Miért nem tud az anyám támogatni? Vagy ha már nem teszi, miért nem marad inkább csendben?

Elkezdtem egy szakot, aminél már az elején éreztem, hogy nem nekem való. Ezért amikor a harmadik félév elején megtudtam, hogy terhes vagyok, ott is hagytam.

Most lett májusban egy éves a lányunk és eddig komolyabban nem kezdtem bele semmibe, ő az első, ő van a középpontban, imádjuk. Viszont én sem akarom, hogy annyi legyen az életem, hogy más pénzét költöm, szeretnék tanulni. Ezért most nyáron pótfelvételivel beadom a jelentkezésemet a jogra. Ügyvéd a férjem is, a nagyszüleim és apukám is jogászok. Mindenki örült, mikor meséltem a terveimet, kivéve anyukám.

Csak lehúzza, hogy kisgyerek mellett rémálom tanulni, ő mellettem végezte el a tanítóképzőt és hiába volt rengeteg segítsége, még úgy is nehéz volt és ne álmodozzak a jogi egyetemről. Meg hogy miért jutnak nekem eszembe ilyen dolgok, legyek kicsit realistább.

A képességeim megvannak hozzá, a párom és a nagyszülők is azt mondták, hogy segítenek mindenbe, legyen szó akár a lányunkról, vagy a suliról. De nagyon rosszul esik, hogy anya így áll hozzám és ehhez az egészhez... Vagy oké, ez a véleménye, elmondta. De ne hozza már fel minden egyes alkalommal, mert ez olyan, mintha a kedvemet akarná elvenni tőle, vagy a lelkesedésemet letörni...