Mivel győzhetném meg a szüleimet arról, hogy engedjék, hogy magántanuló lehessek?
Introvertált és kissé fura ember vagyok. Teljesen jól érzem magam akkor is, ha több napig csak pár emberrel találkozom, nem igénylek nagy társaságot. Persze, egy jó közösségben én is jól tudom érezni magam, csakhogy az osztályommal nem ez a helyzet. Van néhány barom, akik állandóan azzal foglalkoznak, hogy kibeszéljék és kiröhögjék a hozzám hasonló embereket, a többi osztálytársam pedig követi őket, mert hát "ők a menők!". Szenvedés számomra naponta iskolába járni, nagyon rosszul érzem magam ott, és nem a tanulás miatt. Úgy érzem, hogy ha magántanuló lennék, egyrészt akár hatékonyabban és többet is tudnék tanulni, másrészt nem szoronganék ennyit. Sajnos más értékelhető iskola nincs a közelben, ahova átmehetnék, és tanulmányi szempontból is megérni, meg a közösség is biztosan jobb lenne.
Hogyan győzhetném meg a szüleimet, hogy engedjék, hogy magántanuló legyek? Jól és könnyen tanulok, akár könyvből, tanárok nélkül is - amit lehet -, úgyhogy ezzel nem lenne gond. Arról még nem nagyon tudnak - lehet, hogy sejtik, de nem valószínű -, hogy mennyire utálok abba a közösségbe járni.
Szerintem sokan félreértik a magántanulóságot, és azt gondolják, hogy aki ilyen helyzetben (mint amilyenben a kérdező is van) magántanulónak megy, akkor az gyáva, és a könnyebbik utat választotta.
Én meg azt mondom, hogy akár még pont, hogy bátorságra is vallhat. Hiszen ugye ez lesz a nehezebbik út, de ő mégis vállalja és szembenéz a nehézségekkel, remélve, hogy a nyugodtabb körülmények miatt majd boldogabb lehet.
Magántanuló vagyok (hasonló okokból, mint a kérdező) és szerintem ez lehet a nehezebb, de egyben a jobbik út is!
Nehezebb, mert fel kell nőni ehhez a feladathoz. De ha odateszi magát az ember, és tudatosan, szorgalmasan csinálja a maga kis dolgait, akkor még többet is profitálhat ebből az egészből, mintha bejárós diák lenne.(Főleg, ha introvertált!)
Írtak előttem többen is olyan hozzászólásokat, amiknek az a lényege, hogy hozzá kell szokni a nehézségekhez, mert az élet bizony nem habos torta.
Én azon az állásponton vagyok, hogy az senkit nem edz meg és tesz magabiztossá, ha egy olyan közösségben nő fel, ahol állandóan kihangsúlyozzák az ő hibáit, gyengeségeit.
Ellenben az sokat adhat az embernek, ha egyre több sikerélménye van. A magántanulónak meg aztán lehetnek bőven sikerélményei, persze, ha úgy áll a dolgokhoz... Nekem például isteni érzés volt, amikor rengeteg energia befektetés után 100%-os lett az angol év végi szóbelim.(Emelt szintű érettséginek megfelelő szintű volt a vizsga.)
Mi épít vajon jobban? Az, hogy kezdem meglátni, hogy ha tesz az ember érte, akkor egyre jobb lehet az ő helyzete? Vagy ha állandóan azt hallom, hogy én egy szar ember vagyok?
Annyit mindenképpen elmondanék még, hogy szerintem nem válik be mindenkinek ez a tanulási forma. Teljesen egyénfüggő a dolog.
És utalnék még arra is, hogy ha introvertált, ha nem, a magántanulónak is kell rendszeresen közösségbe járni. Másképp nem működik a dolog...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!