Ebben az esetben, miért folyton a szeretőt kell elítélni, mikor a férfi az, aki udvarol neki?

Meglepetéssel nézem, hogy mennyi őszinte és tanulságos választ generált ez a kérdés. Leemelem a kalapomat olyan férfi előtt, aki s szerető ágyában azt mondja: "Bocsánat, nem szeretném, nekem otthon szerető feleségem és családom van ...".

Sajnos a mi társadalmunk még mindig olyan primitív, hogy nem képes évszázadokon át normális, családapa típusú férfiakat kinevelni. Sajnos nem egy esetben zajlott le a szemeim előtt, amikor az anya még támogatta is lelkileg és full-ra egyetértett a házasságtörő fiával és védőfalként a sokat áldozó menyet szidra össze-vissza. Lehet az ilyet anyának nevezni? Hol van mégis a limit, amikor már egy hatalmas pofont kellene ilyenkor lekeverjen a fiának??? Manapság már nyugodtan át lehet írni a szólást: "Nézd meg az anyját, vedd el a fiát!"

Wooow! Na te aztán a kérdéssel rekordot döntöttél. Még ennyi választ nem is láttam kérdésnél ! Gratula hozzá:D

Bocsi hogy nem a kérdéssel kapcsolatban írtam, de nem tudtam megállni :)

Olvasom a kommenteket.

Véleményem szerint nem ilyen egyszerű.

Ahány ház, annyiféle házasság.

Van, mikor a férj pompásan él a felségével, imádja a gyerekeit, az asszonyt is. De nagytermészetű és szüksége van a mellékágakra is. Ha intelligens, akkor tudja ezt diszkréten csinálni. Valamint úgy, hogy megválogatja, hogy kivel kezd, s tudatosítja benne, hogy nincs válás, ha nem tetszik, szory, akkor búcsút mondanak egymásnak.

A gyakoribb az ellaposodott házasság. Na, itt kellene visszaemlékezni a régi szép időkre, és tudatosan törekedni arra, hogy együtt hozzák rendbe.

A másik elég gyakori eset, amikor a tengernyi gondok, terhek, problémák alól az egyik fél menekülni akar. Nem gondol arra, hogy minden házasság boldog kezdete után következnek ugyanazok a problémák. Az élet velejárói, ami elől nincs menekvés.

A harmadik: az egyik, vagy mindkét félnél elmúlt a szerelem, már csak a közös egzisztencia, vállalkozás, vagyon, a gyerekek tartják össze a szálakat.

Van, amikor a férfinak ez utóbbi nagyon kényelmes, nőzik, de házasodni soha nem fog. Aztán szépen együtt öregednek meg az asszonnyal, élvezi a gyerekeit, majd az unokáit.

Lehet tovább ragozni.

Nem lehet egyértelműen a mellékágat hibáztatni, hiszen nem biztos, hogy ő a kezdeményező. Lehet, hogy sok-sok hónapig tartó ostromnak enged végül. Magyarul elcsavarják a fejét.

Azt ne feledjük, hogy ritka kivétellel, de az újítás általában 10-20 évvel fiatalabb az asszonynál.

Mindenkinek, az összes létező embernek egy, azaz egyetlen élete van, amit nem lehet halálunk után újra kezdeni és máshogy csinálni. Ezért szerintem teljesen érthető, ha mindenki magának akar jót és nem azzal foglalkozik , hogy másnak - egy számára idegen embernek- ez fájhat. Nekem is fájt már sok minden, túléltem.

Ha én 35 évesen, egyedülállóként jövök rá, hogy a férfi, aki udvarol nekem (nem én mászok rá), életem legnagyobb szerelme és kiderül, hogy az addigi kapcsolataim sz@rt sem értek, olyat élek át vele, amit addig senkivel, akkor lesz@rom, hogy van-e a férfinak rajtam kívül valakije, nem is akarom tudni, nem kérdezem. Nem akarom elvenni tőle, nem akarok a feleség helyébe lépni, egyszerűen csak élvezni akarom a perceket, amikor a férfi velem van, mert addigi életemben el sem tudtam képzelni, hogy ilyen szenvedély egyáltalán létezik, márpedig lehet hogy holnap halálra gázol a villamos..

Igen, önző és egoista vagyok (mint az emberek 99%-a), ahogy ezt kívülállók megállapítanák, de ez azért van, mert egy, azaz egy életem van, aminek jó része már eltelt (mint kiderült, langyosvízben) és szeretném végre élvezni, addig, ameddig lehet, hisz, mint írtam, a jövő talán csak pár nap, hét, hónap, aztán rámszórják a földet, plusz pár szál virágot, aztán vége. Nem lehet tudni előre.

Ha ezt a szerelmet adta ajándékul és büntetésül a sors, akkor boldogan elfogadom és cipelem később a terhét, mert legalább lesz mire emlékeznem.

Meg lehet kövezni.

Ennyi a dolog lényege, nem több. Minden más magyarázat és vélemény csak rizsa és sárdobálás.

Amikor meg lepattint, jössz ide sírni.

Mindennek ára van, csak sokan nem szeretik azt megfizetni. Sem vállalni a másik ember szemébe, hogy "igen, velem csaltak téged!"