Nővérem 15 éve nem tart semmilyen kapcsolatot közös anyánkkal gyermekkori sérelmekre alapozva, erkölcsileg mennyire megkérdőjelezhető, ha örökségre mégis igényt tart?

#92 hát az alapján hogy a 80 válaszból kb a fele a jogilag ez jár,jogilag így ez úgy van típusú válasz jött holott ez a kérdésben még csak említve sem volt

Szóval végülis ha az hülye aki nem tud értelmezni egy kérdést...

"De ha valaki a kettő közül aktívan helyre akarja hozni a dolgokat és a másik csak azért se hajlandó minimális megbocsátást tenni vagy elfogadni a közeledést akkor az szerintem a halála után se tartsa a markát"

Nem értem. Ha valakivel olyan rosszul bánt az anyja, annyira megutáltatta magát, hogy inkább még a kapcsolatot is megszakította vele, az mi a franc okból reagálna mégis X év múlva az anyja megkeresésére? Esküszöm, nem értem, magyarázd már el, mi oka lenne a nővérednek kibékülnie az anyjával, ha egyszer nem szereti, akkor miféle kapcsolat lehetne egyáltalàn köztük, kényszerűségből hányinger közepette felhívná megkérdezni, hogy van, miközben valójában tojik rá, ennek mi értelme?

Sosem értettem ezeket a nagy bűnbánó kibéküléseket, ha egyszee úgysincs szeretet, akkor minek? Ha nem alakult ki gyerekkorban, akkor felnőtt korban már nem fog, és ez nem a megbocsátásról szól, szimplán arról, minek eröltessék egymással a kapcsolatot olyan emberek, akik valójában nem szeretik egymást? Azt hiszed, anyád titeket szeret? Ugyan már, csak ciki lenne mások előtt neki az, ha nem tartanátok vele a kapcsolatot, ezért erőlteti ő is, ha szeretett volna, nem lett volna annyira sz*r anya, hogy mindhármótoknak ilyen negatív gyerekkora legyen.

De ettől függetlenül, mert a testvéredet (jogosan) nem érdekli a nektek sz*r gyerekkort okozó anyátok, miért ne tekinthetne úgy az örökségre, mint kártételre azért, amit anyátoktól el kellett viselnie. Itt leírták páran, neki is tűrnie kellett, ha akarta, ha nem, hát akkor járjon màr valami elégtétel legalább neki.

Az anyátok az ő anyja is, ennek megvan a rossz oldala meg a jó is: a rossz, hogy elb*szta a gyerekkorát, a jó, hogy majd jut neki örökség. Az élet nem úgy működik, hogy abból mindenki kivàlogathatja magának, amit szeretne, a szülő-gyermek kapcsolattal pedig erkölcsileg is együtt jár mind a gyermekkor, mind az örökség, ez ilyen.

De ha valaki a kettő közül aktívan helyre akarja hozni a dolgokat és a másik csak azért se hajlandó minimális megbocsátást tenni vagy elfogadni a közeledést akkor az szerintem a halála után se tartsa a markát"

Van olyan, hogy egy felnőtt embernek már nincs szüksége a szülői elfogadásra, társasága, sőt ha elképzeli, hogy találkozzon a szüleivel, érzi, hogy nem szeretne, ezt be lehet látni és el lehet fogadni. Megértette, min ment keresztül gyerekként, mit kapott, mit nem kapott meg, úgy érzi a szívéből, hogy neki nincs szüksége a kapcsolatra, ezekre emberekre akik ott vannak mellette jóban-rosszban - mivel a gyerekkorában meghatározó események szóltak arról, hogy nem voltak sehol érzelmileg, vagy fizikai biztonságilag- és neki már ez nem kell, mással akar foglalkozni. Szerez saját társaságot, embereket akik szeretik, és nincs szüksége rá, hogy megbocsásson, mert nem is erről szól a dolog, hogy nem bocsátott meg, hanem nem tart igényt a szülei társaságára, tőlük annyi rossz érzést kapott már hogy neki így jó, nem úgy ahogy neked, nem úgy, hogy tartod a kapcsolatot vele, velük. Ő nem te vagy, ő nem azt akarja amit te. És ettől független az öröklés szerintem. Miért nem lehet elfogadni hogy neki nem az kell, mint neked? Miért nem lehet elfogadni, hogy valaki nem érez semmi jót amikor arra gondol, hogy találkozik a szüleivel és ezért nem teszi? Miért lenne muszáj, miért akarod h bántsa magát - olyat tegyen amit nem akar tenni? Ezért nem érzem azt, hogy Erkölcsileg megkérdőjelezhető az öröklés, mert egy ember nem véletlenül szakítja meg a kapcsolatot a szüleivel. Az nem csak úgy történik a semmiért miközben idilli körülmények között nevelkedett. És én nem érzem, hogy attól mert valaki nem akar kapcsolódni a szüleihez társaságilag, ennek köze lenne az örökléshez. Értem amit te mondasz csak nem értek egyet vele. Nem tekintek erre úgy, hogy tartja a markát. Mert ez neki jár, megérdemli. Arrol nem írtál, vagy én nem olvastam a 10 oldalt ha volt erről szó, hogy aktívan bántotta a szüleidet felnőtt korában ahelyett hogy megszakította volna a kapcsolatot. Nekem ez akkor lenne más kategória, ha visszajárna a szüleidhez és direkt szánt szándékkal bántaná őket, nem pedig a saját boldogsága érdekében elhatárolódna a találkozástól.

De amikor én nem tudom hány ember teljesen más aspektusokból beszél mit ami szerinted a Jó, miért nem gondolsz bele, hogy lehet az a sok ember nem véletlenül van ezen az állásponton? Lehet hogy ezek a gondolatok mögött van valami.

#94

Rengetegen írtak az erkölcs oldaláról, ami a kérdés volt, köztük én is, hogy erkölcsileg rendben van az örökség elfogadása. De ez nem az a válasz, amit a kérdező hallani akar, és ez feldúlta. Ilyen, amikor szembejön a valóság.

Tudod kérdező, a lfsznak is van vége. Anyád ne most jajjgasson a gyereke után, hanem volt lehetősége arra bőven, hogy normálisan bánjon vele amíg megtehette volna. Nos, ezt nem így csinálta, tehát vállalja felnőtt ember módjára a következményét.Ha ez történetesen az, hogy soha többé az életben nem áll vele szóba a gyereke, akkor egye meg amit főzött magának. Így járt. Te meg szépen nyugodjál bele, hogy a nővéred igényt tart a jogos részére. Az, hogy neked ez mennyire nem tetszik, a lfszt sem érdekli. Te is így jártál.

A nővéred veled ellentétben nem fog soha pitizni egy olyan lénynek, aki tönkre bszta a gyerekkorát. Anyád hozzád is csak azért dörgölőzik, mert tudja, hogy senkire nem szàmíthat az idióta viselkedése miatt. Számító egy némber, csak kvára nehéz ezzel szembenézned.

Én is azon a véleményen vagyok, hogy semmi kivetnivalót nem találok erkölcsileg abban, ha elfogadja. Anyukátok gyerekkorotokban viselkedett erkölcsileg megkérdőjelezhető módon, tesód meg most, így az állás 1:1.

Itt jön a képbe a jog, ami eldönti a vitát: örököltök egyenlően vagy anyukátok kizárja őt a végrendeletből, egyszerűen csak el kell fogadni, amit hoz az élet. Ha nem tervezi kizárni, akkor jogilag és erkölcsileg is megérdemli.

Amúgy te mivel "dolgoztál" meg az örökségért? Azzal, hogy szóbaállsz vele? Ha az munka, akkor tényleg borzasztó szülő lehetett, és akkor ti vagytok hülyék, hogy nem zárjátok ki az életetekből, ahogy a nővéretek tette. Ellátásra gondolom nem szorul (még) anyukátok, tehát ezt kizárnám egyelőre, mint "megdolgozás", főleg hogy később sincs 100% valószínűsége, hogy egyáltalán valamikor kell majd ápolni, továbbá akkor is megvan a pénzetek a fizetett segítségre is, nem ti fogjátok 0-24-ben pelenkázni.

Melleskeg, ha tényleg történne vele valami, akkor hogy osztanátok el másik tesóddal "erkölcsileg" a vagyont? Napokra, órákra bontanátok, hogy ki mennyit áldozott az anyjára az ápolás ideje alatt, és aki kevesebbszer tette tisztába, az erkölcsösen lemond egy fèl házról a másik javára? 🙃

Ha pl. a tesód a munkarendje miatt minden nap tudna menni hozzá, te meg csak hétvégén, akkor erkölcsileg szerinted helyénvaló, hogy te is ugyanannyit örökölsz?