Mivel győzhetném meg a szüleimet arról, hogy engedjék, hogy magántanuló lehessek?
Introvertált és kissé fura ember vagyok. Teljesen jól érzem magam akkor is, ha több napig csak pár emberrel találkozom, nem igénylek nagy társaságot. Persze, egy jó közösségben én is jól tudom érezni magam, csakhogy az osztályommal nem ez a helyzet. Van néhány barom, akik állandóan azzal foglalkoznak, hogy kibeszéljék és kiröhögjék a hozzám hasonló embereket, a többi osztálytársam pedig követi őket, mert hát "ők a menők!". Szenvedés számomra naponta iskolába járni, nagyon rosszul érzem magam ott, és nem a tanulás miatt. Úgy érzem, hogy ha magántanuló lennék, egyrészt akár hatékonyabban és többet is tudnék tanulni, másrészt nem szoronganék ennyit. Sajnos más értékelhető iskola nincs a közelben, ahova átmehetnék, és tanulmányi szempontból is megérni, meg a közösség is biztosan jobb lenne.
Hogyan győzhetném meg a szüleimet, hogy engedjék, hogy magántanuló legyek? Jól és könnyen tanulok, akár könyvből, tanárok nélkül is - amit lehet -, úgyhogy ezzel nem lenne gond. Arról még nem nagyon tudnak - lehet, hogy sejtik, de nem valószínű -, hogy mennyire utálok abba a közösségbe járni.
Jó, erre pont találtál megoldást, akkor legyen az, hogy egy füzetet vesznek el. Azt is kérjek a tanártól? De a sima lelki bántalmazás is szorongást tud okozni, és nincs mit tenni ellene.
Munkahely? Egyrészt vannak olyan munkahelyek is, ahol otthon kell dolgoznod. Másrészt de, rengeteg olyan munkahely van - persze, nem mind ilyen -, ahol nem az ilyen hülyegyerekek a társaság középpontjai, vagy esetleg ilyen szinten gonosz emberek nincsenek is.
Nem, nem akarom a szociális kapcsolataimat 0-ra csökkenteni, nem tudom, ezt a hülyeséget honnan veszed. Már írtam, hogy vannak barátaim, nem is olyan kevés, csak nem az osztályból. Csupán annyit szeretnék, hogy ne kelljen ilyen közösségben töltenem 7-ből 5 nap 6-8 órát.
Mindenképp legalább mond meg a szüleidnek a helyzetet, ha nem tudják nem tudnak segíteni.
Ezután inkább az iskolaváltást javadlom, nem a magántanulást. Mert oké hogy vannak barátaid, de velük napközben nem lehetsz mert suliban vannak, és csak otthon ülnél. Azért mégiscsak jó az embernek ha társaságban van. Persze hogy nincs garancia, hogy ott nem lesznek barmok, de az esély megvan rá.
Abban mindenképp igazad van, hogy nem kell ilyen közegben maradni. Én felnőtt fejjel is mindenféle fóbiákkal küzdök a sulis ba**tatások miatt - bár kezdem őket levetkőzni. Ha most visszagondolok szerintem nekem is jó lett volna sulit váltani - ki tudja hogy alakult volna az életem.
Sajnos igaz, hogy van a tipikus áldozat típus és pl. én is be tudom azonosítani a gimis énemen. Ez azt jelenti kb. hogy az illető a csoport omegája, utolsó tagja. Viszont az van, hogy az hogy a csoportrangsor melyik fokán vagy, az nem fix dolog, mindig az adott csoporttól függ. Lehet hogy ebben az osztályban utolsó vagy de egy másikba átkerülve nem leszel.
"Miféle szakemberrel? Semmi bajom nincs. "
Sajnos van, csak nem úgy, ahogy te gondolod. Mindig bizonyos személyiségű emberek lesznek az "áldozatok". Dolgozni hogy akarsz majd? Minden munkahelyen vannak xarkeverő emberek.
Tényleg pszichológusra lenne szükséged, mert amit csinálni szeretnél, az menekülés a probléma elöl, nem pedig megoldás.
Azt elhiszem, hogy a megfelelő társaságban jól érzed magad, csak sajnos a közvetlen baráti körödet leszámítva, nem te válogatod meg a környezeted minden tagját.
Esetleg átiratkozhatnál másik iskolába, de szinte borítékolni lehet, hogy ott is ugyanezek a problémák jönnének sajnos elő, ugyanis akárhova mész, most, vagy a későbbi életedben, mindenhol lesz "egy-két barom".
Szerintem ne akarjal magántanuló lenni. Én nyolosztalyosba járok, és az első három évben nagyon durván csúfoltak és megalaztak az osztály menoi. Viszont most vagyok 10. osztályos és már teljesen jó az osztalykozossegunk, ugyhogy lehet hogy ok fognak változni.
Magántanuló baj lenni szerintem nem éri még. Az iskolában abtanar sokkal jobban elmagyarázza az anyagot mint az le van írva a könyvben, ha bármi kérdésed van, tudsz kihez fordulni.
Szemét emberek pedig mindenhol vannak, még otthon dolgozo munkanal is. Csak egy példa: apukám programozó, így otthonról dolgozik, a munkatársaival skypon tartja a kapcsolatot, viszont amikor bemegy a munkahejere akkor mindig van aki belekot, hogy miért így csinálja ezt még azt.
Ha majd lesz egy munkahelyen,ahol lesz pár szemét munkatárs, akkor nem tudod majd azt mondani, hogy bocsi de engem itt csúfolnak és holnaptól máshol dolgozom, mert nem biztos hogy fogsz találni új munkahelyet.
15/L
Sziasztok!
Teljesen át érzem a srác életét a suliban. Engem is mindig csesztetnekk, tavaly kiálltam magamért, megvertem az ilyen taplókat ahogy csak tudtam, de sokra nem mentem vele, 3 fegyelmivel gazdagodtam. Aztán ez az év ugyanolyan, csak nem verekszek. És miért csesztetnek? Mert nem értékelem a mai divatot, mert nem álltam be a sorba, mert én Punk vagyok! Nem vagyok félénk, meg semmi ilyesmi, csak más, ezért kivagyok közösìtve. Dohányzok, a dohányzóba pedig folyton rám hamuznak, és rajtam oltjàk el a cigit. Ha szólok a tanárnak ezügyben, én kapok osztály főnökit, csak mert kint voltam a dohányzóba. Én is gondolkodom hogy más suliba megyek. De akkor elvesztek 2 évet..
16/F
Egy amugyis introvertált személyiség még jobban elveszti a kontaktot a külvilággal, ha nincs rákényszerítve arra, hogy emberekkel legyen ( én is ilyen vagyok ) . Tudom, hogy nehéz, de (már sok közösségben voltam ) és azt veszem észre, hogy mindenhol ugyan azok az ember tipusok vannak. De az h Te milyen leszel rajtad múlik, tudom, hogy most engem is leosztasz, de valahogy az ilyen "menő" emberek az olyanokat találják meg akiket meg lehet. Miért nem barátkozol a lányokkal ? Vagy a többi fiúval ? Biztos nem csak ilyen bunkok vannak az osztalyodban. Feltehetőleg mivel Te is visszahúzódó vagy meg azok is akik nem a "menő"k, hanem olyanok mint Te, és Szerinted nincs bennetek semmi közös, őket meg sem próbáltad megismerni.
Ha ilyen problémád van gobdolom minimum 10es vagy akkor meg csak 3 év és tapasztalatbol mondom nagyon gyorsan elmegy.
Ha mindenképp menni akarsz akkor én is az iskola valtast javaslom, miért nem keresel egy olyan osztályt, ahova az egyik barátod jár és akkor máris lenne valamilyen kapcsolat.
Én sem szerettem gimibe járni, de nagy hülyeség lenne ott hagyni. Csak ideiglenesen elkerülnéd a konfliktust, de ezek a problémák ugyanúgy elő fognak jönni később is és nem fogod tudni kezelni... Tanfolyamon / egyetemen / munkahelyen ugyanúgy vannak ilyen emberek. Az első munkahelyemen az első napon eldugták a kajámat (2 felnőtt kolléga..). Tudni kell kezelni intelligensen ezeket. Még akkor is ha neked van igazad.
A magán tanulás kicsit erős és ezt te is tudod... Nem véletlen, hogy a szüleidnek nem mondtad még...
Ha tényleg nagyon rossz, menj át másik osztályba /suliba.
Próbálj a hoztad hozzad hasonló emberrekkel barátkozni. Csináljátok közös programokat. Nem kell mindenkivel jóban lenni persze, de 1-2 emberrel nem árt
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!