Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Mennyit illene beleadnia a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyit illene beleadnia a lakbérbe ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Barátom nemrég költözött be hozzám, eddig ő is bérelt. Munkaügyben külföldön volt közel 5 hónapot, és ez időre ő már felmondta a saját albérletét, mivel onnan már hozzám jött haza.


Most mondta, hogy átutalja a lakbér felét. Bevallom, ezen meglepődtem, ugyanis 5 havi lakbért megspórolt rajtam (lakcím kellett neki, azt én biztosítottam, különben tovább kellett volna bérelnie a lakást, amit nem használt és üresen állt).


Én jelenleg munkanélküli vagyok, nincs bevételem. Arra számítottam, hogy legalább amíg nem találok munkát többet vállal, mint a fele. Nemrég óta lakik itt, de én többet takarítottam eddig. Azt gondolom, ha valaki felezgetni akar, akkor a házimunkát is illik megfelezni.


Szeretnék erről beszélni vele, de mielőtt ezt megteszem, megkérdezném, másoknál ez hogy volt, vagy hogyan látják. Igazságos-e a fele-fele ebben a helyzetben?



nov. 25. 20:17
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
 101/109 anonim ***** válasza:
100%
99: én nem az a válaszoló vagyok, de én pl. olyan helyen lakom, ahol azért nincs annyi tipik férfimunka. Persze, kertesházban, főleg falun lehet, hogy van favágás meg ilyenek... de Bp-n társasházban milyen férfimunka van, aminek a mennyisége és nehézsége egyensúlyban van a házimunkával? Nagyobb dolgok cipekedése kb. költözéskor vagy ha veszünk vmi nagyobb dolgot (pl. tévé vagy hűtő), már ha nem szakembert bízunk meg a szállítással...
dec. 4. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 102/109 anonim ***** válasza:
0%
Szóval amíg a kérdezőnek nincs munkája - tehát nyilvánvalóan nem tölt napi nyolc órát máshol, még akkor sem ha aktívan munkát keres, képzik stb... - addig a pasijának többet kellene beleadnia a közösbe és a házimunkából is ki kellene vennie a részét. Érdekesen értelmezitek az egyenjogúságot. Az a baj, hogy megkaptátok a választás szabadságát, egyenjogúak vagytok, de egyrészt buták vagytok hozzá, másrészt pedig ez sem elég. Mármint Nektek. Normális, felnőtt emberek ezeket a dolgokat szépen megbeszélik egymás között és dűlőre jutnak, anélkül, hogy az interneten vitát indítanának erről.
dec. 4. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 103/109 A kérdező kommentje:

102, igazából itt az exem értelmezte érdekesen az egyenjogúságot. Alap volt neki, hogy ugyanúgy beleadok minden költségbe, mintha lenne teljes állásom nekem is, vagy bármiféle bevételem, akkor is ha nincs, de az persze már nem volt neki alap, hogy akkor ő is ugyanúgy kiveszi a részét a háztartásból.

Egyébként lakásban lakom, nem házban, szóval semmiféle kinti munka nincs itt. Mindegy is már, szerencsére egy teherrel kevesebb. :)

dec. 4. 14:40
 104/109 anonim ***** válasza:
0%
Te vagy az aki érdekesen értelmezed. Olcsóbb az albérlet ha nincs bevételed? Lőtéri kutyát nem érdekli, hogy milyen helyzetben vagy és ez a normális. Ha valaki ettől eltér az jófej, de ezt elvàrni nevetséges.
dec. 4. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 105/109 anonim ***** válasza:
0%
Ahohy feljebb is írtam: megszabadult egy aranyásótól aki kihasználta volna. Ezt bizonyítja, hogy amint nem tudtad lehúzni megváltál Tőle. Lakótársat is úgy keresel majd, hogy amíg nem lesz munkád Ő fizeti a Te részedet is?
dec. 4. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 106/109 anonim ***** válasza:
76%

Szerintem a kérdezőnek egy szava nem lett volna, ha a hapsi kiveszi a részét az otthoni teendőkből és nem eszi ki a hűtőt.

Milyen aranyásás? Pasi eddig csak plusz költséget generált a szemétdíjjal meg azzal, hogy kiszolgálta magát kajával, cserébe kifeküdt a kanapén és várta a teljes ellátást.

Csak teher volt eddig.

De tudjuk, itt egy kávét elfogadni is kemény aranyásás, persze...

dec. 4. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 107/109 anonim ***** válasza:
69%
Azt tényleg nem értem, hogy az miért aranyásás, ha a kérdezőt zavarja az, hogy nem is fizet be többet, DE b.ottul nem veszi ki a részét a házimunkából. Az egy konkrét élősködő.
dec. 4. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 108/109 anonim ***** válasza:
0%
Az egy percig sem zavar Titeket, hogy a kérdező az akinek nincs munkája, következésképp több szabadideje van mint annak aki dolgozik, de elvárná, hogy a másik fél többet fizessen a közös költségekből, ugye? Nem kell válaszolni. Értem én.
dec. 4. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 109/109 anonim ***** válasza:
100%

A srác is abban az országban élt addig, tehát tudta, hogy a csajnak emelkedni fog a díja ha bejelenti, mégse szólt egy szót sem, hogy figyelj, kifizetem ám az x eurót annak ellenére, hogy a csaj munkanélküli.

Másik dolog, ha párom a tartalékait éli fel, munkát keres és beköltözöm hozzá, igyekszem segíteni, úgy veszek kaját, hogy neki erre már ne legyen gondja, nem még felzabálom az övét, de biztos én vagyok rosszul bekötve. A leírás alapján nekem az jön le, hogy bár a srác jól áll anyagilag, ügyel rá, hogy szigorúan sz elvárható minimummal szálljon be(lakbér fele), de azért ott nyerészkedik ahol tud a csajon.(Kijárta a csaj sz ügyintézést helyette, bejelentette magához, kifizette az emelkedett költséget, srác miután beköltözött kiette a hűtőt)...á, hagyni kell az ilyet.

dec. 5. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!