Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Megcsalt, mit tennétek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megcsalt, mit tennétek?

Figyelt kérdés

Sziasztok.


8 éve vagyok kapcsolatban, ebből 4 éve házas. A férjem az esküvőnk előtti hétben jött össze egy másik nővel, hosszan tartó viszonyuk volt, 1 hete ért véget, a szerető kitálalt, mert nem bírta a lelkiismerete már, zokogva rogyott össze előttem, hogy undorító dolgot tett.


Teljesen meg vagyok zavarodva, itt van egy 7 hónapos pici baba. A férjem nagyon nagyon jó férj, mindig mindent szó nélkül megtett, soha egy panaszom nem volt rá, nem kellett kérlelnem, tényleg tette a ház körüli dolgait, apaként sem bukott meg soha, nála jobbat el sem tudok képzelni.


Szembesítettem a dolgokkal, nem tagadta, de teljesen összetörtem, nagyon szeretem, az egyetlen hibája az volt, hogy nem tudta a nadrágjában tartani azt.


Én fogtam a gyereket és a barátnőmhöz költöztem, próbál hívni, vegyesen vannak bennem az érzelmek, az egyik percben megbocsátanék és a karjai közé rohannék, a másikban gyűlölöm és megütném.


A magyarázat a félrelépésére az volt, hogy félt attól, hogy elveszti a függetlenségét, utána egyszerűen benne maradt, rossz belegondolni, hogy azelőtt is csinálta, mielőtt igent mondtam, akkor is, mikor már készült a gyerek, és most is..



Akik megbocsátották a férjüknek a hosszan tartó szeretői viszonyt, hogy alakult később a kapcsolatotok? Szorosabb lett? Vagy ott volt a tüske és szétmentetek?



Köszönöm szépen előre is a válaszaitokat



2022. jan. 20. 20:41
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/122 anonim ***** válasza:
54%

#20 szerintem is troll vagy. Van egy-két ilyen elmebeteg az oldalon aki ebben a témában írogat ki fiktív kérdéseket.

Ennyire szolgalelkű nyomorék nem lehet valaki.

Ez simán hangulatkeltés és provokáció.

2022. jan. 20. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/122 anonim ***** válasza:
87%

20

Téged rongyoztak meg lábtörlőztek at az első oldalon, de úgy látszik nem zavar. De most már tuti hogy troll vagy. Még a azeretőt is védenéd, igazi "a jó asszony mindent megbocsát" stílusban.

2022. jan. 20. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/122 anonim ***** válasza:
27%

Kedves kérdező!

Én pasiként írom: üljetek le és beszéljétek meg.

Én is megcsaltam a feleségemet a fél világgal, aztán kiderült, bukta, hiszti, különköltözés, moralizálás miegyebek.

A Nejem sokkal jobb nő, mint én pasiban, és jó fej, és nagyon szeretem a mai napig! És persze nem érdemelte meg a hűtlenségemet...

Én is nagyon jó apa vagyok, mindent megteszek értük, és mindenre képes is vagyok, de egyre képtelen vagyok: szexuálisan hűségesnek lenni!

Sehova nem jutottunk azzal, hogy külön költöztünk, csak dupla rezsit, dupla kaját stb. fizettünk. Nem egy okos megoldás, az biztos!

Aztán visszakönyörögte magát (vagy én őhozzá) fogadkoztam, mert együtt akartam élni vele, és nevelni a gyerekeinket, de tudtam, hogy nem fog menni - és ezt el is mondtam neki. Persze ő siránkozott, hogy miért ő kapott ki egy ilyen kanmajmot, mint én vagyok?!

Azt azért elmondtam, hogy én kizárólag férjes asszonyokkal csaltam meg, úgyhogy máshol is ég a ház, csak ott még nem érzik a füstszagot...!

Persze ez nem igazán vigasztaló számára, úgyhogy megbeszéltük, hogy nyitunk a kapcsolatunkon, és a kölcsönös utálkozás, szemrehányás helyett együtt leszünk "ledérek".

Hihetetlen, de működik! És - az esetünkben - csak ez működik. Ugyanúgy szeretjük egymást, csak azóta együtt "hűtlenkedünk", ami így már nem is megcsalás! Nekünk így oldódott meg a problémánk, és így mentettük meg - hála Istennek - a házasságunkat!

2022. jan. 20. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/122 anonim ***** válasza:
93%

Ha nem talalt volna ki a szereto, a ferjed meg most is huzogatna boldogan. Most termeszetesen sir, iger mindent. Persze, a no volt a manipulaor, o meg szegeny az aldozat, akit negy even keresztul eroszakoltak.

Ne haragudj, nem lehetsz ennyire buta, hogy ne lasd az egyertelmut. Ha ezek utan megbocsatasz neki, akkor meg is erdemled a sorsod.

2022. jan. 20. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/122 anonim ***** válasza:
90%

Ez csak egy félreértés!

Megbotlott és véletlenül a csaj nemiszervére esett álló farokkal!

:)

2022. jan. 20. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/122 anonim ***** válasza:
93%
Annak idején megcsalt az exem. Szerettem volna helyre hozni. Ha monduk elment postára és tovább tartott, mint gondoltam, már sík ideg voltam, hogy biztos megint újra kezdte. Végül igazam is lett. Így ment a levesbe, könyörgött persze, de nem érdekelt.
2022. jan. 20. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/122 anonim ***** válasza:
96%
Régen rossz, ha csak azért bánta meg, mert nincs hova mennie. 🤷‍♀️
2022. jan. 20. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/122 anonim ***** válasza:
91%
Most komolyan még azon agyalsz hogy kibékülj vele? Hosszú ideje másba lógatja a kukacát... se te se a gyerek nem érdekelte.... Most mondja hogy más nőre rá se tud nézni? Eddig miért nem jutott eszébe hogy mit kockáztat? Rád már nem nőként nézz.... Te vagy neki a megszokot személy aki ki szolgálja fözz neki takarit mossa a Ge@is gatyáját amit más nő kent össze... Ne bocsájs meg neki legyen benned büszkeség és tartás... Magadat nézd ne azt hogy van egy gyerköc... inkább nyugodságba nöjön fel mint folyamatos vitába... Aki egyszer megcsal megfog máskor is... Rádásul nem is tőle tudtad meg... Annyira nem lehetett lelkifurdalása ha else mondta...
2022. jan. 20. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/122 A kérdező kommentje:
#28, köszönöm szépen, nem tudom elképzelni mással az életemet, egyedül pláne nem, ezért bocsátanám meg neki, csak nem tudom, hogy mennyire lenne életképes hosszútávon
2022. jan. 20. 22:59
 30/122 anonim ***** válasza:
90%

Hát mi nem ismerjük a férjedet de miután 4 éven át szemrebbenés nélkül csalt.....

Az én exem is csalt nekem is eljátszotta ezt az egész sírjunk együtt dolgot. Pánik rohamtól kezdve minden nyavaja rájött hogy ne hagyjam el ő szeret nem teszi meg újra stb stb szóval könyörgött. De egy napot sem bírt ki és folytatta. Szóval nem poénból írkáljuk neked a tapasztalatokat elhiszem hogy te a szerelemtől nem látsz de annak az esélye hogy valóban hűséges lesz ezek után írtóra kevés. Egy 7 hónapos babánál nem okoz még akkora traumát a válás de egy 3-4 évesnél már igen. De mind ismerjük a helyzetedet az ember a saját kárán tanul. Vissza fogadod aztán idővel újra csal amit lehet megint nem veszel észre ha még is akkor elválsz. A tüske mindig ott marad.

2022. jan. 20. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!