Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megcsalt, mit tennétek?
Sziasztok.
8 éve vagyok kapcsolatban, ebből 4 éve házas. A férjem az esküvőnk előtti hétben jött össze egy másik nővel, hosszan tartó viszonyuk volt, 1 hete ért véget, a szerető kitálalt, mert nem bírta a lelkiismerete már, zokogva rogyott össze előttem, hogy undorító dolgot tett.
Teljesen meg vagyok zavarodva, itt van egy 7 hónapos pici baba. A férjem nagyon nagyon jó férj, mindig mindent szó nélkül megtett, soha egy panaszom nem volt rá, nem kellett kérlelnem, tényleg tette a ház körüli dolgait, apaként sem bukott meg soha, nála jobbat el sem tudok képzelni.
Szembesítettem a dolgokkal, nem tagadta, de teljesen összetörtem, nagyon szeretem, az egyetlen hibája az volt, hogy nem tudta a nadrágjában tartani azt.
Én fogtam a gyereket és a barátnőmhöz költöztem, próbál hívni, vegyesen vannak bennem az érzelmek, az egyik percben megbocsátanék és a karjai közé rohannék, a másikban gyűlölöm és megütném.
A magyarázat a félrelépésére az volt, hogy félt attól, hogy elveszti a függetlenségét, utána egyszerűen benne maradt, rossz belegondolni, hogy azelőtt is csinálta, mielőtt igent mondtam, akkor is, mikor már készült a gyerek, és most is..
Akik megbocsátották a férjüknek a hosszan tartó szeretői viszonyt, hogy alakult később a kapcsolatotok? Szorosabb lett? Vagy ott volt a tüske és szétmentetek?
Köszönöm szépen előre is a válaszaitokat
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mond hogy tudsz a lelki világossal elszámolni?
Mivel nem rajtad múlt hanem egy másik gerinctelen emberen hogy nem hagyta el érted a családját
Igen manapság egyes embereket nem érdekli ha tönkreteszik más és maguk családját.Legyen az nő vagy férfi
Aztán ha valami nem úgy alakul természetes nekik hogy a régi hüjét kihúzzák a kalapból és ha addigra társa van azt dobja a fenébe rugjon bele ahogy ő tette ezt annó hisz a gyerekekre hívatkozva a hozzá tartozik örökké!
Már magam is lassan arra gondolok ilyen lett a világ
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Drága isten gyere le ez komoly kérdező??? 🤣🤣
Magamra borítottam a kv-m úgy felnevettem 🤣
Annyira vártam a stroy végét de ez nem happy and lesz csillagom.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ne haragudj kérdező de nagyon a béka segge alatt van valamiért az önbecsülésed!
Évekig csalt...mas nőt dugott melletted és te képes vagy megbocsájtani...tovabbra is a te részedről szerető, HŰSÉGES társként viszonyulni hozza?? Főzöl, mosol rá még ő most borítékolom neked, h továbbra is meg fog csalni téged! Ha eddig ennyit értél neki eztán is ennyit fogsz! A fiatal éveidet jól elcseszed egy ilyen pasi oldalán. De te tudod...mindenesetre GRATULALOK Neked hozza ! Sok szerencsét az ilyen férjjel az életben!!!!

35ös vagyok.
Nem értetted meg amit írtam, sőt ignoráltad.
Sajnálom. De nektek itt még nincs vége. Akkor se ha többé nem csal meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!