Miért kell letérdelni a férfinak akkor, amikor megkéri a nő kezét?

"Amúgy nem sértésből, de annak ellenére, hogy nő vagy, nem vagy olyan "lányos"." Köszi, tudom. :D Nem sértődtem meg. A barátnőim is ilyen nem lányos lányok. Van azért néhány lányos lány ismerősöm is, de velük kicsit limitáltabban lehet beszélgetni, főleg csak a csajos dolgokról, ki hogy kezeli a töredezett haját, milyen kihívásaink vannak a ruhavásárlásban, ilyesmik.

Pár éve valóban részt vettem ilyen vitákban, de meguntam, sok volt az ismétlődés. Volt ott néhány kommentelő, akitől sokat tanultam, szóval nagyon hasznosnak tartom az ott eltöltött időt, de már megszereztem onnan, amit akartam. Az oda irkáló evolúciótagadók néha olyan béna érveket hoztak fel, hogy már egyszerűen szégyelltem magam, hogy ennyire a saját szintem alatt lévő emberekkel vitázok, ebben nincs semmi dicsőség. Meg is ijedtem, mert kezdtem gőgössé válni, ezért próbáltam velem egy szinten álló, de ellentétes véleményű embereket keresni.

"Amúgy te most úgy érzed, hogy a tudomány neked egy tévút volt? Kicsit olyan, mintha kiábrándultál volna belőle." Tévútnak semmiképpen nem mondanám, de a kiábrándulást jól érzed. Úgy éreztem, hogy nem találtam meg benne azt a teljességet, amit kerestem. Nem is annyira a tudományból ábrándultam ki, mert mindig megvédem és a gondolkodásom úgy érzem teljesen azon alapul, de kellett valami más is. Személyes oka is volt a búcsúzásomnak. Kicsit nehezen tudom összeszedni ilyen későn, de inkább az emberekből ábrándultam ki, meg hogy létezik egyetlen végső igazság, amit a tudomány segít nekem megtalálni. Csomó emberre felnéztem a tudományos világképe miatt, aztán ha társadalomra vagy művészetekre terelődött a szó olyan csacsiságokat tudtak néha mondani... Áhh, sokat tudnék erről mesélni. Legyen bármennyire elavult felosztás, én gyakran látom úgy, hogy van a humán meg a reál ember és nagyon más nyelvet beszélnek. Én mindkettőt értem és nagyon bosszant, amikor az egyik felsőbbrendűnek hiszi az ő megközelítését. Nem szeretem, amikor a bölcsészek lenézik a tudományt és az eredményeit, és nem szeretem a "tudósok" fölényeskedését sem, amikor pl. irodalomról beszélünk. Számomra A fajok eredete ugyanolyan értékes, mint Az ember tragédiája. Az evolúció tanulmányozása ugyanannyit adott nekem, mint a Beszterce ostroma vagy A láthatatlan ember. Nekem igazából egyben van ez a két látásmód és pont a felosztottságot érzem természetellenesnek. Na, szóval ebben a tudományos közegben néha egyedül éreztem magam a humán látásmódommal, úgy éreztem én nem tartozok közéjük.

Szerintem kedves gesztus, ha egy férfi letérdel, de egyáltalán nem tartom lényegesnek. Ha valami értelmes ok miatt nem szeretne, hát ettől még nem fogom kevésbé szeretni.

Viszont az életben nem mennék hozzá egy olyan önértékelési zavarokkal küzdő alakhoz, aki feltételezi rólam, hogy "leigázom" lenézem, vagy máshogy érzek iránta ha letérdel a lánykérésnél. Ha szerinte én közben azt gondolnám, hogy "haha most aztán jól behódolt", akkor minek kérne meg bárhogy is? (Arról nem is beszélve, hogy szerelem és kölcsönös tiszteleten alapuló párkapcsolat szerinte nem létezik.) Nem értem, hogy aki így gondolkodik a nőkről, abban miért merül fel egyáltalán hogy bármilyen formában megkérjen valakit. Bár ha úgy gondolkodik, hogy az evolúció miatt teljesen rendben van, ha valaki szó nélkül átlép a másikon, akkor jobb is ha kerüli az ilyen kapcsolatokat.

Egyébként sértőnek érzem különválasztani a "lányos" és nem lányos lányokat. A kérdező egyetértett valakivel, akiről aztán kiderült, hogy nő. Hoppá, akkor fogjuk rá gyorsan, hogy ő nem is olyan "lányos" nehogy már el kelljen ismerni egy nőt valamiért. (Mielőtt bárki kijelentené, hogy biztos egy töredezett hajú szőke liba vagyok, aki semmit nem tudhat mert még egyetemet se végzett, elárulom, hogy nem így van.)

Szóval jó provokatív kérdés, gratulálok. Érdekes volt olvasni a válaszokat (persze itt senki nem provokál és személyeskedik). Kérdező, szívből kívánom hogy egyszer találj egy lányt aki megtanít értékelni magadat, és megmutatja, hogy nem minden nő akar téged megalázni és kisemmizni.

Nekem is nagyon szimpatikusak lollypop hozzászólásai: választékos szóhasználattal, de a "grammatikai nagyképűséget" mellőzve fejezi ki magát, mondandója szemléletes, életszerű és lényegre törő, nem nélkülözi a tudományos színezetet és saját belső logikája szintjén megtámadhatatlan - nem csoda, hogy a Kérdező visszavonulót fújt. :)

Kérdező!

Úgy gondolom, az általad olvasottakat csupán egyetlen síkon, egyetlen oldalról szemléled (ahogy lollypop fogalmaz, egyféle nézőpontból) - ahhoz pedig, hogy tudományos igénnyel fogalmazz meg valamit, hovatovább előállj egy olyan modellel, "ami minden kérdésre választ ad" (ez nekem kissé nagyképű kijelentésnek tűnik, de nem akarok személyeskedni...), ez nem járható út.

Nem parabolának szánom, csak egy gondolat: középiskolás történelemtanárom szerint Hitler is olvasott ember volt, és mire vitte... A "félműveltség", a végletekben megnyilvánuló, prekoncepciókon alapuló rigid gondolkodás veszélyes dolog.

Én orvosként végeztem, nem biológusként, de biológiát, evolúciót, pszichológiát mi is tanultunk. Nem állítom, hogy mindent jól értek, sőt, de leírom, mire jutottam; vélemények ütköztetésére talán elég lesz.

Valóban létezik "nemek harca" az élővilágban, így az embernél is, de nekünk van néhány olyan képességünk, amivel más faj - elvileg, jelen tudásunk szerint - nem rendelkezik, ez pedig a nagyfokú tudatosság, a megértés képessége, és a (történelmünkből, evolúciónkból és biológiánkból fakadó) kulturális sokszínűség.

Az állatvilágnál használatos modelleket, fogalmakat nem lehet egy-az- egyben ráhúzni az emberre, az emberi viselkedésre, az érzelmi-szellemi-társadalmi komplexitás ezt kizárja.

Ezt magad is belátod: "A nemek közt is versengés van, csak ez nem olyan versengés, mint ami a természetben zajlik."

Ugyanakkor mégis írod: "Ha ugyanis olyan hím vagy nő tűnik fel a láthatáron, amelyről a nemek úgy gondolják, hogy alkalmasabb lehet arra, hogy növeljék a saját maguk túlélési esélyeit, illetve alkalmasabb utódok létrehozására jó, akkor eltüntetik a másikat az útból. Úgy is mondhatjuk, hogy legyőzik, rontva annak a túlélési és szaporodási esélyeit, hiszen új társ után kell néznie. (...) A tét a túlélés és a szaporodás, és minden ezek köré épül. Nincs szerelem, párkapcsolat, meg semmi ilyen maszlag."

Ez pedig pusztán a sejtek szintje, amely minden más tényezőt kizár. Az ember azonban nem pusztán biológiai törvényszerűségek összessége – lásd, a gyógyításban, a betegségek eredetének vizsgálatában is teljesen elfogadott a bio-pszicho-szociális modell.

A társas kapcsolatainkat sem pusztán a biológia irányítja, vagy a természettudományok által leírható szabályok; a társadalmi-etnikai-vallási környezet stb. legalább annyira hangsúlyos, így a párkapcsolatok is sokszínűek, és nincs egy "modell", ami mindre ráhúzható lenne.

Létezik kapcsolat, ami tele van játszmákkal, manipulációval - mert a kapcsolatot alkotó felek ezt "tanulták"/látták, és nem feltétlenül azért, mert ezt örökölték, vagy ne lennének képesek másra.

Létezik dominanciaharc egy kapcsolatban - ezek rendre kudarcba fulladnak, mert aki mindig a dominanciáért küzd, valójában nem tudja meghatározni, mi is az, és mindig, mindenkor irányítani akar; nem feltétlenül azért, mert örökölte ezt a hajlamot (persze az is megesik), hanem leginkább azért, mert azt hallotta valakitől, ezt "úgy kell", mert az "alfák" is azt csinálják.

Létezik, hogy egy férfi letérdel a nő elé - anno társadalmi nyomásból, most pedig azért, mert le akar.

Van nő, akinek ez tényleg a behódolást jelenti, és van, akiben fel sem merül, hogy ő mostantól uralkodni fog a férfin.

32/F

Én úgy szeretném, hogy a párom letérdeljen elém, amikor megkéri a kezemet, de természetesen ez ott abban a pillanatban biztosan nem fog eszembe jutni, és később sem lesz bennem hiányérzet.

Viszont soha nem mennék hozzá olyasvalakihez, aki ilyen indokkal, elvből nem térdel le lánykéréskor. Én úgy gondolom, hogy egy házasság nem szabad, hogy férfi-nő hatalmi harcról szóljon. Hiszek is abban, hogy létezik ilyen kapcsolat (pláne, hogy magam is ilyenben élek), viszont én nem abban látom ennek a működését, hogy kényszeresen elkerülünk mindent, ami az egyikünk hatalmát szimbolizálhatja. Én úgy gondolom, hogy akkor érett meg egy párkapcsolat a házasságra (lánykérésre), hogyha a felek úgy képesek ezt a hatalmi harcok nélküli környezetet létrehozni, hogy kölcsönösen felruházzák egymást minden létező hatalommal. Számomra az jelenti a teljes bizalmat, amire lehet építkezni, hogyha tudatában vagyunk, hogy bármit is teszünk a kapcsolatban, az nem megalázkodás, hiszen a másik nem ellenünk van, így eredendően nem tud megalázni minket.

A témával kapcsolatban azt gondolom, hogy ha a férfi megalázónak tartja a letérdelést, és fél attól, hogy behódol vele a nőnek, akkor értelmetlen a lánykérés. Szerintem csak arra érdemes házasságot építeni, ha nem félünk behódolni és teljesen alárendelődni sem a másiknak. Ideális esetben ez az érzés ugyanis azzal jár, hogy tudom, hogy a másik soha az életben nem bántana, és ha abszolút rá lennék utalva, akkor sem használna ki, hanem az én javamat keresné.

(És egyébként nem térdelnék le, de nem azért, mert megalázó, hanem mert ez nem egy létező hagyomány. Illetve a nevemet sem szeretném leváltani, de szintén nem a megalázottságtól való félelem miatt, hanem mert hülyén hangzana, illetve a saját nevemet is meg szeretném tartani.)

Mekkora katasztrofakent élik meg ezt néhányan. Akkor nem kell házasodni. Nem egy nagy dolog letérdelni. Ha erre se vagy képes akkor vajon hogy viszonyulsz a feleségedhez? Folyton ellenállást érzel hogy nehogy megsértse valami a büszkeséged. Pedig ez egy egyszeri alkalom volna, nem egy kiherélés, nem kell utána rabszolgaként kiszolgálnod a feleséged... A férfiban tartás van és tudja hogyan kezelje helyén a dolgokat. Egy igazi férfi felse tenne ilyen kérdést.

Nem hiába van annyi langyi pasi,menjetek csak a pride-ra. Úgyis java részt kivesztek a férfiak. Ne igyatok sok csapvizet!