Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Kollégám kikezdett velem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kollégám kikezdett velem, most meg ignorál?

Figyelt kérdés

Kb. fél éve ismerem. Tetszettünk egymásnak, de csak beszélgettünk. Nemrég célozgatni kezdett, hogy esetleg elmehetnénk valahova kettesbe, pedig felesége van. Nem zárkóztam el, de nem fixáltunk semmit, viszont több időt kezdtünk tölteni, ebédidő, cigiszünet ilyen.

Most meg egyik pillanatról a másikra ignorál. Hűvös lett, és csak köszön. Ha hívom ebédelni, mindig leráz.

Már nem erőszakoskodom, de mikor megkérdeztem, hogy mi baja lett, annyit mondott, hogy nem szabad.

Nem értem, mit nem szabad. Nem történt köztünk semmi sem, most mégis átnéz rajtam. Eddig úgy tűnt kedvel, most meg mint aki haragszik. Nem is haragszik, inkább átnéz rajtam, szándékosan kerül.


2021. márc. 21. 22:20
 41/98 anonim ***** válasza:
91%

Ebben a sztoriban mindkettőtök jelleme erősen megkérdőjelezhető.

Te simán beállnál köpőcsészének egy nős pasashoz.

Ő meg simán játszmázik az útjába kerülő nőkkel a felesége háta mögött.Valószínűleg nem te voltál az első akivel így elszórakozgatott, mert ettől értelmesebb elfoglaltságot még nem talált.

Inkább örülnöd kellene, hogy leszállt rólad mielőtt 1-2x megdugott volna, és aztán repít a fszba. Így nem ürítette beléd a baktérium flóráját meg az asszonyét, meg a jó ég tudja kiét még. Vagy ennyire akarnál 1-2 patronos lyuk lenni?

2021. márc. 22. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/98 anonim ***** válasza:
91%
És tisztességes, őszinte indoklást ne várj egy olyan embertől, aki így szórakozgat másokkal a felesége háta mögött. Nem képes rá, ilyen a jelleme.
2021. márc. 22. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/98 A kérdező kommentje:

39. Köszönöm!


Többieknek meg annyit, hogy tessék ennyit dolgozni, főleg egy olyan szakterületen, ahol többnyire férfiak vannak, és meglátjuk tetszeni fog-e, hogy valaki átvált dedósba.


Idióta,erőltetett válaszokra nem vagyok kíváncsi.

2021. márc. 22. 11:37
 44/98 anonim ***** válasza:
85%

Mostanában elszaporodtak az ilyen kérdések, ahol a szerető/szeretőjelölt pattog, hogy nem akarják (már) őket használni, és teszik mindezt olyan stílusban, mintha minden és mindenki felett állnának. Érdekes.

Na de a kérdésre: most hiába vagytok munkatársak, szűk a kör, neked akkor sem tartozik magyarázattal, csak a feleségének. Ha a szemedbe mondaná, hogy csak az egóját tornázta fel veled, utána sem viselkedne veled közvetlenül. Elhiszem, hogy sz_r gy dolgozni, ennél kevesebbért is kellemetlen lehet együtt dolgozni valakivel. Az, hogy nem tudja kezelni, hogy majdnem félrelépett, ciki, valószínűleg nem gondolkodott, észbe kapott félúton, te meg hiába vergődsz ezen, jobb nem lesz. El kell fogadni, hogy így alakult, és kész. Szerintem mindenkivel volt ilyen, hogy valaki lelépett szó nélkül, akár csak ismerkedéskor. Nem korrekt dolog, de lihegni rajta felesleges, mert a válasz egyértelmű. Te meg tanulj a dologból, hogy házi nyúlra nem lövünk, ha meg házas, akkor pláne nem.

2021. márc. 22. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/98 A kérdező kommentje:

Látom most sem tiszta. Engem nem érdekel hogy nem akar folytatást. Jó manusz, de ennyi. Persze, hogy tartozna egy mondattal, aki szerint nem, sejtem hogy hol helyezkedik el ilyen történetekben. Normál esetben mondanak valamit. De engem az sem izgat, ha egy másik nőt fűz, sőt az sem, ha férfit.

De ha volt mersze nyomulni, legyen mersze vállalni is, de legfőképpen viselkedni.

Ha lett volna köztünk folytatás, én akkor is be tudok úgy menni másnap munkahelyre, hogy senki se sejtsen semmit. És ez a lényeg. Diszkréció!

Szóval mindegy lesz-e vagy sem, de nem kamaszok vagyunk és nem lihegek, ha ilyen felfoghatalan még mindig.


Normális válaszra és reakcióra vártam, pláne olyan helyen, ahol engem hoz rossz helyzetbe. Őszintén, ha ő alattam dolgozna, már nem lenne ott. És nem , nem bosszúból, hanem mert nem tud viselkedni.

2021. márc. 22. 13:50
 46/98 anonim ***** válasza:
90%
Látom, neked sem tiszta. Ha engem nem érdekel valami, nem pörgök rajta, de téged csak érdekel, ha kérdést írtál ki róla, amikor egyértelmű rá a válasz. Én se szeretem mikor valaki így lelép meg aztán hülyén is viselkedik, tény, hogy mondani kéne valamit, de ha nem mond semmit akkor mit lehet csinálni? Veszed a lapod, és kész, bármennyire is bosszantó. Eléggé házi sárkányosnak tűnsz amúgy, lehet neki is átjött ez és azért is lépett le, fene se tudja. Vagy tényleg csak beijedt hogy le fog bukni már előre. De azért sokat elárul rólad, hogy AZONNAL kirúgnád, lehet idő kell neki, hogy helyre álljon a normális munkakapcsolat. Ja persze, nem bosszú lenne, nyilván, ezt max magadnak tudod csak beadni.
2021. márc. 22. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/98 anonim ***** válasza:
89%

Aki nem tud viselkedni, az magyarázatot sem fog adni. Ezt eddig nem tudtad? 🤔

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy téged ez jobban megviselt, mint ahogyan áltatod magad és itt mindenkit. Ha nem érdekelne a pali, akkor nem lovagolnál ezen ennyit. A magyarázat megléte vagy nemléte meg végképpen hidegen hagyna. Itt részedről már többről van szó. A nem érdekel a pali csak mese.

2021. márc. 22. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/98 anonim ***** válasza:
100%
Én egy nagyobb helyen dolgozom, fűzött egy pasi, igaz én se gondoltam komolyra meg ő sem, egy buli után nála aludtam, de tényleg csak alvás volt, mert olyan részeg volt, hogy nem volt hozzá kedvem ő meg bealudt. Utána ignorált, került, vele se lehetett dolgozni. Ciki volt, de elfogadtam emelet fővel, hát hát ez ennyi volt. Próbáltam vele beszélni, nem volt rá nyitott, le is zártam magamban, hogy akkor annyit is ér a dolog.
2021. márc. 22. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/98 A kérdező kommentje:

46. alacsony intelligenciaszinttel rendelkező emberek nyilván nem fogják fel, mi ebben a bosszantó, és kb. teszek rá, hogy ki hiszi bosszúnak ki nem. Nem mondtam, hogy kirúgnám, több osztály van nálunk. És igen, nem lenne ott.

És még mindig nem vágyom hosszú magyarázatra. És igen, kiírtam a kérdést, és eléggé felnyom agyilag, hogy ilyen nehezen érti meg egy-két ember a kérdést, mert dafke arra élezitek hogy én hú de akarok valamit.

Nem vagyok házisárkány, csak határozott nő. Persze ez is baj, hogy vissza merek szólni :) Ha ismernél életben nem ezt mondanád. De mindegy is.


Vettem a lapot és többet nem szeretném elmondano: egy szót vártam és főként normális viselkedést. Ez ilyen nagy dolog? Szólni, hogy bocsánat meggondoltam magam, legyünk csak kollégák. Ok most minden menne. Pont a munkámat féltem jobban, mert hosszú távon ez kihat rá. és én még el szeretnék egy-két dolgot érni. Volt már munkahelyen kívül is belül is kapcsolatom, és mikor vége lett, megköszöntük egymásnak hogy voltunk egymásnak és mindenki ment a dolgára. Felnőtt ember viselkedjen felnőttként.


47. Kb. huszadjára írsz, mindenki nevében, és kb. te vagy itt a mindenki :)

"Nekem nagyon úgy tűnik, hogy téged ez jobban megviselt, mint ahogyan áltatod magad és itt mindenkit" Nagyívben teszek a véleményedre, eddig is ezt tettem. De neked valamiért igen fontos lehet, mert csak mondod


48. Köszönöm, te érted. Ha befejezné ezt a dedót, én is tudnék gyomorgörcs nélkül elmenni mellette. Mert nem vicc, elszalad előlem, mikor nem is felé megyek. Fél a szemembe nézni, pedig nem tudja kikerülni. Én teljesen normális vagyok, eleve ő nyomult ezerrel, most meg mint aki megszeppent.

2021. márc. 22. 14:18
 50/98 anonim ***** válasza:
50%
Ahogy jött a kirakat élet mutatása, úgy el is múlik majd szerintem, nem fog magával bírni. Az, hogy a feleség a gyerek eltiltásával fenyegeti nem túl szép, de ugyan úgy az se az, hogy a férj meg félremegy. Nyilván nem szeretett bele hirtelen az asszonyba. De szerintem hagyjad, ennél csak jobb kapcsolatot/pasit lehet találni, ő meg egye meg, amit főzött.
2021. márc. 22. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!