Jogosan van kiakadva mindenki anyámra?
Anyám háztartásbeli, szó szerint csak annyi dolga van, hogy főzzön, mosson meg takarítson. De ha ezeket kell csinálnia, akkor állandóan ordít meg hisztizik.
Minden vasárnap azt hallgatja mindenki, hogy ordít mert minden baja van, hogy kicsit előbb fel kell kelnie, hogy délre megfőzzön(a kicsit előbb 8 órát jelent).
Az előbb megint adta a szokásos műsorát, aztán húgommal összeveszett, mert ilyenkor anyám nem csak mérgelődik, hanem abba köt bele, akit éppen meglát. Húgom meg azt mondta, hogy már megint az a bajod, hogy csinálni kell valamit, aztán apám is mondta hogy igaza van húgomnak és akkor ne főzzön, ha ennyire nem akar, de akkor fogja magát és takarodjon el dolgozni vagy csomagoljon össze és menjen ahova akar, mert nagyon elege van ebből. Tegnap is mosott és egész nap a hisztijétől zengett az egész ház.
Ebben a háztartásban 4-ből 3 ember dolgozik. Nekem pl melóban, akkor telik le a fél műszakom, mikor anyám fel kel. Húgom 12-zik, hol nappal, hol éjjel, apám is elmegy hajnalban és hazaér 5 óra után, mégsem panaszkodik senki sem, akinek meg a legkevesebb dolga van, annak a hisztijétől
Azon gondolkozom, hogy húgommal mondjuk apámnak, hogy dobja ki anyámat, aztán én meg húgom elosztjuk azt amit anyám csinált eddig. Én főzni nem tudok, de a takarítást és a mosást bevállalom, húgom meg a főzést.
Diuska!
A firkalmanyod szerint pénzt kap. Milyen pénzt kap? Kitol? A férjével házastársi vagyonkozossegben élnek. Ez azt jelenti, hogy minden bevételük közös. Ha anyu nulla forintot keres, apu 3 millát, akkor 3 milla a jövedelmük, ebből másfél anyué.
Kedves kérdező! A stílusod egyenesen bicskanyitogató!
Belegondoltál te abba, hogy édesanyádnak milyen érzés lehet, hogy 3 ember cselédje? A munkája nincs megbecsülve, hiszen a leírasod alapjan az az elvárás, hogy csinalja! Valószínűleg belefásult az egészbe és tele van hócipője veletek. Sehol nem látom megemlítve, hogy bármikor is megkérdeztétek volna, hogy segítsetek-e vagy esetleg megcsináltatok volna valamit helyette! Te szívesen dolgoznál olyan emebrekért, akik carba se néznek?
Én hasonló helyzetben vagyok mint édesanyád, csak még kisebbek a gyerekek. Eljutottam odáig, hogy besokalltam és néhány napra leléptem barátnőzni. A férjem fixen állította, hogy semmi gond nem lesz, kivesz szabit és pikk-pakk megold mindent is. Aha! 2 nap múlva telefonált, hogy eldugult a wc. Mondtam, hogy ez mindennapos dolog, mert a gyerekek extra sok wc papírt használnak. A wc pumpa ott van mellette, a csőgörény meg a szekrényben. (Szerelőt hívott, mert nem volt gyomra hozzá 20E+5E hétvégi felár). Utána legnagyobb meglepetésére elfogyott a tiszta edény és nem termett újra, kimarta a kezét a mosogatószer, ráadásul elvágta több helyen is késsel. Kellemetlen. A gyerekek nyűgösek voltak, házit kellett velük csinálni, a kertben locsolni kellett, a kutya és a macska is evett és piszkított, takaritani kellett utánuk az almot és a kertet, a mosógépbe belebüdösödött a ruha, kiürült a hűtő és valami berohadt a szemetesben. A gyerekek nem keltek, nem feküdtek, hisztiztek, beszóltak. Megint eldugult a wc... Lényeg a lényeg, 5 nap utan hívott, hogy feladta, menjek haza, mert áldatlan állapotok uralkodnak és büdös is van.
Bár majd' egy hetembe került a kárelhárítás (falfestessel együtt), annyi haszna volt a dolognak, hogy már nincs a folyamatos kérdezősködés, hogy ugyan mit csinálok én egész nap, sőt arra is rájött, hogy a házimunka is uniszex, tehát néha beszáll önként ő is!
Kérdező! Ajánlanám, hogy 1-2 hétre adjatok kimenőt anyukátoknak. Ha azok után még mindig az a véleményetek, hogy egy lusta dög, akkor meghajlok a véleményetek előtt!
"Dehogy cseléd, 66-os, jól meg van fizetve. Nincs munkahelye. A férjétől kapja a fizetését a háztartási munkájáért."
Hol van az leirva, hogy a férjétől fizetést kapna? Nem mellesleg ha fizetést kapna, akkor nem lenne háztartásbeli.
69!
Képes. Hol van leirva, hogy kap penzt? Mi van, ha apu vásárol és anyunak egy fillért nem ad?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!