Tényleg nem akarnak a fiatalok családot?

7. vagyok. Kedves 9es, én nem mertem megemlíteni ezeket, mert ugranak rá, de teljesen igazad van! 0 logika, 0 IQ. Diplomásokkal dolgozom és addig nem terjed a tudomány, hogy a mosdót normálisan használja a többi nő. Alapvető dolgokat 20x mondok el, a 4 alapművelet gondot okoz. Hallgatom a gyermeknevelési problémáikat és mindig az jut eszembe, hogy az én fiam/lányom ezekkel legyen akár csak 1 légtérben??

Van párom, lassan lesz hova szülni, de nem tudom még, hogy melyik jobb döntés. Vagy, hogy pl. egyedül kell-e nevelnem, mert nem látom alkalmasnak miután vigyáztunk rokon gyerekre..

Mi a baj azzal, ha elsősorban a saját érdekünket tartjuk szem előtt?

Jobb volt régebben a történelem során, amikor relatív kis közösségekben éltek az emberek, azoktól függtek és muszáj volt görcsösen nézni, hogy mit szól a másik?

Jó annak a házaspárnak, amelyik csak azért van még együtt, mert mit szól az egyház, mit szól a település?

Jó annak a gyereknek, akit a szülője nem akart igazán, csakhogy nem volt más lehetősége, megszülte?

Pontosan.

Nem kötelező fennmaradnia az emberiségnek sem.

Ha nem érdemes rá, akkor minek?

Szerintem ez a nagyvárosiakra jellemző főleg. Én vidéken élek és azért sok fiatal anya van, én is 24évesen szülök néhány hónap múlva.

Sokan akarnak gyereket ma is, tele vannak a meddőségi központok is állítólag, mondjuk főleg 30-asokkal akik túl sokáig vártak.

El sem tudom képzelni hogy mi mást csinálnék, minthogy családunk legyen, és most évekig a gyerekeim, később az unokáim körében akarok lenni.

Nekem sosem volt prioritás a karrier,utazgatás,hobbizás. Nem érdekelnek ezek.

Mi a szüleimmel mentünk mindenfele kirándulni, túrázni, akár sportolni, nem látom akadályát ezeknek családdal sem.

Szóval mondjuk a hozzám hasonlóknak hiába jönnek a szabadsággal, engem az hidegen hagy, mégis mit kezdenék vele. Voltam szabad, egyedülálló, és nem élveztem, magányos voltam.

Eleve a férjemmel minden időnket együtt töltjük, a gyerekek meg ennek a szerelemnek a gyümölcsei.

Változott a világ, ez akár jó, akár nem, de meglátszik és befolyásol sok mindent.

"Mai fiatal" vagyok, én sem akarok gyereket és megházasodni sem. A házasság egyszerűen nekem nem fontos, a legtöbb nővel ellentétben engem sosem érdekeltek az esküvők, nem vagyok értük odáig, egyáltalán nem hoznak lázba (a múltkor egyik női ismerősöm rá is csodálkozott erre). Ha férjhez is megyek valamikor, azt maximum úgy tudom elképzelni, hogy nagyon szűk családi körben, mindenféle felhajtás nélkül bemegyünk egy anyakönyvvezetőhöz, utána meg ebédelünk vagy beülünk egy cukrászdába és ennyi. De számomra ez valahogy nem fontos, nem ettől függ a boldog párkapcsolat, házasság nélkül is lehetünk boldogok. Templomi esküvőm már csak azért sem lenne, mert semmi közöm a valláshoz, egyáltalán nem vagyok vallásos, meg sem vagyok keresztelve és álszentségnek tartom, amikor olyan emberek esküsznek templomban, akiknek közük nincsen az egész valláshoz.

És a férjem nevét sem venném fel, mert minek, ettől nem fogom őt kevésbé tisztelni vagy ilyenek, nem beszélve arról, hogy az összes iratot újra kéne csináltatni.

Gyereket sem akarok. Ezt már 6 éves koromban is kijelentettem. A felnőttek mindig azt mondják, jaj, mert még fiatal vagyok, majd változni fog. Nem zárok ki semmit, de 99%, hogy ez így is lesz és nem lesz gyerekem. Ennek millió oka van.

Röviden:

- Inkább karrierista vagyok, mintsem családanya típus, amikor a jövőmre és a céljaimra, életemre gondolok, mindig elsősorban az jut eszembe, hogy milyen munkahelyet szeretnék, mit szeretnék dolgozni, hol szeretnék élni. Nem az, hogy majd milyen férjem meg hány gyerekem lesz. Jelenleg egyáltalán nem tudnám magam anyukaként elképzelni. Egyetemen másoddiplomát is akarok majd szerezni, na meg ugye dolgozni is kell, kell a szakmai gyakorlat, mire eljutnék arra a szintre, hogy elegendő pénzem is legyen ahhoz, hogy gyereket vállaljak, lenne ehhez egy autó meg normál méretű lakás, már kifutnék az időből és túl idős lennék a gyerekvállaláshoz. Hiába tanulja meg dolgozza ki a belét az ember, sok esetben sajnos az sem elég.

- Nem vagyok odáig a kisgyerekekért és a babákért sem, idegesít az, amikor például ülök egy kajáldában vagy a villamoson és egy kisgyerek elkezd ott visítani, rohangálni. Sok szülő meg manapság rá sem szól a gyerekre, hogy viselkedjen, pl. húzódjon le az utcán. Az állatokat jobban szeretem, mint a babákat, kisállatot majd szeretnék.:D

- A gyerekvállaláshoz kéne egy normális férfi, olyan, akit el tudnék képzelni a gyerekem apjának és akivel el tudnám képzelni azt, hogy leélem az életem. Hát nincsenek illúzióim, hogy találok ilyen embert. Szerintem manapság a párkeresés is nehezebb. És lehet tudat alatt az is hatással volt rám, hogy én aztán tényleg nem sok jó példát láttam a környezetemben, mindenhol csak a csúnya szakítások, válás, boldogtalan párkapcsolatok, elhidegülés, elvált szülők.

- Egy gyerek hatalmas felelősség, én nem érzem azt, hogy tudnék egy ekkora, örök életre szóló felelősséget vállalni.

- Ebbe a világba még ha imádnám a gyerekeket, akkor is ezerszer meggondolnám, hogy szülök-e.

- Rengeteg a probléma egy gyerekkel. Biztos vannak szép pillanatok is és nem vagyunk egyformák, valakinek minden álma egy család, de én mindig azt látom, hogy azoknak a nőknek, akiknek nincs gyerekük, sokkal több idejük van mindenre, a hobbijaikra, na meg több pénzük is megmarad ugye. Amíg egy gyerek kicsi, semmit nem tud magának megcsinálni, mindig ott kell lenni, mindig szemmel kell tartani, ez iszonyú fárasztó. Másrészt, én ha munka után hazaérek, szeretnék pihenni, elmenni edzeni vagy magammal foglalkozni, ha gyerekem lenne, akkor jönne a 2. műszak: elmenni a gyerekért az iskolába/óvodába, különórára vinni, vacsorát készíteni, főzni, játszani vele, házi feladatban segíteni, esti mesét olvasni stb. Reggel is előbb felkelni, reggelit csinálni, felkelteni, felöltöztetni, elvinni az iskolába.

- Már más világban élünk. Nagyanyáink, dédnagyanyáink korában 18-20 évesen férjhez mentek a lányok, elköltöztek, majd jöttek a gyerekek és általában életük végéig így éltek. Ma már a lányok is továbbtanulnak, dolgoznak és az ember többször költözködik. Én például nem tudom, hol fogok kikötni, egyetem végéig meg utána egy picit még biztosan Budapesten leszek, de utána nem tudom. "Örökre" nem tervezek külföldre menni, de rövid időre talán igen. Egy gyerekkel költözködni is sokkal nehezebb és olyankor a gyereket is figyelembe kell venni (ez az, amit az én anyám nem nagyon csinált és jól megszenvedtem). Most nem arra gondolok, amikor 3 utcával arrébb költözik valaki, hanem amikor másik városba vagy másik országba.

Amúgy vannak fiatalok, akik szeretnének gyereket, nekem is vannak ilyen ismerőseim.

A nagyszüleim felfogása még teljesen más. Nagybátyámék éppen most váltak el, elvileg azért, mert a párja megcsalta, de a probléma nem csak ez volt, már rég nem volt közöttük minden rendben, a nagybátyám sem sokat foglalkozott a családjával. A mamám a nőt hibáztatja, mert hogy mit kellett neki "csavarogni" meg barátnőzni, biztos lett volna otthon is munka, mosogathatott meg takaríthatott volna. Az ő felfogásuk szerint a nő dolga a takarítás, főzés és a gyerekek szülése, felnevelése.

Majd idővel szeretnék egy hosszútávú, komoly párkapcsolatot, de jelenleg ezt sem sürgetem és ha nem jön össze, hát nem jön össze. Szerintem egyedül is tudni kell boldognak lenni, nem egy másik embertől kell elvárni ezt. Lehet negatívnak tűnök, de nem hiszek ebben a nagy igaz szerelemben, mert a tapasztalatok nem azt mutatják, hogy ez működik.

Nem tudom, miért kellett a #14-et lepontozni, ráadásul ennyi névről.

Bemutatott egy életcélt.

Neki VAN célja, és olyan, ami becsülendő.

Gondolom, aki lepontozta, annak nincsen célja, és csak úgy teng-leng a világban.

Valószínűleg ezért is pontozta le, hogy nehogy már egy másiknak jobb jegyen az élete, mint neki.

Elég baj, hogy ilyen emberek vannak.

Nem. Számomra a házasság szerencsekerék. Vagy bejön, vagy nem. De ha utóbbi, arra én is, meg a másik fél is ráfázik. Erre a forgatókönyvre pedig nincs szükségem az én életemben. És nem lep meg, hogy sok mai fiatal is hasonlóan viszonyul a család témához.

Mondjuk nekem a szüleim 8 éves koromban elváltak, ami nagyban hozzájárult ehhez a hozzáálláshoz. És azóta a világ is sokat változott, rossz irányba. Szerintem 30, de afölöttiként se gondolnám meg magam. Egy ilyen világba gyereket csinálni, felnevelni normális körülmények között, szinte lehetetlen. Ez csak olyanoknak adatik meg, akik dúsgazdagok. A többi meg csak belevág, hogy hát na, azért csak legyen már utód. Nem számít, hogy hitel, hitel hátán, a fizetés meg nettó 200.000, és a feleség nem tud sokat hozzátenni, mert a gyereket tanítani kell járni, beszélni, olvasni, írni.

Én az ellenkezőjét látom. Egy gyerekmentes/családellenes sincs a közelemben rajtam kívül.

Én pl azért nem akarok mert így vagyok boldog. Nem szeretem a gyerekeket, könnyen felidegesítenek ha a közelemben vannak. A testem, egészségem se akarom tönkretenni. 30 évet sincs kedvem azért gürizni, magamtól mindent megvonni hogy egy gyereket eltartsak akit eleve nem is akartam, nem szeretek.

Általában a nő magának szül, mert apuka lelép. Még egy ok ellene; a nyakamon maradna a kölyke, akit nem akartam, nem szetetek. El lenne baxva az egész életem.

Házasság is minek? Hogy a férjem örököljön? Anyós pajtással kikészítenének és vinnék mindenem. Szívbeteg vagyok és már volt ilyen kedves párom, tehát van alapja ennek a gondolatomnak.

Kiszolgálni se fogok senkit, nem vagyok Izaura. Mi a jó nekem abban, hogy valaki házi csicskája legyek? Egy fasz(i) se ér annyit.

Házam az van, csok előtt vettem. Itt se lesz senki rajtam kívül a ház ura. Egy kis mitugrász pasi ne uralkodjon felettem az én portámon.

Jobb család nélkül, sima kapcsolatban/egyedül. Azt csinálok amit akarok.

Nem akarok, mert van már családom.

Nekem meg az a bajom, hogy más megmondja nekem, hogy mi számít családnak és mi nem. Az, hogy van egy párom és van egy kiskutyánk, számomra család. Számomra az a család, hogy ha hazaérek, egy olyan légkör fogad olyan társasággal, amitől otthon lesz az a szoba és jól érzem magam, feltöltődhetek, támogatásra találhatok és szeretetre. Másnak az a család, ha megházasodok és lefialok. Kössz, de nem. Gyűjtünk eskövőre, mert jegyben járunk, de akkor sem lenne alacsonyabbrendű a kötelék közöttünk és akkor sem lennénk kevésbé család, ha élettársak maradnánk. És nem, ha egy gyerek várna itthon, szerintem haza sem jönnék, annyira tönkretenné azt az idillt, amit családnak hívok. Kösz, de nekem ez a család, nekem ez a jó így. Ha valakinek nem tetszik, csináljon magának családot és ugrálja körbe vagy amit akar. Attól még nekem is van családom a saját szememben.