Van olyan felnőtt aki kikapott gyerekkorában és most nem haragszik a szüleire?

Manapság már nem lehet egy atyai sallert lekeverni a gyereknek. Ha már lendíted a kezed, a gyerek azonnal hívja az amnesty internationalt.

Csak hát meg lehet nézni, hogy ezekkel az eltúlzott jogokkal, meg ezzel a nagyon divatos liberális gyereknevelési eszmékkel, milyen életképtelen generációt tenyésztettek ki.

Szerintem jelen esetben jól cselekedtél, vagyis nem az hogy jól, hanem megfelelően.

Én is kaptam, nem sokat, de mindig csináltam valamit. Pl. el akartam menni bulizni nagyon 15 évesen a Corvin tetőre barátnőmmel, és hisztiztem érte. Akkor nagyon lázadtam, sok probléma volt, nem volt bizalom, nagyon "utáltam" Anyukámat.

Aztán most tíz évvel később már nagyon jó viszonyunk van, nyilván már nem kapok, sokminden javult. Én megértem amit csinált, nem lettem sérült. Nem lett semmi bajom.

Ezzel ellentétben meg látom, hogy korombeli egy két ember hogy csicskítja az Anyját, meg ordibál vele, mert náluk ment a "jaj hagyjuk rá a gyerekre" "jaj még csak gyerek" "jólvan kisfiam megcsinálom". Na ezt nem. Igen, ez se általános hogy így sül ki, de nem egy ilyet láttam.

Kedves Kérdező!

A kommentedre reagálnék: én végtelenül szégyellem, hogy többször is eljárt a kezem, magyarázatom van rá, mentségem nincs. Úgy állok ehhez a kérdéshez, hogy óriási hiba volt mindannyiszor, és akkor is utána, és majd ha kicsit nagyobb lesz a fiam, még egyszer le fogok ülni vele, és elmondani neki, hogy végtelenül sajnálom, hoyg ezek megtörténtek. Szeretném, ha meg tudna bocsátani, de ha az nem megy, akkor csak annyit fogadjon meg magában, hogy ő majd jobban fogja csinálni.

Viszont ha semmissé nem teszi semmi ezeket a nevelési hibákat, tényleg nem mindegy szerintem, hogy mi van a mérleg két serpenyőjében. Végső tehetetlenségében sóz oda a szülő néhány éles helyzetben, és mellette szívvel-lélekkel szereti a gyerekét, ezt ki is mutatja, támogatja lelkileg mindenben, kiáll érte és mellette, és nyílt, őszinte-e a kapcsolatuk, amibe belefér adott esetben az is, hogy bocsánatot tudnak kérni egymástól?

Vagy ezek a verések egy eleve rideg, szeretetlen légkörben történnek, és kb. erre tud csak visszaemlékezni a gyerek, ölelésre, meghittségre, megértésre nem?

Néha próbára tudnak tenni minket a gyerekeink, és ha helyes, ha nem, teszünk haragunkban rossz dolgokat sajnos, és ez nem jó, és nem lehet hátradőlni csak úgy, mert más is felnőtt és ember lett így is. De önmagukban nem a hibái határoznak meg egy szülőt, ha ott van mellette a sok jó is, amit kap tőlünk a gyerek.

Én is kaptam gyerekkoromban, de mindig jogosan! Nem durván, nem az erő volt a lényeg, hanem az észheztérítés! Amikor felálltam 4 évesen az ablakpárkányra az ötödik emeleti lakásunkban és kopogtattam az ablakon, vagy 12 évesen cigiztem és még sorolhatnám a rengeteg hülyeségemet. Életet mentettek anyámék azzal, hogy kaptam 1-1 sallert, mert visszatartó ereje volt. Hiába beszéltek, az egyik fülemen be, a másikon ki.

Én sem veréssel nevelem a gyerekeimet, imádom őket. De bizony volt, hogy eldurrant az agyam, amikor századjára szóltam rá a 4 évesre és mégis kiszaladt az autók elé, na akkor kapott a fenekére, milyen érdekes, onnantól soha többé nem szaladt ki. Akkor is nyaklevest kapott a kisebbik, amikor a 100 ezer forintos szemüvegemet lekapta rólam és a földhöz vágta mérgében, mert épp ideges volt, amiért nem vettem fagyit.

Én is kikaptam elég sokszor, de soha nem ok nélkül, és soha nem apróságokért. Nem haragszom a szüleimre, hisz teljesen igazuk volt.

Ami manapság tiltott verést illeti:Manapság már akkor szar szülő vagy ha csúnyán nézel a gyerekre ha az lopott, mert "beletaposol a kis lelkébe" . Úgyhogy hagyjuk már... Különben is a "szülő hibája ha lopott, mert nem nevelte meg, meg egyébként is, miért nem vett meg neki mindent"? Ezzel azt akarom mondani, hogy van manapság egy rendkívül káros szemlélet, mely szerint a gyerek az isten. mindent alá kell tolna, de ha baromságport csinál, annak nem lehetnek következményei. Aztán hogy ez kétségtelenül vissza fog ütni a gyerekre, már senkit sem érdekel, ahogy az sem hogy már olyan kicsinységek lesznek a következmény minthogy meglegyinti az anyja-apja. hanem súlyos, jogi következménye, és jó esetben nem fizet egy másik ember az egészségével, életével, mert a "gyerek" megtanulta hogy ő bármit megtehet, mert ő maga érinthetetlen..

Mentálisan és társadalmilag is normálisnak tartom magam,tartanak engem.

Van családom.a gyerekek soha sem voltak elverve.Feleslegesnek látom.Anyám sem ért el vele semmit.

Rossz gyerek nem voltam de valamit mindig ki tudott talàlni hogyjól elverjen.egy hét sem volt verés nélkül.mikor beteg voltam az ételt szinte hozzám vágta mert gondolom elverni akkor nem mert.

A verést sosem tartom jogosnak ,pláne nem megérdemeltnek.

Haragudni nem harakszom anyámra csak nem igazán érzek iránta semmit,ezért ugye nem is nagyon foglakozom vele.

Ezt már szóvá is tette,èn pedig azt válaszoltam,hogy ha ez nem felel meg akkor nem is kell hogy keresselek.