Nem fogadnánk örökbe tesó/sógor gyerekét?

Aki ennyire amellett van, hogy igenis örökbe kell fogadni a nem akart gyerekeket, azok hány gyereket fogadtak örökbe eddig? Jah, hogy egyet se, mert nincs rá hely/pénz/idő/energia/kedv? Vagy az a baj, hogy a sima állami gondozott gyereket nem egy rokonod potyogtatta ki?

Aki magas lóról beszél, elfelejt valamit. A kérdező félidegennek írta azokat a gyerekeket, tehát nem kötődik hozzájuk jobban, mint bármelyik másik tág környezetén belüli gyerekkel. Ha mindkét szülővel történik valami, akkor is nagyon valószínű, hogy megoldható a dolog anélkül, hogy ők fogadják be, de itt a teljes család más farkával akarja verni a csalánt. Azt mondják, hogy logikus, hogy a kérdezőékhez kerül, mert nekik nincs, mindenki másnak van, tehát kijelentik, hogy bárki másnak kényelmetlenebb, így nekik kell meghajolni erre. Ez is önzőség, épp az, amit a kérdezőéken kérnek számon. (Aki arra rendezkedik be, hogy ketten élnek, annak épp annyira útban lenne +2 gyerek, mint annak, akik 4-es életre rendezkedtek be.)

Aki szerint vállalhatatlanul önző dolog nem befogadni egy nem akart gyereket, az nagyon remélem, hogy hétfőn elmegy egy árvaházba ismerkedni. Jah hogy nem akarod? Végtelenül önző vagy!

Hát érdekes hozzáállás. Én sem akarok gyereket, de tesóm kislányát nem hagynám állami gondozásba menni. Főleg, hogy azért a legnagyobb szíváson nálatok már a szülők túl vannak. Tehát az otthonmaradós, pelenkázós dackorszaknak mindjárt vége. Ha van más, aki tisztességgel felneveli, akkor még mondhatjátok, hogy legyen inkább ő, de én nem tudnék türörbe nézni, hogy az unokahúgom árvaházban van, ki tudja épp mit kapott ott vacsorára, mert az állami étkeztetést ismerve nem sok jót, vagy épp hogy bánnak vele miközben én simán megtehetném anyagilag, hogy nálam legyen. Szóval az én válaszom, hogy ha van más jelölt, akinél jó helye lenne, vagy baj esetén segitenél átmenetileg és találnál valakit akinél jó helye lenne, az elfogadható, de ha simán állami gondozásba dobnátok őket, akkor valóban undorító emberek vagytok.

A taktikai hibát meg ott követted el, hogy egy kb 1/10000 esélyű dolgon összeveszel velük. Egyérteű volt, hogy ezen mindenki halálra sértődik és gondolom úgysem néznéd végig, hogy állami gondozásba mennek, szóval azért valamennyit csak segítenétek.

36-os nővérem simán elnézte, sőt le sem szarta, hogy engem az érzelmi bántalmazó apánk nevel. Anyagilag megvolt mindenem, de érzelmileg semmi. Inkább nőttem volna fel egy szegény, de boldog családban. Amikor meg elmondtam tesómnak valami kis csajos dolgot, lehettem vagy 13-14, apánknak úgy adta vissza, hogy engem feketítsen be vele. Tudod hol neveltem volna egy ilyennek a kölykét... nem felejtek ám. Lehet ezt is lepontozni mint a 35-ös hozzászólásomat.

Ha te erre azt mondod, hogy vígan, mosollyal a szádon vennéd magadhoz az ilyen testvér gyerekét gond esetén, azt mondom hazudsz.

Én sem szeretnék gyereket, és ez már annyira kikristályosodott, hogy tudatosan is ilyen párt keresek magam mellé. DE ha a férjem vagy az én nővérem gyerekei elárvulnának, habozás nélkül örökbefogadnám őket. Ez nem kérdés.

Nem gondolnám, hogy szörnyetegek vagytok. Ez is egy vélemény, de én is úgy gondolom, hogy ha valóban megtörténne a dolog, másképp döntenél.

33N

Egyébként mért írják néhányan, hogy már az is világpusztító probléma, ha valaki nem akar gyereket? Vegyünk már észre, hogy a túlnépesedés jelenleg baromi nagy probléma, hatalmas katasztrófákat okoz a jelenben is, a jövőben meg pláne...

Miért baj az, ha valaki nem akar gyereket? Még akkor is, ha a saját kényelméről van szó. Tegyük fel, hogy én nem vagyok lemondó típus és nem szívesen áldoznék fel akár napi 1-2 órás szabadidőmet sem (ami hozzáteszem, édeskevés idő, ha egy gyerekről van szó). Akkor is rám erőltetnétek, hogy vállaljak gyerekeket? Dehogy is! Ha valaki ezt belátja, az TUDATOS! Bárcsak sok olyan ember látná be, hogy nem képes a gyerekvállalásra / nevelésre, akire ez igaz...