Nem rég itt volt egy olyan kérdés hogy a szülő akkor mért vállal gyereket ha semmiben sem fogja támogatni későbbiekben a gyereket?

Lehet én írtam ki ezt a kérdést,már nem emlékszem.

Vagy lehet csak válaszoltam alá.

Nem vettem észre,hogy törölték,bár az is lehet,hogy egy másik hasonló kérdés volt.

Én mindig leírom,ha a szülők a CSALÁDI PÓTLÉKOT félre tették volna a gyerekek számára 18-20 éven keresztül,akkor a gyerek szinte már majdnem,hogy egy saját lakással indulhatna az életben,vagy legalább egy alap lenne az induláshoz.

Sajnos sokaknak még arra sem futja,hogy kaukciót fizessenek egy albérlethez 0 félretett összeggel.

Általában kétfajta ember sértődik meg ezen.

1.Aki alá mindent alátoltak,mégis szereti úgy beállítani,mintha mindent önerőből ért volna el.

2.Akik olyan 30-35 évesen keményen kidol-gozták a be-lüket,és elérték azt,amit másnak már 20 éves alapból megadtak,és "büszkék" arra,amit elértek,vagy inkább belül nagyon irigyek,de sosem vallanák be.Inkább szeretnek úgy tenni,mintha számukra öröm lenne az,hogy kínkeservesen elérték azt,amit másoknak ingyen adtak.

Van olyan unokatesóm,aki alá mindent aláraktak,és nagyon fenn hordja az orrát,de ha valaki megjegyzi,hogy "hát nem mindenkit támogatnak a szülők",akkor megsértődik.

A másik meg a 35 éves,elment a fiatalsága,szétdolgozta az agyát típus,aki "baromi büszke".Közben irigykedve nézi azokat a fiatalabbakat,akiknek mindenre jut pénz,minőségi életre,szórakozásra,mert nekik nem kell lakástörlesztőt fizetni pl.Ilyen ismerősöm is van,nem is egy.

Sajnos sok családban a gyerek egy eszköz arra,hogy a szülők előrébb jussanak az életben.Lásd,szocpol,lakástámogatás,stb.

Aztán valahogy mikor eljön az idő,hogy a gyereket elkellene indítani az életben,akkor meg úgy tesznek,hogy "dolgozzon meg maga érte".Persze ők nem önerőből,hanem a támogatáson útján tettek szert előnyökre.

És ugye,akinek ilyen családban szorult egy kis értelem a fejébe nem fogja ezt a kört tovább vinni.

Most is ismerek olyan fiatal párt,akiknek semmiféle végzettségük nincs,de már jön a 3.gyerek,mert "majd megkapják a CSOK-ot",ebben reménykednek.

De hogy a minimálbérközeli fizetésükből miből fogják őket eltartani az már nem izgatja őket.Majd a gyerek is ilyen semmilyen életet fog élni,mint a szüleik.

Az ember természeténél fogva azt keresi,hogy hogyan lehetne minél egyszerűbben,jobban élni.

Aki nem ezt állítja,az hazudik.

Ha nekem alám toltak volna mindent a szülők és ezt mások megjegyeznék,én nem sértődnék meg,sőt büszke lennék a szüleimre,mivel nem azért vállaltak,mert nekik hasznuk volt belőle,hanem szeretetből.

Nem értem sokaknak miért olyan nehéz beismerni a valóságot.

Az ember szerintem örül annak,ha valaki,vagy valakik segítenek neki,jó esetben hálás érte.

Persze nagyon sok büszke és hálátlan ember van.

"még a kondibérletet sem veszik meg semmit"

Igen,ezt ismerem.Én is itthon edzek,saját eszközökkel.

Néha-néha veszek 1-1 új sportszert.(Ilyen hosszú idő után összespórolt pénzekből).

Mások meg alapnak veszik,hogy a havi 10ezres kondibérletet megveszik a szüleik.

Na,és akkor én nem is egyedüli gyerek voltam....

Na,igen.A hatalmas elvárások.

Az igénytelen embereket ez nem értik meg.

Vagy a saját hobbi iránti vágy.

Szerintem az,hogy kiből milyen felnőtt lesz,nagyon sokban meghatározza a gyerekkor,a gyerekkori élmények.

Ha boldog,kiegyensúlyozott gyerekkorod volt,nagyobb eséllyel lesz belőled boldog,sikeres,kiegyensúlyozott felnőtt.

Én is kitűnő tanuló voltam,mégis sokan lenéztek,mert nem volt sok drága ruhám,drága kacatjaim,stb.

Én ezért sem szeretnék soha gyereket,mert szeretném egyszer magamnak megadni mindazt,amire gyerekként én vágytam,amiket nem kaphattam meg.

Ha lenne egy gyerekem,én ugyanezt szeretném neki is megadni.De mivel még magam sem tartok ott,nem tarom egészségesnek,ha valaki a gyerekért lemond a saját vágyairól,úgy hogy soha nem kapta meg azokat,amiket szeretett volna.

Az ilyen emberek majd a gyerekeiket hibáztatják,mert "elvették az életüket".

Szóval ahhoz,hogy valakiből jó szülő legyen,ahhoz a jó gyerekkor is szükséges.

Ha mindent megkaptál,boldog voltál fiatal korodban,akkor idővel letudsz mondani dolgokról,viszont ha soha nem voltál boldog és még a felnőtt életedben is csak lemondások sorozatából áll az életed,az nem vezet jóra.

Én is valahol ezt éreztem gyerekként,hogy a szüleimnek le kellett mondani mindenről,és még meg sem érte.

Én nem szeretném ugyanezt átélni.

Nekem meg csak annyi jut eszembe rólatok, hogy életképtelenek vagytok.

16 évesen kezdtem diákmunkázni, abból tudtam kondi bérletet is venni, meg félretenni.

Egy multinál dolgoztam a raktárban.

A fősuli alatt is dolgoztam, kaptam ösztöndíjat, először koliban laktam, aztán a párommal kivettünk egy albérletet.

Ugyanannál a multinál tekertem le 6 évet, 3 év után már nem lisztet számolgattam, hanem a beszerzésen voltam asszisztens.

Kezemben a kis papírkámmal, meg több év szakmai gyakorlattal kezdtem a "nagybetűsnek", még nyáron találtam másik, jobban fizető munkahelyet.

23 évesen ezt tudtam felmutatni önerőből.

25 voltam, mikor lakást vettünk, aztán rá pár hónapra esküvő. A kocsi már rég megvolt, előbb csak egy 80 ezres Pandám volt, aztán eladtam, vettem jobbat, az évek alatt eljutottam egy szuper Toyotáig, Merci nem érdekel.

Mindezt úgy, hogy a szüleim meghaltak autóbalesetben, mikor 6 éves voltam, nagymamám nevelt fel egyedül, segítség nélkül, őt én temettem el 19 évesen, nem sokkal érettségi után. Egy albérletben laktunk, pár bútoron és 270 ezer forint adósságon kívül nem hagyott rám mást, mint emlékeket, tartás és hitet abban, hogy a kemény munka mindenen átsegít.

Ti meg itt sírtok, mit nem kaptatok meg.

Meg se érdemlitek.

Nem dolgoztam szét az agyam.

Viszont voltam Svájcban, Brazíliában, Hollandiában, olyan hobbim van, amiről ti nem is álmodtok (hőlégballonozok és siklóernyőzök, persze nem egyszerre), a munkám imádom, és kb hetente keresek annyit, mint ti fogtok egy gyárban. ;-)