Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Étkezdében dolgozom, egyes...

Étkezdében dolgozom, egyes kollégáim az utóbbi időben rendszeresen kikukázzák és hazaviszik a visszaválható flakonokat és dobozokat a szemétből. Jelentsem a menedzsernek?

Figyelt kérdés

A helyszín Hollandia, egyetemi étkezde, mosogatóként dolgozom. Nemrég bevezették, hogy már nemcsak az italos flakonok, hanem a dobozok is visszaválthatóak a boltban. És a flakonokból is már több váltható vissza, mint azelőtt. Van egy kollégám, akit amúgy ki nem állok, mentálisan sincs rendben. Úgy 2 hónapja elkezdte azt, hogy az üres flakonokat és dobozokat összeszedegeti a szelektív kukából, meg a rendes kukából is, amit az egyetemisták véletlenül odadobnak. Majd egy másik kolléga is elkezdte, amikor ő elment szabadságra. És most jött egy újabb kolléga, akinek szintén szokása. A kiállhatatlan kolléga most fog visszajönni a szabiról.

A lényeg, hogy engem marhára irritál a dolog. Egyrészt azért, mert az egyetemisták símán láthatják, és el tudom képzelni, miket gondolhatnak rólunk, mosogatókról. Másrészt pedig, ha a problémás kolléga visszajön, esélyes, hogy majd konfliktusai lesznek a másik kettővel, mert hogy ő az összes flakont és dobozt magának akarja majd. Szemétség lenne, ha jelenteném a dolgot?



2023. szept. 10. 22:45
1 2 3 4 5 6 7
 11/70 anonim ***** válasza:
71%

How to mutasd meg mekkora köcsög auslander magyar vagy.


Igen, köcsögség lenne. És abban a pillanatban (ha még nem tetted volna) kiutáltatnád magad az egész csapatból. Valszeg okkal jöttél el itthonról, ha itthon zavart ez a komcsi mentalitás akkor minek folytatnád kint?

2023. szept. 11. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/70 A kérdező kommentje:

9: Te hogy reagálnál arra, ha egy munkatársad kavarászna rólad?


10: Egyszerűen a minőségről van szó. Te mit szólnál, ha egy étteremben, ahova vendégként betérsz, azt látnád, hogy a dolgozók kukáznak?


11: Nyilván, mikor jelentem, a menedzserrel abban maradnánk, hogy nem adja ki, hogy én jelentettem. Sőt, még olyan humánus módon is lehet, hogy nem nevezem meg az adott személyeket, egyszerűen annyit mondanék, hogy több kollégától is látom ezt, szeretném, ha a következő összeülős megbeszélésen szóvá tenné a dolgot. És végülis akárki jelenthetné, nem biztos, hogy rám gyanakodnának.

2023. szept. 11. 10:12
 13/70 anonim ***** válasza:
83%

"azt látnád, hogy a dolgozók kukáznak"


Örülnék, hogy nem kell borravalót adnom

2023. szept. 11. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/70 anonim ***** válasza:
74%
Szobalány vagyok. Mi is kukázunk, de a szétvalogatás miatt. Gondoljon a vendég, amit akar. Neked kell a palack, vagy mi? Szerintem hagyd, ne kavarj.
2023. szept. 11. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/70 anonim ***** válasza:
65%

"Egyszerűen a minőségről van szó. Te mit szólnál, ha egy étteremben, ahova vendégként betérsz, azt látnád, hogy a dolgozók kukáznak?"


Mi köze ennek a minőséghez?

Egyáltalán minek a minőségére gondolsz?


És te, egy senki beosztottként mit aggódsz azon, hogy az oda betérő NEM DIPLOMATÁK, NEM MENEDZSEREK, hanem egyetemisták mit gondolnak?

2023. szept. 11. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/70 A kérdező kommentje:
15: Hogyhogy minek a minőségére? Annak, ami a fogyasztó vendég szeme elé tárul. Ez épp olyan dolog, mint hogy nem támaszthatod neki a rozsdás biciklidet egy politikai intézmény épületének falához. Vagy nem mehetsz be egy multinacionális vállalathoz hányadékfoltos ruhában.
2023. szept. 11. 10:45
 17/70 anonim ***** válasza:
72%

Mekkora gyökér vagy. Na, pont a hozza0d hasonló kis patkányok miatt szív kint annyi magyar. Gusztustalan. Törődj a magad dolgával. Már ha van olyanod. Semmi közöd hozzá ki mit csinál azzal a szeméttel.

Vagy az fáj, hogy ez nem neked jutott eszedbe?

2023. szept. 11. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/70 anonim ***** válasza:
71%

16-ra:

Ehhez neked beosztottként semmi közöd. Ha olyan nyilvánvaló látvány, akkor tud róla az üzletvezető is, és ha ő is helytelennek tartja, akkor szól nekik.

Ritka gusztustalan ember vagy.

2023. szept. 11. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/70 anonim ***** válasza:
80%
Rólam is kavarásznak a munkatársak.Csak kettőnk közt az a különbség,hogy én lassan kinyitom a pofámat,te meg nem mered.Én meg a moslekot,meg a maradekot viszem haza,mert sajnálom kidobni,főleg,amihez hozzá sibcs nyúlva.
2023. szept. 11. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/70 A kérdező kommentje:
19: Azt sem szabadna nálunk hazavinni, persze csinálják. De ez a kiállhatatlan kolléga képes volt a szabadsága alatt is néha bejönni kajamaradékért meg flakonokért.
2023. szept. 11. 11:03
1 2 3 4 5 6 7

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!