Egyes emberek miért dobják ki csak úgy a maradék ételt a kukába, úgy, hogy az még szinte friss?
Nagyon undorító és pazarló dolognak tartom ezt és egyszerűen nem értem. Ilyenkor tudatosul bennem, hogy az ember a Föld legocsmányabb lénye... (Ilyenkor IS és egyéb más hétköznapi helyzetekben is, de itt most a kajáról lesz szó.)
A plázákban a különböző kajáldáknál is látom, hogy a fa$z nyomorékja képes kidobni egyharmad tányér ételt... Nem eszi meg, ezért kuka. Oké, az ő dolga, ezért nem szólok neki (pedig olyan szívesen megtenném...), ettől függetlenül jó nagy mocsok dolog, mert máshol éheznek.
Még a 90-es évek végén voltunk Balatonon nyaralni, és valahogy a mai napig az agyamba égett, hogy a strandon a soron az egyik kajáldánál a mellettünk zabáló család miután nem bírta megenni az általuk kért nagy pizzát, fogták és a maradékot simán kivágták a kukába. Tudom, nem olyan probléma, hogy több, mint 20 év után is meg kellett volna maradjon, azonban nagyon érzékeny vagyok erre a témára és már gyerekként is az voltam.
Pár hónapja történt, hogy az előző munkahelyen vacsoraszünetben (éjszakás műszak, azért vacsora) fent ettem az egyik kollégával. Én megettem a szendvicsemet, majd megkérdezi, hogy nem kérem-e, amit ő meghagyott, ő nem tudja megenni. Finom rántotthúst hozott krumplipürével. Mondom neki, hogy köszönöm, én is jóllaktam, de vigye csak haza, otthonra biztos jó lesz még. Feláll, fogja, kibas$za kukába. Először meglepődök, utána pedig a sárga földig ba$zom le őt (pedig legjobb haverok vagyunk), hogy menjen már a retkes pic$ába, hogy képzeli ezt. Ha tudom, hogy kidobja, akkor inkább mondtam volna, hogy adja nekem. Azt is közöltem vele, hogy nem hiszem, hogy olyan jó fizetést kap (amire ő is panaszkodott állandóan), hogy csak így dobálgassa a kaját...
Én ha maradék van, mindig hazahozom, akár munkahelyről, akár étteremből (becsomagoltatom). A szívem szakadna meg, ha kidobnám, tudva, hogy én vettem magamnak, az enyém. A másik meg az, hogy sok helyen éheznek.
"De a pazarlás mértékéből is azért valamennyire meg lehet mondani, hogy az illető milyen anyagi helyzetben van."
Igen, ez nagyon árulkodó szerintem!
Egy olyan valaki, aki élete nagy részében éhezik vagy legalábbis mindig keményen kellett küzdenie még azért is, hogy egy kis zsíroskenyér legyen otthon, majd hirtelen valamilyen módon eljut oda, hogy egy pláza kajáldájában egyen (nyert egy nagyobb összeget valahogy vagy meghívják), arról kizártnak tartom, hogy még az utolsó morzsát is kidobja.
De akinek tök természetes, hogy ehet ott mindennap, az árakat sem kell néznie, például a Zarában úgy vesz meg egy 100 ezres kabátot, mint én a sarki boltban egy kiló kenyeret, az nagyon könnyen kivágja akár a fél tál kaját is, ha már jól lakott, mert tudja, hogy akármit megvehet, nem gond neki.
válasza:"De akinek tök természetes, hogy ehet ott mindennap, az árakat sem kell néznie, például a Zarában úgy vesz meg egy 100 ezres kabátot, mint én a sarki boltban egy kiló kenyeret, az nagyon könnyen kivágja akár a fél tál kaját is, ha már jól lakott, mert tudja, hogy akármit megvehet, nem gond neki."
1-es válaszoló vagyok. Látod, pont erre utaltam a az első válaszomban is.
válasza:"De a rasszista és a szexista másokat megbánt, sért, megalázó helyzetbe hoz stb. Közelében sincs az hogy kidobom a saját(!) kajámat."
Ugyanúgy mondhatja a szexista, hogy miért lenne baj nőgyűlölő dolgokat mondani, ha egy nő sincs a közelben, vagy a saját házamban azt mondok amit akarok. Elméletileg igen, jogod az van hozzá, de attól még nem oké maga a felfogás, és meg kell értetni vele, hogy nem oké. A pazarlás nem ok nélkül bosszant fel embereket és nem csak rosszabb anyagi helyzetűeket, nem csak irigységből. Most itt ugyebár nem arról van szó, hogy egyszer egy félévben kidobsz egy penészes kenyeret. De nézzük azt a szituációt, hogy valaki mindig rendel, mert lusta főzni és megteheti. És tegyük fel, hogy az esetek nagyrészében túl nagy az illetőnek az adag. Akkor vagy kidobja, vagy elteszi későbbre. Most aki egy normál éttermi adag ételt nem bír megenni annak azért feltételezhető, hogy egy kisebb adag is elég vacsorára vagy ha napközben megéhezik. Ha elrakja a maradékot akkor a következő étkezésnél azt megeheti. Ha nem akkor újra rendel valamit. Így nem nehéz kiszámolni, hogy az aki mindig kidobja az ételt az összesen szinte dupla annyit fogyaszt mint az aki később még megeszi. Ezért is mondják, hogy csak a gazdagok engedhetik ezt meg maguknak, hiszen dupla annyi költség. Arról nem beszélve, hogy például rendelésnél még a benzin is hozzájön, amit feleslegesen puffogtatnak. És azt is látod, hogy itt nem csak arról van szó, hogy már megvetted, úgyhogy mindegy mit csinálsz vele mert ott van, hiszen ez a jövőbeli tetteidet is befolyásolja. Arról már nem is beszélve, hogy egyszer nagy adagot főzni sokkal energiatakarékosabb, egyszer járatod a sütőt és így tovább. Nyilván nem lehet direkt a maradékot odaadni az afrikai éhezőknek, de ha mi nem vásárolnánk fel az összes élelmiszert a világon, akkor talán nekik is jutna valami. A fenntartható vásárlás amúgy is ott kezdődik, hogy már a vásárlás előtt elgondolkodom rajta, hogy "Kell ez nekem? El fogom-e tudni használni? Ha nem, esetleg oda tudom adni valakinek?" Nekem egyik szomszédom egy csomó hozzávalót elfogad. De sokan sajnos meg vannak sértődve ha valami felbontott dolgot oda akarsz nekik adni, ez a fogyasztói társadalom.
Amúgy kicsit off, de engem az is irtóra idegesít, ha még van valami a tányéromon és még meg is akarom enni, de épp beszélgetek a pincér meg sunyin már viszi is el.
"1-es válaszoló vagyok. Látod, pont erre utaltam az első válaszomban is."
Az tuti, ha én el lennék eresztve lóvéval, akkor sem tudnám kidobni a maradékot. De ez igaz mas területen is. Ha milliomos lennék, nem vennék méregdrága autót, nem költöznék nagyobb házba, stb. Egyszerűen nem vonz, nem én vagyok. Oké, nem mondom, hogy ha annyi pénzem lenne, akkor például nem újítanám fel full patikára a lassan 19 éves Suzuki Sedanomat vagy nem csinálnék egy apróbb rendbetételt a házon. Szóval nem váltanék életmódot, de feljavítanám az életem kicsit. Mondjuk ki nem tenné? Ha annyi pénzem lenne, még a munkahelyem is otthagynám, ezt nem tagadom. Maximum hobbiból elmennék olyat csinálni, amit szeretek is, és valami kis pénzt mégiscsak kapok érte. Bár ez már nagyon off.
A lényeg, hogy ha minden nap otthon várna engem a vörös lazac vagy a kaviár, maradék kaját akkor se dobnék ki, mert nagyon azt vallom, hogy az étel azért van, hogy tápláljon.
"Amúgy kicsit off, de engem az is irtóra idegesít, ha még van valami a tányéromon és még meg is akarom enni, de épp beszélgetek a pincér meg sunyin már viszi is el."
Ilyen már velem is volt és nagyon nagy bunkóságnak is tartom. Alapdolog, hogy megkérdezem, ha el akarok vinni valamit, még ha ez is a pincér feladata, hogy leszedje az asztalt.
válasza:Szerintem van egy egeszséges középút a teljes pazarlás és a szrt is megeszem mert ki van fizetve mentalitás között.
Volt, hogy dobtam ki ételt, mert egyedül élek és nem kívántam már a maradékot.
Normálisan élek, annyit veszek meg amennyit el is fogyasztok, nem pazarlok, de mindent elfogyasztani sem fogok, csak mert az van az emberekbe nevelve, hogy ha kaját dobsz ki, szemét vagy.
Ugyanígy, másokkal (barátaimmal!) sem ordítanék mert kidobott fél adag főtt ételt.
Mindent lehet leszólni, még jobbá válni, a kerdező is ehetne gyorsétterem helyett otthon, ahol kevesebből kijön, nem támogatja a pazarlást, sőt, lehet rizsen is élni, mert a kalória kijön belőle, olcsó is, több is marad másoknak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!