Terhes vagyok. Hogyan mondjam el itthon?
Nem akartam de elvetetni sem akarom. Nem voltam még orvosnál de a tesztek szerint terhes vagyok. A barátom 22 éves és dolgozik, én még tanulok. 2,5 éve vagyunk együtt. Mire a baba megszületne már 17 lennék. Anyukám észre vett rajtam valamit és kérdezősködik de nem merem neki elmondani mert nem tudom hogyan reagálna de apukám nagyon-nagyon mérges lenne, csalódott és nagyon haragudna rám. Szerintem. Védekeztünk mindig mielőtt szólnátok. Nem tudom hogyan történhetett, tudom, hogy nem tudnám még eltartani de nem akarom elvetetni. Meg akarom tartani, tanulni szeretnék és aztán eltartani. Mit tegyek? :(
16L
Mindenképpen menj orvoshoz, mert még nem biztos, hogy terhes vagy. 2 pozitív és 2 negatív teszt nem feltétlenül jelenti azt, hogy tényleg állapotos vagy. :)
Én valahogy az örökbeadást nem tartom jó ötletnek. Nem minden örökbefogadott/adott gyermeknek alakul jól az élete. Sőt.. Nem biztos, hogy jobb anyagi helyzetbe kerül, mint ahogyan ti vagytok. És csakugyan az sem biztos, hogy jó szülőkhöz kerül majd. A legtöbb ilyen gyermekből depressziós, szomorú lelkületű felnőtt válik.
Másrészről pedig neked is trauma lenne abból a szempontból, hogy többé nem láthatod. Megszülsz egy gyermeket, akit többé nem láthatsz, de tudod, hogy valahol van. Kíváncsi leszel majd rá, ahogyan telik az idő, mert mégis csak a tiéd. Kötődsz hozzá, de te nem fogsz tudni róla semmit. Később mire felcseperedik, akkor talán megkeres valahogyan, majd kérdésekkel bombáz, hogy miért hagytad el.
Akkor inkább már az abortusz, vagy az, hogy megtartjátok és felnevelitek. De én az örökbeadást nem preferálom.
Viszont az életkorodra tekintve azt sem tartanám jó ötletnek, ha megtartjátok.
Mindenesetre előbb a nőgyógyász, aztán a döntés.
Ha 2-án jött meg, akkor ha 5 napig menstruáltál(az utolsó naptól számítják), és tényleg terhes vagy, akkor ma vagy 7 hetes
Tanácsom: jó gyorsan, nyíltan, egyenes, nem kertelve, nyugodtan.
Lehetőleg már kész tervekkel, nem csak egyfée változattal, és a pároddal együtt.
Lesz kiabálás, , mérgesek lesznek, és csalódottak, erre keszülj fel.
(Ami nem könnyű, hiszen a hormonoktól nem feltétlen úgy reagálsz te sem mint gondolof,ogy reagálni fogsz!)
Mielőtt elmondjátok, agyon gyorsan elmenni orvoshoz, hogy terhes vagy-e..., ennyi késésnél valószínű, de ha magamból indulok ki, nekem 16 évesen a semmiből 5 hónapig nem volt meg és ekkro még az orvos szerint is normális(nem éltem még nemi életet, úgyhogy nem merült fel más helyzet)
Tehát az,hogy nem menstruálsz még nem 100%, hogy babát jelent, a tesztek is ellentmondásosak. Nem mentsvárat akarok nyújtani, csak azért írom ezt le,mhogy szerintem felesleges a szülőket kiborítani addig, amíg nem tudod mi a helyzet ténylegesen.
Mikor teszteltél?
Gondoljátok végig még párszor, ne csak ketten, hanem szülőkkel is, nem azért, hogy ők döntsenek, hanem azért, mert ők felnőttek. Nagyobb élettapasztalattal rendelkeznek...véletlen sem kötekedni akarok, csak megmosolyogtam, hogy otthonülő vagy...16 évesen még annyi minden változik. Barátnőm 17 évesen több mint 3 éves kapcsolattal, otthonülős volt, aztán 18-19 évesen nyílt ki. Persze akkor sem fetrengős bukikba jrt, de nagy igénye lett a kimozdulásra.. Tehát nagyn sokat tud változni az ember.
Cak 10 évvel vagyok idősebb, de már most végignézem kb 23 éves koromig magamat és egeszen vicces mennyire felnőttnek éreztem magam, pedig ekkor már önálló életem volt, szülőktől függetlenül.
Emiatt valahol igaza van a 69-esnek, csak abban nem, hogy úgy tesz, mintha ismerne, mert nem. Mert nem tudhatja, hogy te hogy élnéd meg az abortuszt..vagy a gyerekvállalást sem.
Egy szó mint száz, ezt jól elcsesztétek/ vagy a sors elcseszte nektek vagy mi, de már ebből a helyzetből kell kihozni a legkevésbé rosszat. (Amely döntésre SZERINTEM nem vagytok egyedül elég felnőttek 22 és 16 évesen...)
Elég sok szó esett mr rólad, és a te szüleidről, viszont mi a helyzet a barátodéval? Hiszen őnekik is ugyanannyi közük van ehhez, mint a tieidnek...
75
Azért írtam mert (lehet rosszul) azt feltételezem a leírtakból, hogy a barát, habár dolgozik a szüleivel él, a gyerek gyámja ő lesz, mivel a gyerek apja, és fiatalkorú az édesanya...
Ha oda hazaviszik a babát, akkor van közük a szülőknek is a dologhoz...
Ha különtudnak költözni, akkor egy szót sem szóltam, ráadásul az elején azt írja dolgozik, aztán hogy lesz munkája, amit még nem tudnak hogy fizet... És akkor számítani szeretnenek a szülők segítségére (ebben az esetben nem hiszem,mhogy csak a lány szüleiére)
Emiatt írtam...
egy NAGYKORÚ ember szüleinek? Sacckb SEMMI,
Ja csak az unokájuk lenne, meg írta a kérdező, hogy a barátja nem tud eltartani 3 embert, úgyhogy onnan is segítségre számítana. Majd a nagyszülők összedobják ami a gyereknek kell, ez a felelősség :D
"ráadásul az elején azt írja dolgozik, aztán hogy lesz munkája"
Van munkája, csak jobban fizetőt keres. Erre írta, hogy úgy néz ki, az is lesz.
Jajj már, mert biztos a korábbi abortusz miatt nem esik most teherbe a rokonod. Nézz körül a gyerekvállallás témában, hányan próbálkoznak már évek óta. (Kivéve a tiniknél ;) Nem, nem volt abortuszuk. Manapság az a ritkaság, ha valakinek könnyen megy. Igazából ez is arra vall, hogy még nagyon tudatlan vagy és gyerekes a gondolkodásod. Az az életcélod, hogy feleség és anya légy... Ez remek, de ez édes kevés. Ha ez az életcélod, akkor ezért tenni kéne. Tanulni, legalább leérettségizni, hogy legyen majd milyen tudást tovább adnod a gyerekeidnek. Dolgozni, önálló életet élni, külön a szülőktől. Felnőttnek lenni. Hiába érzed most magad annak, nem vagy az. Felelősséggel kell gyereket vállalni. És ha csak ilyen életcélod van, akkor arra azért számíts, hogy előbb utóbb felnőnek azok a gyerekek, már tizenévesen is egyre kevésbé lesz rád szükségük.
Nem telepedhetsz rá az ő életükre.
Igazából most a szüleiden múlik minden. Elég fiatalok, még akár arra is van esély, hogy azt mondják jöjjön a baba, anyukád gyesre jön vele, és nevelgeti, te meg tanulhatsz. De ezt nem várhatod el tőlük, hisz olyan szinten forgatja fel az életüket... Mindenesetre menjél minél előbb orvoshoz. Szólj először anyudnak, hogy kimaradt a menzesz és szerinted lehet, hogy terhes vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!