Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Kollégám kikezdett velem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kollégám kikezdett velem, most meg ignorál?

Figyelt kérdés

Kb. fél éve ismerem. Tetszettünk egymásnak, de csak beszélgettünk. Nemrég célozgatni kezdett, hogy esetleg elmehetnénk valahova kettesbe, pedig felesége van. Nem zárkóztam el, de nem fixáltunk semmit, viszont több időt kezdtünk tölteni, ebédidő, cigiszünet ilyen.

Most meg egyik pillanatról a másikra ignorál. Hűvös lett, és csak köszön. Ha hívom ebédelni, mindig leráz.

Már nem erőszakoskodom, de mikor megkérdeztem, hogy mi baja lett, annyit mondott, hogy nem szabad.

Nem értem, mit nem szabad. Nem történt köztünk semmi sem, most mégis átnéz rajtam. Eddig úgy tűnt kedvel, most meg mint aki haragszik. Nem is haragszik, inkább átnéz rajtam, szándékosan kerül.


2021. márc. 21. 22:20
 31/98 A kérdező kommentje:

28. hahaha, igen, megint te.Jézuskám, hát téged megcsaltak, hogy nem akadsz le rólam? Elég sűrűn válaszolgatsz :D

Én nem akadok le róla? Mármint mivel? Hogy köszönök reggel? Füstölne a füled ha elmondanám, hogy miket mondott, én meg soha egyetlen egyszer sem udvaroltam. Szóval ez nem jött be, de nem koptatom feleslegesen a szám, mert látom azt akarod elhitetni magaddal, hogy én nem kellettem, holott dehogynem, de nem is ez volt a kérdés.

2021. márc. 21. 23:15
 32/98 A kérdező kommentje:
28. Egyértelműen nő vagy, és a legalja. Talán azért kéne beszélnie velem, mert munkatársak vagyunk és közös dolgaink is vannak. Igen sötét vagy.
2021. márc. 21. 23:16
 33/98 anonim ***** válasza:
79%

Olvasd vissza a saját kérdésed. Szándékosan kerül. Ember, tudod miért?

Az elején engedett a vágyainak, alig ismert, sokat együtt voltatok, haverkodott. Gondolom észrevette magát, hogy egy idő után ez sok lesz, hiszen otthon várja az asszony.

Szereti. Nem akarja megbántani.

Ezért ignorál. Igen, direkt. Mert el kell határolódnia tőled, mielőtt rosszat tesz. NEM AKAR, mert a feleség fontosabb, ha hiszed, ha nem. És jól döntött, hogy a társával való kapcsolatot nem veszélyezteti egy kalandért. De férfiből van, van kèt szeme, természetes, hogy ha csinos nő vagy, megtetszettél neki.

Megmondta, hogy nem szabad neki ezt. Mégis mit vársz tőle, mikor senkije sem vagy ? Térdeljen le és a bocsanatodért esedezzen hogy mègsem akar dugni??

Ja és munkatársaknak nem kell puszipajtásnak lenni. Köszön és kész.


Bár ahogy látom, neked kb felesleges is bármit mondani. Csak a saját véleményed számít.

2021. márc. 21. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/98 A kérdező kommentje:

Nem az ebédre mondta, hogy nem szabad, hanem jóban lennünk.


Elég szánalmas itt egy-két ember, bár úgy sejtem egy kb.


Kérdésem továbbra is az, hogy ha valaki ennyire nyomult miért nem tud felnőttként viselkedni és rendezni ezt valahogy, hogy tudjunk normálisan együtt dolgozni.


Idióta válaszoló kíméljen, mert eskü csak azért is az ölébe ülök legközelebb, hogy bebizonyítsam, vonzódik hozzám és reménykedni fogok, hogy a te férjed az

2021. márc. 21. 23:18
 35/98 A kérdező kommentje:
33. Te milyen sötét vagy. Ezredjére is. Lehet neked a töltőállomáson a munkatársaid csak köszönnek, nekünk közös projektjeink vannak, nem a mekiben dolgozunk. Felelős beosztásban vagyok és egyelőre még fölötte
2021. márc. 21. 23:20
 36/98 anonim ***** válasza:
100%

Azért az nagyon necces, hogy egy olyan férfi vagy nyitott, aki közvetlen munkatárs, és ennyire, és pontosan ezért, mert ez így tök égő, ahogy kerülgetitek egymást!


Őszintén szólva én az elején leszereltem volna akkor is ha független férfi és nem akarok tőle komolyat, mert ezeknek a sztoriknak mindig ez lesz a vége, hogy utána kellemetlen a másikkal egy légtérben is tartózkodni.

2021. márc. 21. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/98 A kérdező kommentje:

36. KÖSZÖNÖM! Legalább te érted. Igen, valószínűleg hibáztam, de elég sármos pasi. Viszont nekem sokkal , de sokkal könnyebb lenne, ha venne egy mély levegőt elmondaná, hogy mi van. Tőlem nem kell tartania, megértem, de dolgozni tudni kell és együtt . Így viszont kellemetlen.

Én nem kerülgetem. Normálisan köszönök, próbálok dolgozni.


Már rég lezártam volna és lehetnénk haverok. De így hát tényleg. Egy dolog hogy magát égeti, de engem is, és mondom így leszünk hírbe hozva

2021. márc. 21. 23:27
 38/98 anonim ***** válasza:
85%
A válaszaid alapján már előre lehet tudni, hogy tutira meg fogsz sértődni. De úgy gondolom, hogy csak egy egotuning voltál neki és csak flörtölgetett, élvezte, hogy akár össze is jöhetne veled, mert téged nem érdekel, hogy felesége van, kollégák vagytok, te mindenben benne lennél. De ugyanakkor valószínüleg arra is rájött, hogy veled nem kockáztatna. Van egy stílusod, ez neki is leeshetett, mert te az első alkalommal borítanál. Már most is fel vagy háborodva, pedig még nem történt semmi. Mi lett volna, ha történik is valami? Lehet ezen elgondolkodott ő is, nem kockáztatta a kapcsolatát, sem a munkahelyi békéjét.
2021. márc. 22. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/98 anonim ***** válasza:
20%
Dettó. Egy éve udvarolgat,olyanokat ír meg mond, hogyha a felesége tudná, szerintem 3 megyével arrébb rúgná. De semmi konkrét. Plusz most másfél hónapja kerül, pedig semmi nem történt, csak úgy egyik napról a másikra. Én nem tudom miért csinálják ezt egyes férfiak, miért nem lehet ezeket a dolgokat felnőtt módjára megbeszélni.
2021. márc. 22. 07:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/98 anonim ***** válasza:
83%
Végigolvastam a hozzászólásaidat, ilyen sárkányos stílussal a helyében én akkor is ignorálnálak, ha nem lenne feleségem és te lennél az utolsó nő a földön.
2021. márc. 22. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!