A júliusi mosolyszünet óta a párom szülei találkozni akarnak velünk. Elmondásuk alapján rendbe tenni jönnek! Mi legyen?

Szerintem egyetlen dolgot tehetsz: teljesen ignorálod őket. Nem mész el találkozóra és még csak a párodtól sem kérdezősködsz felőlük. A párod látogathatja őket, azt csinálnak, amit akarnak, de azt jogosan várod el, hogy te legyél az első (például, akivel a szentestét tölti). Ha ezt nem hajlandó elfogadni akkor sajnos annyi.. akkor csak egyre rosszabb lesz és oda fog vezetni, amitől te is tartasz. Ha elfogadja akkor ez működhet akármeddig bár nem ideális helyzet. Próbáld meg ezt megbeszélni a pároddal, próbáld megértetni vele, hogy ez a legjobb megoldás különben sose lesz béke.

Egyébként meg ak@rvaanyjukat az ilyen szülőknek..

Hát sajnos egyáltalán nem fogsz te "nyerni" ebben a kapcsolatban.

Nem hiszem,hogy a párod teljes mell szélességgel kiáll melletted.Mert ha így lenne az anyja már rég leállt volna,persze próbálkozni lehet,de ezt csak a fia tudja leállítani.

Nem tudhatod amikor ők beszélnek,mennyire védd meg.

Azt is megértem,hogy nem akar a szüleivel rosszba lenni,de most még nem tudja mit veszíthet!Ez esetben téged!!

Azt sem hiszem,hogy egy másik kapcsolatban ez ne jönne megint elő amit az anyja művel!Tudod ezt csak azzal tudja megtenni aki hagyja és a fia ezt teszi.

Érdemes lenne elgondolkodnod ezen,hogy kell-e ez?

Gondolom ha nem lenne az anyósnak problémája veled akkor az apósnak se!És amíg családját maga mellé tudja állítani addig ez veszett fejsze nyele!

Jajj nagyon sajnálom a történteket. Tényleg nem túl jól alakulnak a dolgok.

Én csak azt tudom ajánlani, hogy próbáld meg méltósággal átvészelni. Ne menj bele az ő gyermeteg játékukba, ne szidd őket. Legyél a pároddal türelmes, kedves és igyekezz a harmonikus kapcsolatra köztetek. Ha veszekedtek minden nap a szülein akkor az megmérgezi a kapcsolatotokat.

Szerintem ne "váljatok külön" úgymond a pároddal és ne találkozzon a szüleivel külön, hiszen akkor magukhoz édesgetik. Jogosan várod el, hogy ti már egyek vagytok és ti vagytok az egy család, nem ők. Ezt a párodnak is tudnia kell. És amikor kezd nem eszerint viselkedni, akkor annyit tudsz tenni, hogy elengeded, nem szeret annyi téged, ahogy megérdemelnéd.

El tudom képzelni, mennyire kemény ez neked. De hát még mindig jobb most egy fájdalmas szakítás mert a párod nem állt ki melletted, mint később, esetleg már gyerekekkel egy csúnya válás amit a szülők tizenéves áskálódása okozott.

Nálunk is voltak gondok, főleg mielőtt összeköltöztünk. A férjemet a nagymama nevelte fel és iszonyatos a jelleme. Nekem abban "volt szerencsém" hogy a férjemmel is iszonyat bunkó tudott lenni( ha nem akart semmit épp tőle) és én ellenem kb 1.5 - 2 év után indított támadást. Elhordott mindennek mások előtt, a férjemnek, de szembe nem merte. Az ok: hogy én elveszem tőlük az ő unokájukat. Akkor nem engedtem anyukáméknak beleszólni, féltettem az akkor még csak páromat.Hogy viseli stb.. Na azóta eltelt 6 év , már a felesége vagyok stb... de még mindig vannak hullámok amikor utál minket a nagymama, sokszor irigy ránk és bele akar szólni a külön családi életünkbe ( az ő segítségük nélkül, mindenkitől külön élünk saját házban) és anyukámék most úgy döntöttek hogy ezután többet nem lesz olyan hogy nem védenek meg minket tőlük, már szóltak is nekik hogy kell viselkedni ha átjönnek hozzánk.Ne csak a valamiért jöjjenek.

Arra még nem gondoltál hogy anyukád is ugyanígy számon kérhetné őket hogy elvett tőlük a fiúk. Szerintem egyenesen jót tenne az ilyen szülőknek ha anyud becsülettel kiosztaná őket, hogy szálljanak le rólad stb.. Legalább látnák hogy az éremnek 2 oldala van. A férjem sem vette észre ezeket először, rengeted idő kellett neki mire igazán rájött hogy undorító ez a viselkedés ( pedig vele sokszor rosszul is bántak) mégis évek kellettek neki.

Én aki hasonló dolgokon menetem át mint te jó pár év után elmondom most a mai eszemmel mit tennék ( akkor 18-19 voltam) nagy ívben sz.arnék rájuk ( most mondhatod azt hogy könnyű így mondani stb..) de hidd el hosszú távon csak magadat teszed tönkre. Nem is érintkeznék velük. A párodnak azt kell éreznie hogy te vagy a jó, aki nem mond rosszat a szüleire( azért mert ha szidnak előtte mindig de te soha , akkor egyszer észre veszi ezt) Én a sok sírással, cirkusszal tépelődéssel nem mentem előrébb. Majdnem szétmentünk miattuk. Már a szakítós fázisban voltunk. Na akkor megembereltem és azt mondtam ez az ember kell és nem adom fel.A sírás és önmarcangolás felejtős.Te jobb helyzetben vagy mint én akkor, mert együtt éltek. Léppj túl rajta és azt bizonygasd a tetteiddel hogy egy fasza csaj vagy aki mindent megad a férfinak, jó vele együtt lenni, nem szid másokat.

Hidd el nekem sikerült átfordítanom a helyzetet ezekkel a trükkökkel.Csak a jót kell éreznie a párodnak belőled.

Kérdező (#57) miért harcolsz? Tudod, ha felveszed a kesztyűt, abból az alakul ki, hogy a párod olyan helyzetbe kerül, hogy az általa leginkább szeretett 2 nő kötélhúzásában ő lesz a kötél... és ez nem szokott jó véget szülni, pontosabban az szokott történni, hogy a "kötél" ezt idővel megunja, és lehet, hogy látszólag most választja valamelyikötöket, de 1-2 év múlva már egy harmadiknál lesz...

Egy ilyen szituban (meg az életben általában) a két legrosszabb tanácsadó a harag meg a büszkeség, szerintem ezt a helyzetet most a lehető legrosszabbul kezeled, mert mindenáron kontrollálni akarod.

A helyedben én kb azt tettem volna, hogy azt mondom, a párod szüleitől végső soron természetes, hogy találkozni akarnak a fiúkkal. Ahogy tölem is az lenne ilyen szituban, hogy nem akarok velük találkozni, amíg elnézést nem kérnek tőlem a viselkedésükért. Ergo az, hogy ők megbeszélnek valamit és találkoznak egymással, az az ő magánügyük, nyilván nem én fogom megszabni, hogy a párom mikor találkozik az ő szüleivel. Arra nekem nincs ráhatásom, hogy a párom szülei mit tesznek, arra is csak mérsékelten, hogy a párom mit tesz, arra van igazán, hogy én magam mit teszek.

Szóval én a helyedben ezt az anyja felhívása helyett úgy kezeltem volna kb, hogy megmondom a páromnak, hogy "nézd, én ahhoz túlzottan szeretlek téged, hogy belemenjek anyáddal egy olyan kötélhúzásba, ahol te magad vagy a kötél, te természetesen úgy és akkor tartasz kapcsolatot a szüleiddel amikor akarsz, hisz felnőtt ember vagy és a szüleid, én viszont a múltkori kellemetlen helyzetből megtanultam, hogy majd akkor akarok legközelebb találkozni velük, ha engem keresnek meg és hívnak, ugyanis nem szeretek szenvedni, és nem szeretem, ha aláznak, ők meg úgy tűnik, hogy nincsenek még készen arra, hogy rájöjjenek, felnőttél, és el tudják engedni a kontrollt az életed felett" és itt a pont.

Ne akard folyamatosan kontrollálni a helyzetet, mert abba jó eséllyel csak elbukhatsz, és addig is szenvedni fogsz. Mondd el egyértelműen az álláspontod a párodnak, és azután hagyd, hogy tegye mindenki, amit akar, és te is tedd azt. Más lehetőség nagyon nincsen, anyósnak is be kell látni, meg neked is, hogy a párod nem valamelyikötöké, hanem egy önálló ember, aki neki a fia, neked meg a párod... mindkettőtökhöz köze van... ti szerethetitek egymást anyóssal, meg utálhatjátok is, találkozhattok naponta vagy 10 évente, tök mindegy, az ezen nem változtat.

Te most éppen az anyós forgatókönyvét követted, az anyós azt akarja elhitetni a fiával, hogy te el akarod venni, ki akarod sajátítani őt a szüleitől... erre te meg úgy reagáltál, ami ezt támasztja alá, elkezdtél utána telefonálni meg kontrollálni a szüleivel való kapcsolattartását. Na, pont ezt ne csináld soha többet, te anyósékkal akkor beszélj, ha téged hívnak fel, akkor találkozz velük, ha téged hívnak meg. Egyébként meg ignoráld őket, a párod számára tedd egyértelművé, hogy mit teszel, és miért teszed. Ha nem IQ20, és ismeri a Kaukázusi krétakört vagy a bibliai alapsztoriját, fel fogja tudni fogni. Ha meg nem, akkor meg lássuk be, nem sokat veszítesz...

Írtam már korábban, de közben olvasom, hogy a párod kezdi benyalni a szülők ügyeskedéseit, kezdi védeni őket. Nem mondom, hogy ezt tedd, de elmondom, hogy én mit tennék. Az önbecsülésem és tartásom megőrzése érdekében azt mondanám a páromnak, hogy...

Nézd, én nem akarok közéd és a szüleid közé állni. Nagyon szeretlek, és szeretném, ha emlékeznél rá, hogy nem én kezdtem a konfliktust a szüleiddel és nem is én kívántam fenntartani. És úgy érzem, hogy te nem adtad meg nekem azt a lelki biztonságot ebben a helyzetben, amit én elvárok a páromtól, életem társától. Belátom, hogy ez neked is nagyon nyomasztó helyzet, úgyhogy úgy érzem, ha te nem rakod le a tantuszt, akkor kénytelen vagyok én. Mindenki csak a saját döntéseire lehet hatással, mástól nem követelhet semmit, szóval megkértem a barátaimat, hogy segítsenek összepakolnom és elköltöznöm. Nem szeretném, ha éveken át egy olyan családnak lennék a része, ahol engem kinéznek és semmibe vesznek, a párom pedig hagyja ezt. (Hozzáteszem, téged is ugyanúgy semmibe vesznek, mint önálló lényt, mert irányítani kívánják az életedet.) Igazán sajnálom, hogy így alakult, azt hittem, te vagy az életem párja. De ennél minden ember többet ér. Ahol nem vagyok egyenértékű, ott nekem nincs keresnivalóm. Elmegyek, amíg nem mérgesedik el teljesen a helyzet.