Mivel győzhetném meg a szüleimet arról, hogy engedjék, hogy magántanuló lehessek?

22-es válaszoló meg a kérdező ugyanaz ha valakinek nem tűnt volna fel

Elég szerencsétlen gyerek lehetsz, most már kezdem azt gondolni hogy csak a szart kevered/keverted az osztályban és ne csodálkozz hogy ezt teszik veled...

"Pszichológus? Minek? Nem annak lenne szüksége szakemberre, aki más szívatását élvezi? Milyen jó, hogy nem is ismertek személyesen, de tudjátok, hogy baj van velem..."

Én nem pszichológust, hanem pszichiátert javasolnék neked.

És nem azért mert veled van baj, hanem a segítségével megtanulnád, hogy kell egészséges módon kezelni a problémákat(... az élet minden területén)

Ha nem edzed magad lelkileg, akkor remeteként fogod leélni az életed ebben az egyre jobban eldurvuló, elvaduló világban.

Persze a döntés a tiéd!

Megfutamodsz minden nehézségtől, vattába bugyolálod magad, végül életképtelenné válsz, vagy megtanulsz kiállni önmagadért, nem mellre szívva idióta emberek primitív húzásait.

Ha magántanuló leszel, ők győznek!

Ha még nem esett volna le, mégis csak veled van a baj, mert nem tudsz alkalmazkodni. Jah, ezt is le lehet pontozni, de nem futhatsz örökké, mert manapság mindenhol vannak retek emberek akiket max a halál menthet meg..

Ha annyira akarsz tanácsot erre a füzetelvevősre.. Először is, csak akkor vedd elő a cuccod amikor kell. Másrészt ha mégis előveszed, mondjuk magyar előtt a matek, v biosz, v akármelyik másik füzetet vedd elő, és legalább jót nevethetsz rajtuk, hogy mikor kell lazán írsz a rendes füzetedbe.

Más cuccodat se hagyd szemelőtt, és nem veszik el. Az meg h beszólnak, hát istenem. Ha bajuk van veled az az ő bajuk. A piszkálásra meg nem mondtál példát, de egy gáncsolás segíthet, ha meg megy panaszkodni a tanárnak akkor meg elmondod, hogy zaklat.. Valamiért egy kis életrevalóság mindig segít az ilyen helyzetekben..

54-es vagyok

Sajnálom, ha a gyógyszerre gondoltál, én nem arra!

Őszintén szólva eszembe sem jutott, bár tény, hogy a pszichiáter jogosult gyógyszer felírására, de lapozzunk.

Mi is a kettő között a különbség?

A legnagyobb eltérés, hogy míg a pszichológus bölcsészeti diplomát szerez, addig egy pszichiáter orvosi diplomával rendelkezik.

De tudod mit?

Addig ameddig ilyen tüskés, lenéző, fensőbbséges figura maradsz, addig egyetlen közösség nem fog jó szívvel befogadni. Ezt a következtetést a válaszaidból sikerült levonnom.

Igazad van!

Legyél magántanuló, mert valóban nem vagy közösségi életre alkalmas!

... és hogy a kérdésedre is válaszoljak, (Mivel győzhetném meg a szüleimet arról, hogy engedjék, hogy magántanuló lehessek?)

Anyám, apám, magántanuló szeretnék lenni, mert képtelen vagyok az iskolai közösség különböző viselkedésű tagjait elviselni és ez nagy valószínűséggel a tanulás rovására fog menni!

Ennyi!

"Felnőttként is fontosabbnak fogom tekinteni annál, hogy mennyit keresek azt, hogy normális közösség legyen a munkahelyemen. "

Haha... majd rájössz! Ez egy nagyon szép ideológia, csak sajnos a világ nem így működik.

Egy jó társaság nem fogja kifizetni a villanyszámládat, a vacsorádat, a lakáshiteledet.

Én sem szeretem a munkahelyem, de viszonylag jól keresek, ezért nem hagyhatom ott. Én is szeretnék barátok között, jó helyen dolgozni, de akkor jönne a végrehajtó...

Ezeket még nem értheted. Főleg ha majd lesz egy családod, és a gyereknek enni kell adni... de amúgy egyedül is elég nehéz lesz fiatalon, biztos eljön az idő, amikor már el akarsz költözni anyuéktól, és kiveszel egy albérletet... hát hidd el, rhadtul nem azt fogod nézni, hogy milyen jó a kollektíva, hanem hogy a fizetésedből kifizesd az albi díjat, a rezsit, és még kajára is maradjon!

"Nem, nincs minden társaságban egy-két barom, hiába írjátok le százszor."

DE VAN! Értsd már meg, hogy nem baráti társaságokra kell ilyenkor gondolni! Hanem olyan kényszerből összeverbuválódott társaságokra, mint egy iskolai osztály, egy munkahelyi csoport. Ahol nem te döntöd el, hogy "ő jó barátom, vele tartani fogom nyáron a kapcsolatot".

Az élet legtöbb területén nem te válogatod meg, hogy kivel leszel együtt. Ezt a barátaiddal és majd a párkapcsolatoddal megteheted, de a suliban, a munkában, az orvosnál, a hivatalokban, a boltokban, stb. azokkal az emberekkel kell boldogulnod, akit oda sodort a szél, függetlenül attól, hogy neked szimpatikus-e vagy sem.

Ezt kellene megpróbálni megérteni.

Basszus, te már csak trollkodsz?

Nem azért van szükséged pszichológusra, mert elkövettél valamit!

Amikor megerőszakolnak valakit, vagy valakit elhagy az élete párja, vagy meghal valakid, akkor sem azért mész, mert te rosszul csináltál valamit, hanem mert egy szakember segít FELDOLGOZNI a történteket!

Most sem mondta senki, hogy hibás lennél, de ha már problémáid vannak, és emiatt depressziós vagy, akkor egész nyugodtan vedd igénybe a szakember segítségét!

Az, hogy ennyire görcsösen elutasítod, szintén azt mutatja, hogy nagyon is szükséged lenne rá.

Egyébként meg egy próbát nem megér? Belehalsz, ha kipróbálod?

Elmész párszor, ha rosszul érzed magad, nem mész többször. Tudod, nem tartanak fegyvert a fejedhez?

De mi lenne, ha megadnád magadnak a lehetőséget, hogy valaki segítsen?

Többen írtak a saját példájukról, én az elején nem akartam. Nyolcadikosként egy alapítványi iskolába jelentkeztem. Tandíj volt, cserébe szinte tanulni sem kellett, úgyis mindenkit átengedtek, hisz fizetett a család... Én általánosban azt gondoltam, egész jól állunk anyagilag, mert kaptam Nike cipőt, meg befizettek balatoni táborba. Bekerültem ebbe az új suliba, ahol a világ legnagyobb csórójának éreztem magam. Ki is közösítettek. Atomgazdag szülők elkényeztetett kölykei. A szemembe mondták, hogy nem vagyok oda való. Nem igazán tudtam feldolgozni. Visszamentem az általános sulimba, és mondtam a volt osztályfőnökömnek, töltsünk ki egy új jelentkezési lapot, mintha most is nyolcadikos lennék. Egy nagyon szigorú tanár volt, máig nem értem, hogy ment bele, de egy szóval sem ellenkezett. Jelentkeztem egy teljesen átlagos, állami középiskolába. Örültem, hogy megszabadultam a volt osztályomtól, de ennél több érzés nem volt bennem. Nyáron nem is gondoltam rájuk. Aztán eljött a szeptember, évnyitó, első napok, és én reggelente olyan erős hányingerrel ébredtem, úgy remegett a gyomrom, hogy még ha képes is voltam felöltözni, a buszig már nem jutottam el. A nap későbbi részében, ha nem mentem be a suliba, ez elmúlt. De másnap reggel ugyanez. Nem tudtuk, mi a bajom, ezért orvostól orvosig jártunk. Ez is kellemetlen volt, 14-15 évesen faggattak, biztos terhes vagyok, azért van hányingerem. Az első 3 hónapot távol töltöttem. A végén a neurológián (ideg) kiderült, hogy tulajdonképpen semmilyen szervi bajom nincs, idegi alapon vagyok beteg. Ahogy néhányszor bementem, és megtapasztaltam, hogy elmúltak a régi idők, szép lassan helyre is jöttem. Nem volt többé hányingerem.

Szóval, bár nem akartam a magánéletemet kiteregetni, mert simán rám ismerhetnek jónéhányan, mégis megtettem. Ha ilyen szinten vagy, akkor válts iskolát. Ha normális a kapcsolatod a szüleiddel, ezt meg kell érteniük. A magántanulóvá válást viszont nem. Az egy teljesen más dolog.