Miért kell letérdelni a férfinak akkor, amikor megkéri a nő kezét?

#10

Szép megfogalmazása anna, hogy az idejétmúlt dogmákat tudja csak újra előadni, nulla kreatívság, nulla újítás.

De nem mindegy, hogy régebben ez miért volt szokás? Ma már csak azért csinálják, mert hagyomány, semmi mellékes jelentése nincs. Ezért is írtam korábban, hogy eldöntheted, hogy szeretnél-e letérdelni, vagy sem. Én nem is várnám el soha senkitől (nem mintha akarnék házasodni).

Ha pedig belegondolunk, régebbi korokban alakult ki. Hogy lehetett volna már annak a jele, hogy a férfi fog engedelmeskedni, behódolni a nőnek, amikor jellemzőbben a nő volt az alárendelt, kiszolgáltatottabb helyzetben lévő a kapcsolatban? És ezzel nem azt írom, hogy kihasználva voltak, de megvolt a maguk helye a kapcsolat hierarchiájában. Ettől függetlenül még lehet, hogy, mint családanyát, családot ellátó felet, megbecsülték.

Csak pár példa a nők helyzetéről a régebbi időkben:

„A férj a lehető legkíméletlenebbül bánhat feleségével. BEAUMANOIR, a 13. század híres francia jogtudósa nagy művében beéri annyival, hogy a férj „ésszerűen büntesse” feleségét.

Férjes asszonytól a legszigorúbb hűséget követelik meg viszonzás nélkül és a férj kirekeszti voltaképpeni életéből. „Az asszony neve: hallgass!” – így beszél a nőkhöz RENAUD DE MONTAUBAN, és e mondás szállóige lesz.

A feudális társadalom jogszabályai sok helyütt nyíltan felhatalmazták a férjet, hogy az engedetlen vagy házsártos feleséget belátása szerint fenyítse meg, feltéve, hogy nem használ éles eszközt és nem töri el az asszony csontját. Mindössze azt kötötték ki, hogy nem szabad az asszonyt éppenséggel agyonverni.

Az újkor kezdetén a nőt minden polgárjogi cselekvőképességétől megfosztják és visszaállítják a férfiörökösség elsőbbségét. A lány apja gyámhatalma alatt áll, aki rendesen kolostorba küldi, ha nem akarja férjhez adni.

Hogyan kell a menyasszonynak viselkednie az esküvőjén? A 14. század elején élt egy olasz író, aki könyvében részletes útmutatást ad e témáról: A tapasztalatlan hajadon a szertartás alatt legyen félénk és szégyenlős, a szemét süsse le, gyűrűváltásnál a kezét vonakodva nyújtsa, mintha csak erőszaknak engedne. Az „igen” szót harmadszori kérdezésre mondja csak ki. Az esküvői lakomán alig egyék valamit, nem illő az a nagy falánkság: de hogy az éhség ne nagyon csikarja, okos, ha korábban a szobájában jóllakik. Az esküvő alatti színjátszás bizonyítja szemérmetességét. De ezt az érzést estére el kell felednie, amikor az „összefektetés” kevésbé ártatlan szertartása következik. A régi germán jog szerint ez föltétlen kelléke a házasság érvényességének. A versbe foglalt jogszabály így szólt: „Ágyba fekszel, jogot szerzel.” A jogszabály utóbb elavult, de a szokás megmaradt.”

Mi ez a rengeteg zagyvaság itten, kérem?

Az megvan, hogy ez a hercegnőknek és egyéb úrihölgyeknek járt, és nem azért, mert nők, hanem a rangjuk miatt?

A XIV. században a férfi nem térdelt le a nő előtt és kérte meg a kezét, hanem a nő apjával alkudott rá. És ha ez sikeres volt, akkor pont nem volt szükség a nő engedélyére. Ha már értékeljük, hogy ez ma nincs így, akkor nem kellene talán ilyen kitalált formaságokhoz ragaszkodni.

És erre ilyen történelemhamisító racionalizálásokat építeni... agyrém.

Miért lázad és elégedetlenkedik mindig valaki? Mindjárt oda jutunk, hogy a nőnek kell megkérni a férfi kezét, mert ők biza nem alacsonyodnak le eddig. Hagyjuk a francba ezt a gondolkodást. Ha nem akarod fél térdre ereszkedve megkérni, ne tedd, viszont ne gyere azzal se, hogy az azt jelenti, hogy megalázkodsz/behódolsz a nő előtt. Amikor egy lánynak így kérik meg a kezét, százas, hogy nem erre gondol, hanem arra, hogy te jó ég! Élete szerelme megkéri a kezét!

Ilyen felfogással légyszi egyik nő kezét se kérd meg sehogy...