Nővérem 15 éve nem tart semmilyen kapcsolatot közös anyánkkal gyermekkori sérelmekre alapozva, erkölcsileg mennyire megkérdőjelezhető, ha örökségre mégis igényt tart?

Teljesen meglepő, hogy egy ilyen egyszerű kérdés milyen pontos képet rajzolt jelenkorunk morális züllöttségéről, de szerencsére azért volt nem egy válaszoló, aki pontosan érzi az ezzel kapcsolatos erkölcsi dilemmákat nekik köszönöm és kívánom, hogy maradjanak meg az igazság oldalán a jövőben is.

Mindenki édesanyánkat (meg engem) ostoroz, de a többség még a kérdést sem olvasta végig. Semmi részletet nem írtam anyánkról csak annyit, hogy nem volt a legjobb anya és a gyerekkorunk se volt rózsás, de messze volt a legrosszabbtól is és bizonyos szempontból neki is hiányzott a jó minta vagy a segítség akár apánk részéről is (akivel érdekes módon mai napig kiváló viszonyt ápol a nővérünk, mondjuk érdekes, hogy általában csak akkor keresi ha szüksége van valamire, mondjuk engem is bátyánkat is meg úgy általában bárkit...). Ezt is beismeri és belátja és rengeteget dolgozik rajta, hogy legalább így felnőttkorunkra a maradék időben jó viszonyt ápoljunk. Az, hogy a nővérem a pitiáner 20-30 éves sérelmein nem tud túllépni és bevérzett szemmel azt fröcsögi, hogy neki ő nem az anyja, az az ő döntése. Sem anyánk sem mi ketten bátyámmal soha nem tennénk semmit ami kizárná őt az öröklésből vagy csökkentené az ő részét és ez az egész probléma nem a pénzről szól. De kérdem én ha az embernek jog szerint jár a vagyon a szüleitől, ha meghalnak akkor erkölcs szerint mi jár annak, aki nem tart valakit az anyjának sőt még egy idegennél is kevesebbre tart, mert még egy idegen embernek is köszönünk a nagybátyánk temetésén? Illetve milyen elvekre vall az valaki egy virágot, függönyt, bútort, ágyhuzatot egyéb ajándékokat nem fogad el "elvi" alapon, de ha már egy vagy több házról van szó akkor ott már rögtön nem számít, hogy kitől jön? Milyen elvekre vall ha a temetésen nem lesz ott, de a hagyatéki tárgyaláson fekete blézerben fog megjelenni és a lányaként fog bemutatkozni?

Ha valaki ebben semmi erkölcsi dilemmát nem vél felfedezni akkor az szerintem egy végtelenül morálisan romlott ember akivel még egy levegőt sem lennék hajlandó szívni! Itt

akkor nem arról van szó hogy ő semmit nem fogad el, hanem arról, hogy egy értékhatár van a fejében amitől már azért nem fog nemet mondani. Ez egy gerinctelen elvtelen hozzáállás szerintem is és több környezetünkben álló ember szerint is. Nem azzal van a baj ha ő is megkapja a részét, mert megfogja így is úgy is, hanem azzal hogy ő abban a pillanatban fogja eldobni az elveit, amint anyánk majd meghal, onnantól pedig semmi egyébnek nem tudnám őt titulálni, mint haszonlesőnek és gerinctelennek!

Az egyetlen helyes út az lenne ha vagy kibékülne vele és hajlandó lenne elengedni a sérelmeit ahogy azt mi tettük vagy azt mondaná hogy a mi és anyánk belátására bízná az örökség felosztását, ami esetben mi anyánk akarata szerint járnánk el, aki őt természetesen továbbra is szereti és a gyerekének tarja és reménykedik benne hogy egy napon kibékülnek. Amiért egyébként nem keveset próbálok tenni én is, de biztos én vagyok a haszonleső meg nem tudom mi :D Mégha anyánk végrendelkezne is ami egyébként esze ágában sincs, helyesen, akkor is minden rá eső részt nekiadnák ha elfogadja. És végül de nem utolsó sorban azt kell belátni hogy neki ez az örökség nem valami lesz ami jár hanem egy végső felajánlás az anyjától, amit elfogadhat vagy nem. És nem jog szerint hanem morálisan! (Légyszíves ne írja le senki újra hogy jog szerint mi jár mert a kérdés nem erről szól)