Nem fogadnánk örökbe tesó/sógor gyerekét?

Eszembe nem jutna magamhoz venni semelyik rokonom gyerekét.

Van egy kialakult napi/heti rutinom, én idehaza nyugalmat akarok, és csendet. Nem vagyok hajlandó ezt feláldozni senki kedvéért sem.

Dehogy vagytok szörnyetegek! Aki most ekkora pofával fröcsög rátok, azoknak mondjátok meg, hogy nagyon egyszerű a megoldás: fogadják szépen ők örökbe a gyerekeket! Ja vagy azt már nem akarják, csak mások fszával verik csalánt? Akkor meg lehet kussolni.

Az meg nevetséges, hogy még a kérdezőék a gázak, amiért fontosabb a saját életük és kényelmük, mint a rokon gyerekek. Már elnézést, de se a kérdező, se a férje nem tartozik semmiféle felelősséggel a testvér/sógornő gyerekei iránt és még jó hogy a saját és egyben egyetlen életük a fontosabb számukra! Nem ők csinálták azokat a gyereket, nem véletlenül, hanem azért mert nem akarnak egyáltalán gyereket. Hihetetlen, mi? Meg milyen önző az, aki inkább az idős nagyszülőkre bízná egy ilyen esetben a gyerekeket, semmint a fiatal gyerektelenekre. (??) Az gondolom egy cseppet sem önzőség, hogy kinyomok magamból x gyereket, majd közlöm sógorékkal/tesómékkal, hogyha nekünk bajunk lesz, akkor a gyerekek hozzátok mennek. Esetleg illendő lenne megkérdezni erről a másik félt is, nem?! Ez nagyon nem úgy működik, hogy én kinyögöm, hogy így gondolom aztán jól van, a többi le van szarva, ha a másik meg nem ért velem egyet, akkor szörnyetegnek bélyegzem. Miből gondolják amúgy, hogy a kérdezőék el tudnának akár csak egyetlen egy plusz főt is tartani? Aztán, ha nem is akkora a lakásuk, ahol kényelmesen elférnének? És még lehetne sorolni. Vicces az egész, hogy a kérdező és a férje az utolsó önző szar, miközben kevesebb nagyobb önzőség van annál, mintsem kijelentem a másik megkérdezése nélkül, hogy a kölkeim hozzájuk mennek, ha velük történne valami, figyelmen kívül hagyva, hogy a másik fél tudatosan gyerektelen és ezzel jó eséllyel az ő életüket is gallyra vágnák. De nem baj, az ő életük nem számít…

#65: pont leszarom. Van "személyzet", aki ápol, ha ágynak esem -és fordítva.

Nincs itt nekünk szükségünk (előbb elfelejtettem a többes számot) gyerekzsivajra, később bulikákra, idióta barátokra, barátnőkre, satöbbi-satöbbi. Mi nem akartunk gyereket, nem is lett. És lesz szíves senki se ránk erőszakolni egyet se.

Továbbá pedig a plusz anyagiakat ugyan ki teremtené elő nekünk? Az hétszentség és kvaisten, hogy az eddigi nívónkból nem vagyunk hajlandóak lejjebb adni csak mert Eperke szülei átléptek piros vonalon.

#64

#71 És aki nem akar gyereket, az mit tehet róla, hogy tőle független okok miatt mégis a nyakába sóznának egyet? Egész életében ő fizetne azért, mert rátukmálták a gyereket.

Nálunk szerencsére kb kizárt, hogy ilyen helyzet álljon elő, ahol valami rokongyereknek mi vagyunk az utolsó lehetőségei. De én szerintem amúgy elvállalnám a nevelést inkább, minthogy nevelőszülőkhöz kerüljön. (Tudtommal "árvaházak" ma már nem igazán üzemelnek Magyarországon, vagy csak nagyon kis számban, azoknak a gyerekeknek, akikről nem mondtak le a szüleik, de nem is tudják nevelni őket.)

Viszont ez baromi sok mindentől függ. Milyen (volt) a kapcsolatom az adott rokonnal, magával a gyerekkel, mennyi gyerekről van szó, van-e helyem, van-e pénzem, ha van saját gyerekem, ő hogyan vélekedik a helyzetről, férjem mit gondol. Azért nagyon nem egyszerű dolog csak úgy, egyik napról a másikra befogadni az életünkbe egy gyereket.