A júliusi mosolyszünet óta a párom szülei találkozni akarnak velünk. Elmondásuk alapján rendbe tenni jönnek! Mi legyen?

Én is az 58-assal értek egyet, nagyon szépen megfogalmazta, mit kell tenned.

Átmentem hasonlón, ugyanezt a taktikát követtem, és bevált. Fogalmam sincs, megkedvelt-e az anyósom, vagy csak lenyelte a békát, de határozottan jó (bár nem bizalmas) viszonyban vagyunk. Elfogadta, hogy ugyanazt a férfit szeretjük, ő mint fiát, én mint férjemet, és nem török az ő helyére, azóta ő sem tör az enyémre, a gyerekeimnek pedig nem kívánhatnék jobb nagymamát.

58-nak tényleg igaza van. Sajnos a gyakorlatban ezt nagyon nehéz kivitelezni. Higgadtnak, nyugodtan és kedvesnek látszani mikor belül tudod, hogy igazad van és szinte felemészt a harag és pontosan annak az embernek nem mondhatod el a dolgot, akit elvileg társadnak választottál. A gyűlölet és a harag felemészti a lelket, muszáj, hogy legyen valaki akinek elmondhatsz mindent, pl édesanyád stb, ne a párodon töltsd ki a haragod.

Nálunk anyukámat piszkálta mindig nagyanyám, évekig ment a vita, vége az lett, hogy édesapám választott, minket a családját, soha többé nem beszéltünk nagyanyámmal. Nem tehettünk mást,nála nem használt semmi, azóta már meghalt, édesapámnak azóta is nagyon fáj a dolog, hogy a saját anyja tette majdnem tönkre az életünket. És anyukámat is jócskán megkeserítette az idő, amíg ment a folyamatos harc.

Most én is ezt élem át, leendő apósom, semmibe nem nézi a fiát, szegény párom, egy életen át küzdött az elismeréséért, szeretetéért, de mindig is lenézte a fiát, szemembe velem kedves, de tuti mondja a családnak a magáét rólam, az eléjén nagyon zavart, de ma már nem érdekel. Havonta egyszer kétszer találkozunk egy két órára és kész. Viszont drága após, pár hónappal ezelőtt úgy kirántotta a lábunk alól a talajt, hogy csak pislogtam,végül kiborult a bili és mindent rázúdítottam a páromra, mindent, ami fájt, tudtam, hogy nem tud vele semmit tenni, a nagy kirohanásomnak az lett az eredménye,hogy azt az embert,akit a világon a legjobban szeretek, az életben nem láttam még annyira elgyötörtnek, magatehetetlennek és gyengének. Saját magamnak soha nem fogom megbocsátani, mert én erőszakoltam ki, hogy így lássam. Ő kötél lett kettőnk között.

Most neked kell döntést hoznod: szereted a párodat, annyira, hogy kibírd ezt a próbát? Ha igen, vállald fel a döntésed, igen kedves anyósék arra mennek rá, hogy a fiúkat elbizonytalanítsák, és ezáltal téged is, de nem szabad feladnod. A döntéseddel azt is fel kell vállalnod, hogy lehet hosszú idő lesz, mire dönt a párod és nem biztos, hogy téged fog választani. Erre neki kell megoldást találnia, és neked kell azzal együtt élned.

Ha úgy érzed, már nincs remény, csendben menj el, lehet a párod utánad megy és pár hónapig, hétig nem beszélnek, de a mókuskerék ismét beindul majd.

Legyél te az okos, jól írták a többiek, neked nem kell találkoznod velük, legyél te az erősebb, az idő neked fog dolgozni. És igen sutyorogni fognak a párodnak, hogy te milyen vagy, de legyél tárgyilagos, ne kapd fel a vizet, anyósod utálatából kovácsolj fegyvert, te legyél közönyös, és csak "hízzon tőle a májad" mert ha ennyire utálnak, valamit nagyon jól csinálsz. (Mondjuk nagyon szereted a fiukat)

Sajnálom, hogy te lettél a kisérleti nyúl, ha nem maradtok együtt, hidd el anyósék, a következő menyasszonnyal is ezt fogják csinálni. De akkor már kedves párod hiába veri a fejét a falba...

Ne vedd fel a kesztyűt. Ha azt teszed rosszabb lesz

meggyőzik magukat, hogy te egy házsártos kiabálós....ecetera....nőcske vagy.

Térj ki! Ezeket a válaszokat sikerrel használtam:

Érdekes hogy így látja.

Nekem erről más a véleményem.

Megfontolom az ajánlatát.

stb

Utolsó voltam.

Ha tényleg látni akarod a párodat, vele akarsz élni, KURTA GYORSAN cuccold el egy pszihoterápiára. Ha nem teszed egy idő után legyőznek titeket. A jó öreg terrorizáló, irányító szülő.

Szerintem #58 és #63 a tutibefutó (én az #59 voltam). A #66 válasszal viszont nem értek egyet. Nem azért mert önmagában hülyeségnek tartanám, hanem mert túl erőltetett lenne "elcipelni" a másikat pszichoterápiára. Abban az országban, ahol az emberek nagyrésze úgy tekint a különböző pszicho-izékre, mint olyan helyekre, ahova csak az megy, aki elmebeteg (persze ez nem így van, de nekem úgy tűnik ez a közfelfogás), ha ráhatnál a párodra, hogy menjen el terápiára, az olyan kommunikációnak tűnhetne, hogy te sem tartod a párodat felnőtt, döntésképes, felelős embernek és elküldöd őt egy pszichomókushoz, aki majd jól rendberakja őt. Ez pedig ellenálláshoz vezetne szintén. Én értem #66-ot, de nagy eséllyel ez történne. Az a helyzet, hogy pszichoterápiát egy ilyen helyzetben csak olyan személy ajánlhatna/vethetne fel, aki az adott ügyben teljesen kívülálló, tehát jelen esetben sem a szülők, sem a párja nem tanácsolhatja ezt, mert azzal ő szívna...

Szóval a kérdező helyében én az #58 és #63 válaszokat olvasgatnám el naponta és azt próbálnám "magamévá tenni"...