Nem bírom tovább a honvágyat. Normális ez?

Sajnos ez egy ördögi kör, mert valamit be kell áldozni de egyiket sem akarod. Ugye ott kint imádod a közösséget, munkádat, itthon meg a család, és egyik sem vihető oda a másik helyre hogy minden egy ponton legyen.

Azt az állást nem tudod Ausztriában vagy Svájcban végezni esetleg? Az nem lenne annyira messze és akár hétvégente ha nem is heti szinten de gyakrabban haza tudnál menni, igaz kevesebb időkre de sűrűbben.

Egyik ismerősöm így találta meg azt a középutat ami mindenhogyan jó volt. Svájcban sikerült elhelyezkednie ugyan abban a munkakörben és sikerült kifognia olyan munkaidőt hogy van egy hosszabb hete ami több munkaórából áll viszont a következő hete rövid, tehát 3 napot így ezzel ledolgoz hogy minden nap picit tovább marad és akkor lesz 3 szabad napja és a hétvége és akkor eltud menni a Németországban élő testvéreihez látogatóba, utána meg vissza Magyarországra a szüleihez meg az ott élő másik testvéréhez és a nagyszüleihez is 1-1 napokra.

A munkája miatt nem tud meglátogatni, csak egyszer egy évben, akkor is 2-3 napra.

Ez milyen munkahely? Mert jogellenes, ha a munkavállalónak évi 1x 3 nap szabadság jár. A szabadság egy részét egybefüggően kell kiadni. A maradék minimum 20 napot hogy kapja meg?

Nem mindenkinek való a külföldi élet. Nem kaphatsz meg mindent, ha olyan szakmád van, amiben itthon nem tudsz elhelyezkedni/nem fizetik meg.

Én anno 4X futottam neki a külföldi munkának, és mindig győzött a honvágy.

Emlékszem, a legelső utam Ausztriába vitt. Kelenföldön szálltam fel a vonatra, Mosonmagyaróvárig nem ültem le, csak álltam a csomagjaimmal az ajtóban és bőgtem, mint az árva szamár.

Aztán elkezdtem kint dolgozni, és valami megmagyarázhatatlan lila köd lepte el az agyam, hirtelen minden szimpatikus lett kint. Az első hazalátogatásig tartott a lila köd. Utána már kínszenvedés lett a munka, de legalább némi önismeretre is szert tettem. Sikerült megfogalmaznom magamba, hogy mi a KONKRÉT cél, azon túl, hogy pénzt keresek. Kitűztem magamnak, hogy félre rakok 1,5 milliót, ha törik, ha szakad, aztán felmondok. Végül így is tettem, így végülis nem bántam meg, hogy kint voltam, de ha lehet, soha többet nem választom ezt az utat, előbb takarítanék most már itthon koszos lépcsőházakat, mintsemhogy kimenjek újra. Itt van a családom, a férjem, és a kislányom, macskám, a barátaim, a lakásom, a kocsim. Sikerült kialakítanom itthon egy olyan egzisztenciát, hogy soha többet ne kelljen rákényszerülnöm olyanra, ami miatt honvágyam lenne.

Azt írtad: "otthon nem tudnék olyan munkát elképzelni, amit ilyen szívesen és önátadással tudnék végezni" - megkérdezhetem, hogy ez mennyire biztos? Nem lehet, hogy csak rossz helyeken mozogtál eddig, és azért gondolod ezt így? Persze nincs garancia arra, hogy ha hazajösz, akkor egyből megtalálod a számításaid - erre fel lennél készülve, ha hazajönnél?

Én azt gondolom, hogy mélyen legbelül, Te is tudod a válaszokat a kérdéseidre, de ha másokra nem is, akkor hallgass a szívedre - abban sose fogsz csalódni :)

"ha nem bírod menj pszichológushoz"

Ez milyen hülye tanács! :D Mint a reklámok: nem baj, ha fáj a gyomrod attól, hogy folyton telezabálod magad, zabálj csak, aztán vegyél be valami tablettát - ahelyett, hogy azt tanácsolnák, hogy egyszerűen ne zabáld tele magad!

Ez is ilyen: hiányzik a családod? Akkor ne velük legyél (holott simán megtehetnéd), hanem inkább töltsd az idődet egy pszichológussal. :DD

"Amig él beszélj vele amennyit csak tudsz.tudj meg róla mindent az életéből/gyerekkorából, kérdezz meg mindent és jegyezd le"

Nem az adatok a lényeg. Vele kell lenni, amíg él. Rá kell szánni az időt arra, hogy neki is minél jobb legyen, hogy ne csak nektek legyenek meg az adatok, hanem hogy érezhesse, hogy igen, még él, és hogy fontos, hogy szükség van rá - nem csak adatközlőként!