Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit tudok tenni, ezt így...

Mit tudok tenni, ezt így csendben el kell fogadnom, hogy anyukám így döntött?

Figyelt kérdés

Anyukám elég idős már, apukám már elnyunyt jó pár éve.

Mikor elhunyt akkor éppen egy kis ház eladása zajlott. Annak a fele anyukámé lett, a másik fele feleződött köztem és a testvérem között.

Közben egy másik lakás amiben anyukám él, annak is ugye a fele apukám néven volt, így abból is került hányad a nevemre.

Plusz volt egy autó, amit a testvérem lánya kapott meg.


Anyukám hétvégén felhívott, hogy tájékoztasson arról, hogy volt végrendeletet írni és hitelesíteni. Miszerint a lakása a testvéremet és lányát fogja illetni - nekem csak a kötelesrész fog járni.

És a pénz ami a kis ház eladásából meg maradt neki, azt már most elosztotta a testvérem és a lánya között. Úgy ahogy az ingósagokból is a legértékesebb darabokat, ékszereket.


A düh és a tanácstalanság van rajtam. Igaz, hogy nincs szoros viszony anyukámmal. Messze is lakom tőle. De tudja, hogy nem rózsásak az anyagi dolgaim és még ettől is megfoszt ha egyszer már nem lesz.

Ez ellen tudok valamit tenni?

Kérlek ne írjatok, hogy ügyvéd, jelenleg nincsen pénzem rá. A bíróságon meg az ingyenes napok szünetelnek mert nyári szünet van. Október elejére kaptam időpontot.


júl. 31. 15:11
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 81/89 anonim ***** válasza:
66%
#80nak igaza van. Mindenki más egyéni sztorija meg nem tartozik a témához.
aug. 1. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 82/89 anonim ***** válasza:
81%

Nem tudsz vele mit tenni. Mivel még él anyukád.

Egyet tudsz sajnos tenni elfogadni.

aug. 1. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 83/89 anonim ***** válasza:
19%

Tényleg nincs jogi eszköz a kezedben sajnos. Csak elfogadhatod.

(Azt megteheted, hogy innentől nem hívod fel egyáltalán, és nem mész el karácsonykor sem hozzá.)

aug. 1. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 84/89 anonim ***** válasza:
60%
Ha nem jó a kapcsolat akkor mégis mit vársz? A pénze kellene de a kapcsolat nem? Nyilván ők segítik, rájuk számíthat, rád nem mivel messze vagy, és gyanítom nem is nagyon keresed. Megértem őt.
aug. 1. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 85/89 Katona Dius ***** válasza:
28%
Hát a házból akkor jár neked az a rész, amit apukád után kaptál, illetve a köteles rész. Ha 10 éven belül elhalálozik, akkor az ajándékozásit megtámadhatod.
aug. 1. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 86/89 anonim ***** válasza:
51%
#85 de nincs ajándékozás, csak végrendelet. Végrendelet esetén meg csak a köteles rész jár és a szája. Úgyhogy ez nem támadható meg. Valószínűleg nem véletlen nem ajándékozás volt.
aug. 1. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 87/89 anonim ***** válasza:
38%
Ajándékozásnál is csak a köteles részt kérheti, többet nem
aug. 1. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 88/89 anonim ***** válasza:
37%

Aki annyira az a sz.r szülő kategória, amit itt páran emlegetnek, az megtudja oldani, hogy ne nagyon örököljön utána az utált gyerek, az nem fogja telefonon közölni a lépéseit....


Erős a gyanúm, hogy itt nem erről van szó.

aug. 2. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 89/89 anonim ***** válasza:
11%

Nézd, én megértem a dühödet. Komolyan. Hasonlót éltem át én is.

Jótanács: keress más nézőpontot. Van indokod teljesen megszakítani vele a kapcsolatot, ami téged nemhogy nem visz előre, hanem a mélybe húz. Milyen anya az ilyen, aki feltételhez köti, hogy mennyivel támogatja a két egyenértékű testvért??? Ő sosem szeretett téged, ezt kell elfogadnod.


Hidd el, ha teljesen megszakítasz minden kapcsolatot, feldolgozod ezt az egészet, fel fogsz szabadulni! Jobb lelkiállapotban az ember könnyebben veszi az akadályokat, és hiszem, hogy az anyagi helyzetedben is fogsz tudni javítani.

aug. 2. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!