Kollegista vagyok és még mindig honvágyam van. Normális?

Normális.

Vannak akik nem bírják a koleszt, én is ilyen vagyok és még nagyon sokakat ismerek.

Én is 2 hónap után döntöttem, hogy nem akarom ezt és inkább bevállaltam az alkalmankénti 60 km oda és 60 km vissza utazást. Ezt javaslom neked is, hacsak nem 230 km-t kell utaznod.

Ha elsőéves vagy, akkor normális pár hónbapig. Aztán megszokod az új közösséget, és a társaid meg az új dolgok felé fordulsz. De ha még decemberben is ezt érzed, akkor nem normális - azt jelenti, hogy nagyon félsz az új közösségtől, az új emberektől, és a szüleid nagyon erősen kötnek magukhoz (akár pozitív, akár negatív módon).

Azt teheted, hogy fordítva gondolkodsz. Annak idején én elkezdtem erősen arra koncentrálni, hogy mi a jó abban, hogy koleszos lettem. Megláttam a lehetőségeket, a dolgok jobb oldalát.

Amikor anyuka vasárnap elkezdni neked telitömni a táskádat jó hazaival, akkor le kell állítani. A koliban és a suliban van kaja, igaz? (menza). Csak kevés hazait vigyél magaddal, max. egy kis szárazsüteményt. Figyelj oda arra, hogy milyen szövegeket mondanak a szülők: nem a világ végére mégy, jó helyen vagy, gondoskodnak rólad - tehát a szüleidnek nincs okuk aggódni, főleg nem feleslegesen. Ezért a túlzó aggodalmaskodást le kell állítani: kedvesen, de határozottan kérd meg őket, hogy ne féltsenek. Főleg ne agyon. Oké, hogy 15 éves vagy, de már nem kisgyerek.

Figyelj oda a társaidra, a gimire, a tanárokra, a tananyagra. Pl. ha szép idő van, menj el fotózni: lásd meg az új hely szépségeit. Keress barátok a suliban. Ne a múltba nézz, hanem a jövőbe. Még az egész előtted van. :)

Fel a fejjel!