztünk. Mivel csak így tudunk találkozni, szex nincs köztünk, de nagyon vágyom rá és most már arra gondoltam, elhagyom a nejem és a gyerekeket és anyámhoz költözöm. De félek, hogy ha ez az új kapcsolat nem működik, a nejem nem fogad vissza. Akik tudnak róla, most azt mondják, hogy én vagyok a gonosz, de nem tudok mit csinálni, ha így érzek.
#680
Ő írta, hogy nem gondolta volna, hogy ilyen gyönyörű, csinos barátnője lehet, még fiatalon sem. Ez kimaradt az életéből.
Igen, az asszony is volt fiatal, de a jelek szerint ez már elfelejtődött mostanra. Már öregszik, nem vonzó, csak a kérdező marad örök fiatal, akinek jár szerinte a fiatal, feszes, szép punci. És ezért mindenáron átgázolt a saját családján. De megkapja érte a méltó jutalmat. Ez a folyamat a kis rbi mostani viselkedése alapján már el is kezdődött. Így jár az olyan kizárólag farokvezérelt gondolkodású kan, mint a kérdező. Két szék közül a földre. Már hallom, ahogy vádlóan ordítja a csajnak, hogy ő bezzeg mindent feladott érte. És mindenki más is hibás lesz körülötte, az anyja, a felesége, a gyerekei, csak ő nem, amiért a viszkető csoffadó virslije miatt elbaltázta az életét.
Úgy vélte, valszeg tudta is, hogy a vén f.sz úgyse tudja mi fán terem az instagram/tiktok, úgyhogy oda nyugodtan mehetnek fel a kihívóbb dolgok. Ha én ilyen szöveggel tennék fel képet, gondolom pontosan úgy érteném, hogy "szabad a pálya" és arra számítanék, hogy jópár privát üzit kapok utána. Te még azt se tudtad, hogy az insta a legnagyobb nemhivatalos ismerkedő felület...? Mit akarsz akkor egy z-generációs lánytól, akinek ez evidens, és semmit nem tesz ki oda ártatlanul, véletlenül, "nem úgy gondolta" módon? De, pontosan úgy gondolta. Azért, mert biztos benne hogy talán még elindítani se tudnád az alkalmazást. Gondolom a max amit használni tudsz, a fész, ahova manapság nem tölt fel az ember ilyesmit, sőt az a korosztály nem is igen használja.
Azért picikét árulkodó, hogy a nagy tomboló szerelem közepette te már stalkingolod (ha nem tudod a szót, nézz utána neten).
Szerintem a kérdező pontosan tudja, hogy nem sok az esélye, ezért bizalmatlan és ezért nézegeti.
De szerintem a kérdező nem fog erre rákérdezni, amúgy felesleges is, hiszen a lány tagadná és valami hülye mesével altatná, adna egy kis szexet és már el is lenne felejtve. A kérdezőnek az a jó, ha minél tovább az övé (is) ez az általa csodaszépnek nevezett hölgy. Hogy közben átverik, mellékes.
Talán még a gyerekekkel való kapcsolat javítható, ha helyre nem hozható, én ezen a vonalon azért elindulnék és némi baráti kedvességet mutatnék a feleség és anyám felé, hogy ők legalább szóba álljanak velem. Ha minimálisan is, de később az jól fog esni, amikor végleg borul a bili.
Elképzelem a 40 éves nyomit, amint izzadva próbálja megfejteni a Tiktok működését xD
Amúgy tökmindegy, mert még most is álomvilágban élsz, "biztos nem úgy értette" - de, úgy.
Ne aggódj, fog még ettől cifrább dolgokat is csinálni. 😃
De te ezt választottad a családi élet helyett a farkad utasítására, hiszen az miiilyen unalmas is volt. A kislány meg csak azt csinálja, ami miatt lecserélted a családodat rá.Gondoskodik az izgi helyzetekről neked.Innen már nincsen visszaút. Vagy eltűröd a dolgait, vagy maradsz egyedül, vagy keresel újabb éretlen pinát, aztán amellett is nyelsz. Ezek a lehetőségeid.
A családod már elkönyvelt egy fejlődésben visszamaradt üzekedő bikának, akinek reálisan nézve, semmilyen haszna sem volt otthon. Csak egy nagyra nőtt csecsemő. És a gyerekeid ahogyan nőnek, ez csak jobban megerősödik bennük. Elsüllyednék szégyenemben, ha valakik, de főleg a családom ezt gondolnák rólam.
Csak az a nô foglalt, amelyiken fekszenek. Igy jártál.
A barátnôd egyértelmûen jelezte az ismerkedni vágyó pasiknak, hogy nyitott a dologra.
De tudod mit? Kérj meg egy jóképû havert, hogy irjon rá, flörtöljön vele kicsit, aztán kérdezzen rá, hogy elmenne-e vele randira. Nem kell itt találgatni, ha bizinyitani is lehet.
Azoknak, akik velem ellentétben nem olvassák végig az összes hozzászólást, nagyon tanulságos ez a történet, mind az asszony, mind a gyerekek, mind a kérdező szemszögéből.
Adott egy 40 körüli házas férfi, két gyerekkel. Állítása szerint hitele van, pénze nincs, van egy haszonélvezeti joggal terhelt valamicske tulajdon része, de azt már tudjuk, hogy a haszonélvező, aki az anyja, nem köteles őt beengedni. Ám az anyja beengedte, mert mégis a fia. Hogy miért kellett beengedni? Itt jön a vicces rész. 40 éves nincstelen barátunk unta a házas életét és azt hiszi, hogy a 20 éves kamasz lánykában megtalálta a lelki! társát, élete új szerelemét és ezentúl vele fognak boldogságban élni. Eközben olyanokat mondott, hogy a gyerekek neki a másodikok!, és hogy hátra hagyta őket, ezért az anyjukkal együtt ők alkalmazkodjanak. A kérdező anyja, aki ugye a gyerekek nagymamája " gonosz" módon az új nőt nem engedi a lakásba, így a kérdező ugyanott tart, ahol elkezdte, nincs lány, nincs együtt alvás.
A feleségről megtudtuk, hogy dolgozik, gyereket nevel és rendben tartja a házat, ami amúgy a feleség kizárólagos tulajdona. Tehát volt egy szorgos, rendes asszony, lehet nem volt izglamas és ideje se volt körbe rajongani a kérdezőt, de amúgy különösebb gond nem volt vele. A kérdező ezt eldobta úgy, hogy már a gyerektartást se fizeti, vagy mert nincs pénze vagy mert kevés pénze van és az kell a lányka igényeinek. Ezek után a kérdező nyomozgat, mert ezek szerint mégsem bízik annyira a lánykában és azt látja, hogy egy videóban a kislány azt írja, hogy van barátja, kivéve amikor nem. Miközben a barátnője képe alá csak az van írva, hogy van barátja. Kellemetlen lehet ez, viszont a kérdező nem teheti szóvá, mivel neki most senki más nincs. A gyerekeivel szó szerint elbánt, az anyja naponta vegzálja, teljesen jogosan, tehát neki azt kell mutatni, hogy csodás ez a kapcsolat, minden oké. Közben majd szépen meglátja, hogy a 20 éves lány nem akart semmi komolyat, neki ez egy játék, éli az életét és majd ha úgy alakul, tovább lép. Ehhez a kérdező részéről nagyfokú ostobaság kellett. Várom a válaszát, hogy megérte?
Utolsó, azt írta valahol, hogy a csaj mellett van csak nyugalma. Ott minden szép és jó. Látjuk. 😃
Tehát neki megérte.Még nem nézett szembe a valósággal.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!