Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » A párom jogosan neheztel,...

A párom jogosan neheztel, amiért még a gyerekek miatt nem mentem vissza dolgozni? Nem tudom mit csinálhatnék másként.

Figyelt kérdés

Három gyermekünk van és sajnos most úgy tűnik kisebb-nagyobb mértékben mindhármuk problémás. Én most GYET-en vagyok velük, a párom dolgozik.

Egyre többször feszült itthon. Mikor megpróbálok vele beszélni róla, először azzal jön, hogy szalad a ház, soha nem vagyok otthon, végül mindig oda lyukadunk ki, hogy én mikor fogok már tudni visszamenni dolgozni. Hiába mondom neki, hogy már én is nagyon szeretnék dolgozni, de a gyerekek mellett most még egy 4 órás munkát sem tudok bevállalni, mert nem tudom fixen megmondani, hogy mikor érek rá és mikor adódik valami program a gyerekek körül (orvos, fejlesztés, nevtan, sos fogadóóra, megbetegedés stb.).

Egyszerűen nem tudom, hogy hogyan tudnám vele ezt megbeszélni. Attól is nagyon félek, hogy esetleg a gyerekektől is el fog távolodni. Hiába mondom neki, hogy a gyerekeket közösen akartuk, közösen is kell róluk gondoskodnunk, ő mindig elintézi azzal, hogy ő eljár dolgozni, tehát részéről teljesíti a feladatát. Tény, hogy elég szűkösen jövünk ki a pénzünkből, de akkor se lenne jobb, ha valakit azért kellene fizetnünk, hogy a gyerekekkel legyen amíg én dolgozok.


2018. aug. 31. 09:31
❮❮ ... 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... ❯❯
 131/214 anonim ***** válasza:
25%

"Kérdező ebből a helyzetből egyszerűen nem jöhet ki jól, ha nem köt kompromisszumot a férjével, nem létezik az a felállás a való világban, amivel neki lenne jobb a mostani helyzetnél, se anyagilag, se időben, sehogy...


Ez van."


Mekkora rosszindulatú ember vagy te, 65%-os!!!

Kívánnád a Kérdezőnek, hogy szakadjon bele az életbe, mert a gyerekei SNI-jéért is ő a hibás!

Hidd el, 3 SNI-s gyerek egyedülálló anyját a suli, a gyerekvédelem, a fejlesztők úgy támogatnák, hogy talpra tudna állni a kedves apuka nélkül is!

Mondom megint: tapasztalatból írom.

Münchausen szindróma meg a faxom!

Te valami szatyorban élsz, vagy hol?

Nem mindenki olyan, mint te!

2018. szept. 5. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 132/214 anonim ***** válasza:
39%
Simán jobban jarhat a Kerdezo hogy megszabadul egy olyan embertol aki le se sz..ja a gyerekeit ugyhogy lehet megkapja esetleg felesbe (hogy fog neki " örülni", de legalább megtudja mivel jár 3 gyerek!), mert akkor felvaltva lesz egy het nyugalma es meg nem is piszkaljak! :-)
2018. szept. 5. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 133/214 anonim ***** válasza:
25%
Ott a pont 132-es!
2018. szept. 5. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 134/214 anonim ***** válasza:
64%

" a gyerekeit ugyhogy lehet megkapja esetleg felesbe (hogy fog neki " örülni", " - ebből látszik, hogy teljesen komolytalanok vagytok.

Ha nem örül neki, akkor nem kéri, ergo nem kapja... ez bizony ilyen egyszerű.

Itt nem az a kérdés, hogy ki kinek drukkolna, hanem az, hogy mik a realitások a mai jogi és társadalmi környezetben.

2018. szept. 5. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 135/214 anonim ***** válasza:
25%
Es ha nem kéri abból megint csak az derül ki hogy ennek a pasinak nem való család csak nagy árat fizet és fizetett érte! :-(
2018. szept. 5. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 136/214 anonim ***** válasza:
25%
Az előző smiley helyesen :-)
2018. szept. 5. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 137/214 anonim ***** válasza:
33%

Nem kívánságműsor lesz ez apukának, ha válnak, 65%-os!

Úgyhogy ne dörzsöld a markod előre!

2018. szept. 5. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 138/214 anonim ***** válasza:
64%
#135, ÉS? Ez min és mit befolyásol, ha valakinek ez a véleménye??? Ettől mi lesz több, az idő, vagy a pénz?
2018. szept. 5. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 139/214 anonim ***** válasza:
62%
#137, újra elmondom, annál lehet gyereket elhelyezni válás után, aki vállalja, és megfelelők a körülményei. Képes vagy ezt felfogni? Egyedül a max 50% tartásdíj az, ami válás után (több-kevésbé) kikényszeríthető a másikon.
2018. szept. 5. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 140/214 anonim ***** válasza:
33%

Az a realitás a mai társadalmi közegben, hogy az SNI qrva nagy gond, komolyan is veszik, apukát pedig válás esetén, ha trükközne a gyerektartással, egy féregnek tartaná mindenki.

És jogosan.

Pillanatok alatt szétszaladna a hír, hogy "... elhagyta az asszonyt 3 SNI-s gyerekkel, és képzeljétek minimálbérre jelenttette be magát." Ez nem jó ajánlólevél, ha valakinek az a híre, hogy egy tróger. Ne becsüld alá a szociális kapcsolatok fontosságát!

Amúgy a trükközés sem olyan egyszerű, simán vizsgálhatják, hogy miből él, mennyiből annyi az annyi, és a NAV is látogatást tehetne apunál.

A "többit zsebbe" nem egy biztonságos eljárás ám!

2018. szept. 5. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!