Van olyan felnőtt aki kikapott gyerekkorában és most nem haragszik a szüleire?

Utolsó: nem, nem az ütésből fog tanulni a ygerek, ez egyértelmű.

Viszont nem mindig kell tudnia ott és akkor, hogy miért, csak azonnal abba kell hagynia, amit csinál. Például ha kiszaladna az útra a másfél éves, nem kezded el magyarázni, hoyg mi történhet, hanem visszarántod, és garantálom, hogy sríni fog, és még lehet, hogy a rántás fájni is fog egy kicsit. És mivel másfél éves, elképzelhetp, hogy azon kívül, hogy tekintéllyel megparancsolod, hogy ezt nem szabad legközelebb sem, mást nem tehetsz, mert egy árva mukkot nem ért abból, hogy mit tenne vele a teherautó, ha elé szaladna. Itt se tanul meg mást, minthogy nem szabad, és ez ebben az életkorban elég is. Később pedig egyre fontosabbá válik a magyarázat, a beszélgetés. És a gyereknek meg egyre több lehetősége lesz magasról tenni arra, amit mondasz:)

Én sem nagyon értek egyet ezzel a nevelési módszerrel, de elismerem, hogy valamikor kell. Pl. ha a gyerek századjára sem érti meg, hogy nem szabad kimenni az útra, akkor megértem. De azért, mert játék közben véletlenül leveri a vázát és eltörik, vagy mert megeszi engedély nélkül a hűtőből a csokit... Na nemár!!! Engem egyébként nem vertek, meg a húgomat sem. Nem is volt miért.

Most leírok egy esetet. Egy ilyen iskolai program volt, ahol mi diákok előadást tartottunk szülőknek, idősebbeknek, kisebbeknek és bejött egy anyuka a kislányával, aki azért adott egy egyébként nem kis pofont úgy mindenki szeme láttára szegény gyereknek, mert nem köszönt nekem...

Szóval nagyon nem mindegy, hogy miért kap és az sem, hogy mekkorát. Plusz, a verés és a pofon között is van azért egy óriási különbség.

41-es: kivétel nincs, ez igaz.

Meg tökéletes ember, tökéletes szülő sincs.

Meg olyan sincs, aki soha ne tenne olyat gyengeségből, gyarlóságból, amit elviekben helytelennek tart.

En borzalmas gyerek voltam otthon, a tesomat állandóan bántottam, loptam az oviból,össze-vissza hazudtam, mai napig emlékszem hogy szándékosan, sőt ami elég durva hogy kacsakat tartottunk, azokat bele fojtottam az itatóba 4-5 évesen. Rendszeresen elvertek kisebb-nagyobb sikerrel. Aztan szüleim elváltak és minden abbamaradt, megjavultam, onnan már nem bántottak, egészen 18 éves koromig mikor felvettek külföldi egyetemre de én az akkori szerelmem miatt anyamek háta mögött lemondtam az ösztöndíjat. Na akkor egy akkorát kaptam azt hittem leszakad a fülem. Én megértem a szüleimet, katasztrófa lehetett egy ilyen gyerekkel, csak sajnos engem nem sokáig tartott vissza, kicsit sem haragszom rájuk emiatt, túléltem.

Viszont én ma pedagógusként dolgozok, 6-10 éves gyerekekkel, egyszerűen nem tudom elmondani hogy mennyire fegyelmezhetetlenek. Pedig egy közép-mo. kis város iskolája ez, jól szituált szülők, nem kisebbség, elvileg keresztény szülők.

Nem kell kövezni egymást az igaz de a gyereket sem.

Aki pedig idegileg ki van az ne gyereket válassza,szedjen rá valamit vagy sétáljon vagy foglalkozzon magával.

Kérlek ez nem butaság.Gyereken kitölteni a haragot,bosszút,kimerültséget,hát,elég szomorú.

De saját magad meg is válaszoltad,türelem kell a gyerekhez.

Türelem ,fegyelem mind a gyerek mind saját magad irányába,nem pedig pofon és ráncigálás.

Attól mert titeket vertek nem kell ugyan azt a módszert alkalmazni.

Attól mert elvered vagy fenyited a gyereket nem fog tanulni semmit.

De ti tudjátok.

Előző vagyok, lemaradt a vége:

Szóval a gyerekek az osztályomban nem hallgatnak semmilyen fegyelmezesre, természetesen a tesi fenyites nem játszik, de ami a legszomorúbb hogy azt vettem eszre hogy a saját szüleiktől nem tartanak kicsit sem, mintha otthon nem lennének következmények. Én nem azt mondom hogy püföljék a szülők a gyerekeket, de az elég szomorú hogy a gyereket se az anyja se az apja nem tudja fegyelmezni sem, és már annak sincs súlya hogy beírást adok, intőt, fekete pontok miatti egyest. Otthon nincsenek következmények, és így semmire nincs visszatartó erő.

és mielőtt valaki a pozitív megerősítést hozza fel a negatív következmények helyett: természetesen ezt is alkalmazzuk, de vannak szituációk amikor szükség lenne valami negatív következmény kilátásba helyezésére, de nincs semmi :(

Remelem a következő generációs szülők kicsit átgondolják ezt, mert sajnos a tanár nem tudja minden esetben pótolni ezeket a nevelési hiányosságokat amiket otthon nem kapnak meg egyszerűen.

Én azt tudom még írni és ezt óriási gondnak érzem, hogy akit többször pofoznak fel az előbb utóbb félni fog a saját szüleitől és belekerül egy ördögi csapdába: hazudni fog / letagadni dolgokat, mert fél, de ha kiderül, jön az újabb pofon... én ebbe kerültem bele, nálunk lelki és fizikai bántalmazás is volt, hazudtam mert féltem de persze újra megvertek.

Mit értek el vele? Akkor semmit, csak rosszabb lett a helyzet. Apámat a mai napig nem tudom tisztelni, még most is félek tőle pedig 46 éves vagyok!!

Ha cseng a telefon és hív, a gyomrom görcsbe rándul a gyomrom hogy vajon mit hibáztam. Ha vmit elrontok (pedig mindenki hibázik aki dolgozik) kiborulok. Mhelyen képes vagyok bőgni emiatt pedig le se tolnak, sőt nyugtatnak!! Ha bárki kicsit hangosabban szól hozzám, már sírok. Nem tudok mit kezdeni a szituval.

Ezt teszi az allandó üvöltözés, a pofonok, a szóbeli degradálás.

Ezért nem fogom SOHA megütni a gyerekeim mert iszonyú szar érzés! Azt kell elerni hogy bízzon a szülőben, legyen meg a lehetősége hibázni és tévedni, ahogy mi felnőttek.

Háromszor kaptam, mind jogos volt. Magamra haragudtam nem a szüleimre. Értelmes, két diplomás családanya lettem, és igen egyszer-egyszer én is rávágok a gyerekem fenekére ha olyat csinál és nem hat a szép szó.

A szüleimmel való viszonyom ragyogó, bármikor számíthatunk egymásra, de igen, nagyon rossz gyerek és problémás kamasz voltam.