A feleségem 37 évesen el akar kezdeni egy 5+3 éves egyetemet. Hogy beszéljem le?

Már ne is haragudj, de ha ennyi idősen nem tudod egyedül eldönteni, hogy mit kell tenned és idegenektől várod a megoldást, te sem lehetsz a dolgom magaslatán. Kár tagadni, érett, felelősségteljes férfi és nő nem úgy viselkedik (szerencsétlenkedik) mint ti ketten a nejeddel. Komolyan, mint két 16 éves... Ő túl buta az egyetemhez, sajnos ez van, te meg egy bábu vagy, akit dróton rángatnak és még büszke is vagy rá, az a vicc. Nem tudod őt eltartani, ahogyan ő azt elvárná (ő mondta, nem én), gondolom emiatt (is) próbálna ha sikertelenül is, de kitörni.

De a hab a tortán, hogy te próbálsz intelligens, segítőkész embereket letolni, mert a piszok egyszerű helyzetet átlátják, nem úgy, mint te töketlen h_lye.

A kérdés elején még együttéreztem a kérdezővel, de utóbbi megnyilvánulásai alapján csak egy vergődő sznob, aki ahhoz nem elég tökös, hogy szembeszegüljön az asszonnyal, de azokat magas lóról oltja, akik segítenek a béna problémáján.

Ember, január eleje óta itt vergődsz, írtunk rengeteg hasznos választ.

A feleséged mi a francot akar középkorú anyaként 300nettó mellett? Mire ez a kapzsiság, mikor ott a gyerek?

35 évesen, jó későn szült, örüljetek hogy összejött a gyerek. Addig dolgozott,hurrá, és most könnyebb lesz tanulni munka és gyerek mellett?

Te meg legyél már férfi, és döntsd el mit akarsz. Ne itt vergődj, ha úgyis mindenkit egy ostoba csórónak tartasz, akinek a nője nem kapuzárási pánikos elitista posztfeminista.

Ha nem kell tanács ne kérd, jogi egyetemről kérdezz mondjuk egyetemista csoportokban.

Harmad éves jogász hallgatóként talán van egy kis rálátásom az egyetemi, tanulási részére. Leírom, bár már úgy is döntöttetek...

Rögtön gimi után elkezdtem az egyetemet, nem hagytam ki évet. Nem fér a fejembe (pedig több levelezőst is ismerek- tinédzserkorú gyerekekkel) hogy ezt valaki tényleg ebben a helyzetben komolyan gondolja. Én is az élethosszig tartó tanulás híve vagyok, de nem ilyen körülmények között.

Azok a levelezősök, akikkel együtt vagyok egy évfolyamon másod-harmad diplomáért vannak itt. Nekik jó a rite diploma, csak a papír legyen meg, mert a jelenlegi pozíciójukban többet fognak kapni a diplomával. NEM akarnak egy percet sem jogi területen dolgozni.

Én már itt elgondolkoztam, hogy a feleségednek egy BA képzése nincs, nemhogy egy MA, de ő hirtelen, mondhatni dacból eldöntötte, hogy kell a dr. a neve elé. Na, a jogász szak pont nem ilyen. A nappalis évfolyamon szinte mindenki szenved és ahogy mennek az évek egyre nehezebb lesz. Nagyon nagy mennyiségű anyagot kell feldolgozni és megtanulni, a vizsgaidőszakról nem is beszélve. A vizsgaidőszak nagyjából úgy néz ki, hogy reggel 8-tól este 8-ig tanul az ember (jó esetben)- ez nálatok, hogy lesz megoldva?

Amikor a levelezősöknek még gyakorlatuk sincs, csak az előadás. Ez alatt azt értem, hogy teljesen egyedül vannak hagyva- (gyakorlaton többnyire jogesetmegoldásokkal foglalkozunk, átbeszéljük a fontosabb részeket az adott témából). Engem is vágtak már ki vizsgáról azért, mert nem tudtam a 2 oldalas törvényt szó szerint. Ezt a nyomást és a kudarcokat, hogy fogjátok bírni? Már ha eljuttok idáig.

Aztán ott a szakvizsga kérdése. Ha jól emlékszem meg sem említette itt senki, hogy nem elég az 5 év (jó esetben nappalisként!) egyetem, de a hároméves gyakorlat után se lesz senkiből ügyvéd :DD Ahhoz a záróvizsgáknál is komolyabb szakvizsgát kell letenni.

Amikor 3 évet lehúzol többségében reggel nyolctól este hatig tartó ügyvédi irodában, a minimálbérnél is kevesebbet keresve (mert egy levelezős diplomával, negyven felett, gyerekkel- csak a legrosszabb helyekre vesznek fel), én tényleg átgondolnám ezt a helyetekben.

Igen, tudom, sokan megoldották már, de ha a feleséged keresete kiesik, akkor mi lesz?

Ügyvéd akar lenni, hát igen, amikor egy állásinterjún 24-26 évesek állnak sorban friss diplomásként, pár év tapasztalattal, 2-3 nyelvvizsgával, szakkollégiummal, erasmussal, egyetemi szervezeti tevékenységekkel a hátuk mögött, majd pont a te feleségedet fogják felvenni, aki egy darab nyelvvizsgát is alig tudott megszerezni?

Kicsit reálisabban is nézhetnétek a dolgokat...

Bocsánat az előbb egy nyelvvizsgát írtam, újra visszaolvastam a válaszokat, kettőről volt szó. A lényeg szerintem nem változik.

Az első pár oldalon a Kérdező maga is le akarta beszélni a feleségét az ötletről, akkor írta is, hogy másfél órányi tanulástól is kiborult a felesége, akit utána ő ápolgatott. Szerintem ez a tény is igencsak elgondolkodtató, jogi pályára készülve.

Az álláspontom ugyanaz, ha csak nem rendelkezik rettentő nagy kitartással és elszántsággal (amik az eddigiek alapján nem igazán tűntek az erősségének, sőt), akkor bele fog bukni, plusz az érzelmi labilitását is figyelembe kellene venni (szintén a Kérdező említette, hogy nem igazán bírja a stressz helyzeteket, meg a nyomást, és ha padlóra kerül hosszú idő, míg újra talpra áll). Plusz ha belegondolunk, hogy kit alkalmaznának ma szívesen... Inkább egy fiatalt, aki ha kell hétvégén, ünnepnapokon, szinte bármikor be tud menni dolgozni, mert karriert akar építeni, ezzel szemben... (a másik oldalt nem sorolom fel újra). Ezeket így felsorolva, tényleg őszinte kitartást kívánok a Kérdezőnek.

Még annyit fűznék hozzá, hogy szerintem a levelezőnek semmi értelme, már ha valaki tényleg komolyan foglalkozni akar vele. Nem ugyanazt a tudást kapod meg, tény, hogy a diplomádban nincs feltűntetve, de egyből kiszűrik a munkáltatók, pláne egy nappalis tudásával összemérve.

Utolsó voltam.

Bár a jogi egyetemről nincs tapasztalatom, de a jelenlegi egyetemisták válaszát árnyalva hozzátenném, hogy én úgy láttam a környezetemben, hogy valóban azt érezzük fiatal huszonéves egyetemistaként, hogy ez a világ legnehezebb dolga, és ugyanezt gyerek mellett, munka mellett biztos nem tudnánk csinálni, hisz így is alig megy, de valójában addigra egy ember tapasztaltabb, jobban tud koncentrálni, priorizálni, beosztani az idejét, általában a (műszaki) levelező képzés könnyebb is, kevesebb a felesleges kötöttség, más a tanárok hozzáállása, így összességében könnyebben megy, mint amilyennek az ember elsőkörös egyetemistaként azt el tudja képzelni.

Persze így is biztosan nehéz lesz, és sok szervezést igényel, de nem annyira lehetetlen, mint amilyennek huszonévesen az első egyetemi évek alatt tűnik.