Tényleg nem akarnak a fiatalok családot?

Én egyszerűen csak úgy vagyok vele, hogy majd lesz, ahogy lesz. Párkapcsolatot sem akartam görcsösen, nem azért, mert bármit is féltenék bárkitől vagy pszichésen alkalmatlan lennék rá. Egyszerűen csak nem éreztem, hogy bármiről lekéstem volna, egyedül is elfoglaltam magam. Huszonévesen találtam olyan férfit, akivel jobban éreztem magam, mint egyedül.

A gyerekkel is úgy vagyok, hogy egyelőre még olyan élethelyzetben vagyunk, amikor felelőtlenség lenne vállalni (egyetemisták vagyunk nappali tagozaton). Később, ha majd összejön az élet mindkettőnknek, akkor majd talán lesz, de nem lesz soha "betervezve", konkrét intézkedést nem fogok tenni (nyilván a védekezés felfüggesztésén kívül) annak érdekében, hogy legyen. Egyáltalán nem célom az anyaság, nem érezném magam kevesebbnek, ha soha nem lenne gyerekem. Nem érzek ellenszenvet sem az anyasággal kapcsolatban, egyszerűen csak nem is tervezem, nem szerepel a céljaim között (de a meglévő céljaim gyerek mellett is megvalósíthatóak, úgyhogy nem hátráltatna).

"Jön a személyeskedés?"

Arra gondolsz, hogy akit birkának neveznek, az inkább csak bégessen?

Vagy esetleg válaszolhat is valamit?

Ja, azt nem.

Vajon miért hiszik azt a vérmamik, hogyha egy tudatosan gyerekmentesnek azt mondják, hogy te ne is szüljél/szar szülő, az sértés? 😂😂

Igen, azért is nem vállalunk gyereket, mert tudjuk, hogy szar szülők lennénk, ezt hívják önismeretnek...Bárcsak a magadfajtáknak is lenne belőle.

Én nem tudom kezelni azokat a kommunikációs szituációkat, amikben nem értem a másik felet. Az ilyen helyzetekben feszült leszek, kiborulok és elvonulok. A gyerekekkel való kommunikáció számomra olyan, hogy annyira nem értem őket sokszor, és minél kissebb, annál rosszabb. Így 6-7 felett már elvagyok velük, de előtte? Egy síró kisbabát nem lehet otthagyni, hogy majd én jól lenyugtatom előtte maham, mert engem rosszul érint a tény, hogy nem értem a problémát.

A stabil, jó kapcsolat necces, lutri, hogy mikor lesz valami a másikkal(alkoholizmus, vagy egyéb ilyesmi), és mondjuk egy gyerekkel nem tudok olyan könnyen lelépni ilyen összeférhetetlen probléma esetén.

Meg akkor ott vannak az anyagiak. Tegyük fel minden fasza, tuti nem lesznek drasztikus párkapcsolati gondok, ami miatt válni kéne. Mert szép dolog a szeretet, meg ilyenek, nagyon fasza dolgok, de abból nem lehet jól lakni, nem abból lesz a gyereknek tankönyv, se saját szoba, se tisztességes körülmények közötti felnevelkedés. Ezek mind pénzbe kerülnek. És akkor ugye ez hatványozott probléma, ha a párommal tönkremegy a kapcsolat...

Szomorú olvasni a válaszokat. Nem vágom nagyon az összefüggést se. "Nem csinálom, mert elbaxták, én is elbaxom."...ha így is van, jobban már nem lesz elbaxva szerintem, a másik meg, hogy neked nem kötelező elbaxni. Már eleve egy kiindulópont lehetne az, hogy látja az ember, hogy hogyan ne csinálja a dolgokat, mert ez és ez lesz az eredménye. Ha alkesz volt apád vagy qrva az anyád, nem értem miért az lenne a jó megoldás, hogy egyedül iszol, egyedül qrvulsz, ahelyett, hogy ivás meg qrvulás helyett mást találsz ki és AZT adod tovább. Nyilván helyettesítse mindenki azt az ivás meg a qrvulás helyére amit ő sérelmez. Azon viszont nem kell meglepődni, hogy arra tart a világ amerre, ha nem hagy maga után senkit vagy semmit.

Nem lehet mindenki feltaláló, hogy kitalálja mindenféle betegségnek az ellenszerét, hidegfúziót bőröndben, dysongömböt a nap köré vagy a tököm tudja még mit, de ha ilyen hűde nagy korszakalkotó dolgokat nem is tudsz, másokat még inspirálhatsz vagy hagyhatnál itt magad helyett. Az, hogy 300k helyett 600k-t vagy többet keresel, elmész a bahamákra aztán megállapítod, hogy a pálmafa is lentről felfele nő ott is, a homok ott is szemcsés, aztán befogadsz egy rezgőszemű kutyát/cicát, azzal sokmindent nem fog kezdeni senki és a világ sem lesz tőle se jobb, se rosszabb. Miért lenne?