Van olyan felnőtt aki kikapott gyerekkorában és most nem haragszik a szüleire?

Tegnap sajnos belealudtam a válaszírásba, így csak töredék rémlik abból, amire gondoltam..

Szóval én egyedül nevelem a gyerekem, ezért is reagálok arra, hogy szerinted bántalmazás nem teljes értékű kapcsolatban gyereket nevelni.

Szerintem nem bántalmazás, mert a bántalmazás direkt dolgot feltételez, akaratot, bántást, szándékot. Véletlen senkit sem tudunk bántani, azt sérülés okozásnak hívják.

Szóval, amíg egy pofon mögött bántó szándék van(hisz azt akarod, hogy fájjon neki, mert szerinted a fájdalomból tanul), addig a párkapcsolati állapotom hatása mögött nincs semmilyen szándék a gyerekre nézve.

Nem azért vagyok szingli, hogy a gyerekemnek rossz legyen, ellenben mindenki azért vágja képen a gyerekét, hogy a gyereknek rossz legyen(és feltételezik, hogy a rosszból tanul).

Igen, sokfajtaképpen lehet sérülést okozni egy gyereknek, az enyém is sérül, de én nem direkt csinálom vele, ti igen. Míg én mindent elkövetek, hogy megóvjam, ti direkt bántjátok.

Egy szóval sem írtam, hogy mások nem

hibáznak, de ez most nem is volt kérdés, ahogy az afrikai gyerekek éhezése sem. Ne térj el.

Szerintem ez a szándékosság visszataszító.

Egyébként az első 3 évében Bpn laktunk, és rohadtul nem engedtem el a kezét veszélyes helyen. Körbekerített játszón, parkban, ismert kertvárosban igen. Most 5 éves, remekül közlekedik akkor is, ha elengedi a kezem, de nagyrészt így is fogom a kezét.

Most épp az állatkert területén bóklászik kézfogás nélkül, de látótávolságban, mert már érett rá.

Léteznek pocsék szülők, akik nem ütnek, sőt, ezek a szülők okozhatnak durvább lelki sérüléseket, de miért a legaljához méred magad?? Miért nem az átlaghoz?

Az átlagember nem csap a gyerekére már nálunk sem, nyugaton meg pláne. Indiában, Arabéknál vagy Ázsiában simán. Az ottani szinthez is mérheted magad, ha akarod..

72-es: most csak arra reagálnék, hogy félreértettél, nem azt írtam, és nem is azt gondolom, hogy bántalmazás nem teljes értékű párkapcsolatban nevelni a gyerekeket, hanem azt, hogy legalább annyira sérülnek a gyerekek zűrös családi körülmények miatt, mint attól, ha valaki részben ijedtében, részben nevelési célzattal rácsap a kezükre ha felnyúlnak a tűzhelyhez, és igazságtalannak tartom, hogy az, akivel sajnos előfordult, hogy nem sikerült uralkodnia a dühén és tehetetlenségén, az egy állat, egy elmaradott világ szintjén nevezhető csak embernek, semmi jóra nem neveli a gyerekét, stb., de aki másban nem tud jó példát mutatni és másban nem tökéletes, arról ne bezséljünk, mert túl bonyolult.

Nem támadás volt a hozzászólásom mögött, hanem engem is bántott, hogy állatnak vagyok titulálva, mert akármennyire megbántam, akármennyire elítélem én magam is, akárhogy bocsánatot is kértem a gyerekemtől, kapott már a fenekére, amikor más nem vezetett célhoz.

Valahogy mintha egymást megítélve elfeledkeznénk a legfontosabbról: hogy van a gyerek? Mi fáj neki legjobban, mi fáj neki igazán? Érzi-e, hogy szeretjük, a kinek ilyen, kinek olyan hibája ellenére?

Hatalmasat tévedsz. Nem mindenki azért csap oda, hogy a gyereknek rossz legyen. Van ilyen biztosan, ez a jól megfontolt, nevelési célzatú, valahol kegyetlen odaütés. És van az, amikor ugyanabban a helyzetben már túl vagyunk a kérésen, a magyarázaton, a figyelmeztetésen, a jutalommegvonáson, a büntipadon, az egyéb bünettésen, és a gyerek még mindig nem áll le azzal a viselkedéssel, amivel le kell állnia, a szülő agya pedig elborul, és tehetetlenségében a fenékre csap, mert már minden mást megpróbált, és semmi más nem használt (lehet, hogy ez sem fog, de ez volt az utolsó, amit még nem próbált).

EZt nem lehet elképzelni?

Ettől miért lesz állat valaki? Minden mást megpróbált, aminek ismeretében volt, ráhagyni meg nem fogja, mert nem teheti, mert az nem nevelés.

Árt a gyerekének kétségtelenül, de nem azal a szándékkal, amit te hiszel.

Erre írták, hogy aki nem tud uralkodni magán, az ne vállaljon gyereket. És ezt bizony pont olyan könnyű mondani, mint azt, hoyg aki nem képes egyben tartani egy családot, az ne vállaljon gyereket.

nem bántani akarlak, hanem rávilágítani arra a visszásságra, hogy 1. mindne szülőt hajlamosak a válaszolók egy kalap alá venni, akivel előfordult, hogy ráütött már a gyerekére, és a fenti eset egy kategória a részegen a gyerekét megkínzó vadállattal., 2. mindne másra van mentség és magyarázat, csak arra nicns, ha a szülő elveszíti a türelmét, mert arra csak annyi a válasz, hoyg nem kellett volna szülnie.

Aki megfontoltan üt, nevelési célzattal, az nem állat, aki idegből, az igen.

Hányatok jár terápiára, mert nem tudja megfékezni az indulatait, és tehetetlensègében bántja a gyerekét??

Csak kíváncsiságból..

Én elmentem, mert tudtam, hogy egyedül nem fog menni, nálam is idegből jött, iszonyú nehéz volt fékezni, ez a bevésődött dolgom a szüleim ajándéka..

De én nem akartam bántani a gyerekem többször, mert az a bünbánat, amit érzek, édeskevés volt ahhoz, amit ez nála kiválthat, anyámék sem

feszültek bele a bánatba, ellenben nekem

ráment több évem,a tinikorom, az emberi kapcsolataim, a karrierem, a kapcsolataim és most még mindig vannak részek, amik nehezebben mennek.

Akinek fájvalami, de nem változtat, annak nem fáj eléggé..

Gondolom rémesen bánjátok, de annyira nem, hogy tegyetek ellene, pedig a módszerek ismertek..inkább megbocsátotok magatoknak pár pofont, bezzeg, ha ti kapnátok valakitől, akit mindennél jobban szerettek, lehülyéznétek magatokat, ha vele maradnátok..

Aki tudja, hogy az ütés rossz a gyereknek, mégis üti, az gonosz/ nem

szereti eléggé a gyerekét.

Én mindent megteszek az észrevett dolgaimon, hogy változtassak, az apjáért is sokat tettem, a párkeresésen is rajta vagyok, meg igyekszem fejlődni más téren is, hogy jó hatással legyek rá, nektek ehhez nem elég fontos a gyereketek.. inkább besöpritek a szőnyeg alá a felismert hibákat egy kis lelkiismeretfurdalással.

Ezt a viselkedést akarjátok tanítani a gyereketeknek? Ismerje fel a hibát, fogadja el, és ne változtasson?

Pofonból nem tanul a gyerek.

Agyonverheted az egy évest, nem fog szabályokat betartani 100ból 100x, ugyanez igaz minden gyerekre, de még tinire is.

Azért, mert fizikailag/ élettanilag nem képes rá, hacsak nem alakítasz ki benne szorongást, félelmet, amivel meggátolsz nála természetes dolgokat. Ezt sem lehet konkrétan behatárolni, hogy fog hatni rá a pofonod az úttestnél, lehet, hogy az úttesthez társítja a dolgot, és félni fog az átkelésnél, lehet, hogy hozzád, hisz te ütötted, de minél fiatalabbat ütsz, annál valószínübb, hogy valami máshoz köti, pl labdázáshoz, vagy autókhoz, vagy akár érzelemhez.

De ez nem fog eltűnni csak úgy belőle, örökre az élete része lesz, ha elnyomja is fel fog jönni évek múlva, erősebben, mint régen.

Nyilván egy pofon egy életben kisebb kárt okoz, mint több.

76-os: ha már rákérdeztél, én jártam pszichoterápiára pontosan ugyanezért. De végül nem az segített, hanem más, hogy a bevésődött rossz nevelési szokásokat megváltoztassam, de ez most nem lényeges.

Jól hangzik, amit írsz: aki indulatból csap oda, tehát ösztönösen cselekszik (őszintén) az az állat szerinted, aki jó előre kigondolja, hogy nem elmagyarázni fogja a gyereknek, nem motiválni fogja rá, hogy úgy tegyen, ahogy helyes, hanem ütni fogja, az nem állat.

Én pont fordítva gondolom. Attól, hogy az ösztöneinkre hallgatunk néha, még nem leszünk állatok, ugyanis önáltatás és aljas hazugság azt állítani, hogy attól lezs ember az ember, hogy megtagadja minden ösztönét. EZzel viszont nem azt modnom, hogy az indulatoknak szabad utat lehetne engedni, ezért is jártam én is terápiára. Csak annyi, hogy az indulatnak oka van, az indulatra adott reakció mögött nem kegyetlenség van, hanem sokszor inkább 1. szülői minta 2. tehetetlenség 3. tudatlanság

míg az előre eltervezett, nevelési célzatú verés puszta ostobaság és / vagy kegyetlenség, ami nem is igényli a más megoldásra való törekvést.

Egyébként meg ütni így is, úgy is rossz, elítélendő. De maga az ütés az. Állatnak nevezni ismeretlenül valakit, akinek egyetlen tettét ismered és millió másikat nem, szintén elítélendő szerintem.

Hát igen, sejthettem volna, hogy a kifejezésen lovagolsz, mifelénk ez egyszerű sértés(idegbeteg állat), de akár az állatot el is hagyhatjuk, ha úgy jobban tetszik. Bekattan náluk valami, nem gondolnak, cselekszenek..

Vav, hogy ez jó, pl állatias szex, de dühnél ez dühkezelési probléma.

Amúgy a nevelő célzatút is ugyanúgy elítélem, szerintem ez a szeretet hiánya( nem fontos eléggé a gyerek, hogy másik megoldást válasszunk, utánanézzünk a nevelési módszereknek, hogy erőn felül alkalmazzuk)

Az idegből ütést is, mert ott sem fontos eléggé a gyerek, hogy módszert keressünk a “reflexütés” , idegbaj közbeni ütés megállítására.

Aki nem töri magát, hogy a gyerekének jobb legyen, az nem szereti eléggé.

Tényleg azért boritja magára a forró levest a gyerek mert nem csapok oda neki?

Azért nem fog kirohanni az útra mert megrángatom mint krisztus a vargát?

Azért fog jobban tanulni mert leüvöltöm a fejéről a hajat?

Azért lesz jólnevelt,okos,tanult,szófogadó,későbbiekben jó szülő mert megmutatom neki,hogy én nekem van hatalmam és ha kell megütöm?

Na,ha ezt hamarabb tudom akkor a gyerekeimet lehet pálcáztam volna annak idején.

Habár akkor sem vitték volna többre,csak addig ameddig ők akarták.

Én terror nélkül neveltem őket és köszönik,jól vannak egyikőjük háziorvosi karriert épitget a másik meg most készül egyetemre.

Mindez verések nélkül.

A nagyobbik elég rosszcsont volt,hogy a szavaitokkal éljek.

Egyébként én se a szomszédot se idegen gyereket sőt még a keresztfiamat sem nevelem ha nálunk vannak.

Azért ez jó példa volt,hogy ha az annyja nem neveli meg majd te megteszed ha nálad vannak.

Ez vicces ám.