Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogy mondjam meg anyának,...

Hogy mondjam meg anyának, hogy magántanuló szeretnék lenni, mert lecigányoznak, gonoszkodnak velem?

Figyelt kérdés

Nem vagyok amúgy sem cigány, sem roma. Tavaly költöztem anyával Magyarországra, előtte külföldön éltünk (Svédországban és Angliában).

Anyukám félig török, félig magyar. Anyának fekete haja van és a bőre is sötétebb picit, ezért megkérdezték tőlem az osztályban, hogy mi cigányok vagyunk-e. Mikor elmagyaráztam, hogy nem, csak nevettek és azóta is gonoszkodnak velem, még most is, hogy szünet van és nem is vagyok otthon.

Az is gond a szemükben, hogy jó életszínvonalon élünk és a szüleim igyekszenek mindent megadni nekem. Pedig sosem kérkedtem, vagy vágtam fel azzal, amim van, vagy ahol jártam.

Szóval a tavalyi évem szörnyű volt, nem szeretnék szeptemberben visszamenni.


De anyának erről sosem beszéltem, mert nem akartam, hogy azt gondolja, nem vagyok boldog és emiatt szomorú lett volna. Viszont muszáj lesz elmondanom neki, mert én ezt nem szeretném folytatni így.


Nem hiszem, hogy velem van a gond, mert amúgy népszerű lány vagyok, sok barátom és barátnőm van mindenhol. A suliban is lettek barátaim, csak azért nem egy olyan légkörben akarok tanulni még 2 évig, ahol már abba is belekötnek, hogy mivel megyek iskolába, vagy hogy mit csinálok a szabadidőmben.


Hogy beszélgessek vele erről úgy, hogy ne lássa, mennyire rossz volt a tavalyi év?

Mivel lehetne biztosan meggyőzni, hogy magántanuló legyek?



16/L (szeptembertől leszek 11.-es)



2014. júl. 13. 17:27
1 2
 1/16 anonim válasza:
11%
Szerintem erre az elkövetkező 2 évre már hülyeség lenne magántanulónak menned,inkább koncentrálj a barátaidra és ha a csúfolódók látják, hogy nem foglalkozol velük akkor békén hagynak majd. Ennyi erővel egy csomóan mehetnének magántanulónak mert csúfolják...inkább állj ki magadért és a barátaiddal foglalkozz, ne az utálkozókkal. 15/l
2014. júl. 13. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:

Már próbáltam mindent.

Beszéltem velük normálisan, visszaszóltam nekik, úgy tettem, mintha nem hallanám őket... Mindegyik hatástalan volt.

Részben miattuk eléggé elszúrtam az év végi jegyeimet, szorongtam a suliban. Nem akarok még így végigjárni 2 évet, reménykedve abban, hogy egyszer csoda történik és leszállnak rólam.

2014. júl. 13. 17:33
 3/16 anonim válasza:
Első vagyok. Akkor tudunk beszélni fb-on?
2014. júl. 13. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
79%
nem tudsz iskolát váltani? a magántanulóság nagy szopás
2014. júl. 13. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
97%

Hogyhogy hogy mondd meg? Kerek perec magyarul. Elmondod azt, amit ide leírtál. Eddig se kellett volna titkolni, nem kell a fital anyukákat kímélni, ők azért vannak, hogy segítsenek nekünk. Ne hagyd magad lebeszélni, két év hosszú idő ahhoz, hogy értelmetlenül rosszul érezd magad. Kérdezd körbe az ismerőseidet, hogy ők hova járnak, ajánlják-e, majd fel kell venni az igazgatókkal a kapcsolatot, hogy egyáltalán átvesznek-e.

A szünetben hol gondoszkodnak veled? Facebookon? Le kell őket tiltani.

2014. júl. 13. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
11%
Ėn bevernėm egy-kėt hül..e picha fejėt aztän megkėrdeznėm ki a következõ. Vagy visszaszólnėk,h az fäj,h te csak egy minimälbėres zabija vagy?:-D(mārmint annak mondanäm,aki az ēletszinvol miatt csufol.
2014. júl. 13. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
82%

Engem is csúfoltak és én is megpróbáltam ellene mindent tenni, visszaszóltam, figyelmen kívül hagytam stb.

Aztán megkérdeztem egy ált. iskolai barátot, hogy miért csúfoltak, meg hogy miért nem hagyták abba. Tudod mit válaszolt? Azt, hogy tudták hogy azután hogy visszaszóltam nekik, nem tudom kibírni azt hogy figyelmen kívül hagyjam.

Tehát tudták hogy idegesítenek vele.

2014. júl. 13. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
93%

Látják rajtad hogy zavar hogy piszkálnak és ezért csinálják, még akkor is ha úgy csinálsz mintha nem érdekelne.


de ha félig török vagy tényleg nem értem mit zavar téged ha cigányoznak. Tudod az igazat, nem?


de esetleg meg is kérdezhetnéd őket hogy mit tettél amiért nem képesek felfogni hogy nem cigány vagy hanem féltörök

2014. júl. 13. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
Én a helyedben jól megpofoznám az(oka)t, aki(k) így dumálnak majd.. ne hagyd magad! Állj ki magadért, fenyítsd be őket.
2014. júl. 13. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
sima ügy válts iskolát és ha az sem jön be na akkor legyél magántanuló.Nálam bevált nem minden suliban egyformák a gyerekek.
2014. júl. 13. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!