Hogy mondjam el édesapámnak, hogy mi a döntésem?
Mindenek előtt leszögezem, hogy nem szeretnék semmiféle vitát a kérdés alatt. Aki tud, megkérem a témában adjon tanácsot hogy ő hogyan tenné, aki meg nem tud e tekintetben tanácsot adni vagy egyébb mondanivalója legyen, ne “offolja” szét a kérdést, inkább görgessen tovább és ne válaszoljon. Előre is köszönöm!
Nos az a helyzet, hogy 21 éves vagyok. A szüleimmel nagyon jó a viszonyom, támogatnak úgy az egyetemi tanulmányaimban, mint a magánéletben és anyagilag is.
Nálunk a családban mindig érzékeny téma volt a vallás, mivel édesapám nem kedvel egyetlen vallást sem, elutasítja az ilyesmit, ezért nem is kereszteltek meg (aminek amúgy örülök) kis koromban. 5 éve édesanyámmal járunk Jehova tanúi összejöveteleire, amivel még nem is volt akkora baj (csak sorozatosan megjegyzéseket tett, hogy ez szerinte időpocsékolás és sokszor próbált beleszólni). Én azonban most úgy döntöttem, hogy szeretnék megkeresztelkedni. Elkezdtem a tanulmányozást egy jó ideje (ezt sajnos titokban, mert édesapám mondta az elején hogy ebben nem támogatna). A tanúk is adtak tanácsot ezzel kapcsolatban, de kiváncsi vagyok olyanok tanácsára is akik kívülállók, hogy ti hogyan értetnétek meg vele a döntést, vagy ha az ő helyében lennétek, miként várnátok el hogy a fiatok megtegye… Persze mindezt annak tudatában, hogy az ilyen fajta elköteleződés ellen van.
A válaszokat előre is köszönöm.
65 vagyok. Le akarlak beszélni. Nem azokkal a nagyszerű emberekkel van bajom, akik ezt a vallást gyakorolják. Ők csak szeretnék elnyerni az örök életet.
Sajnos meg lettek vezetve egy szervezet által, aminek Watchtower Society Incorporation - Őrtorony Társulat - a neve.
A kiközösítés tulajdonképpen érzelmi zsarolás, szeretetmegvonás. Ha nem teszi a tag amit elvárnak tőle, vagy szabadulni akar, érzelmileg manipulálják.
Ha ki akarsz lépni elveszítesz mindent!
Igen, érdekel a te jóléted.
Láttam szenvedni barátomat, amikor a barátainak hitt emberek elfordították a fejüket, köszönésre sem méltatták. Mert erre kényszerítette őket ez a szervezet!
Láttam a fájdalmat amit vallási fanatizmus okoz.
Egy anya mit él át, amikor a gyermeke élete és a vérátömlesztés között kell döntenie? Mert ez a szituáció is megtörténhet.
Ha csak egy embert is sikerül megmentenem ettől, akkor érdemes volt.
Egy másik szitu. Szerelmes vagy egy világi emberbe. Nem javasolják a "felemás igát". Tanúval házasodj! Ismét szenvedés, fájdalom!
Ne tedd kérlek!
Élhetsz boldog, Istennek tetsző életet más felekezet tagjaként is.
Már beléptél, akkor mi a kérdés? :D
És nem válaszoltál normálisan. Olyan vagy, mint egy hisztis gyerek. Hisztizz apucinál is, majd eléred amit akarsz.
A nem tetsző válaszokat törölteted, amiben segíteni akartak neked. Megmondták már hogy csak állj oda és mondd meg. MIlyen választ szeretnél még? Ezekre a kérdésekre sose válaszolsz, csak nyomod a hülyeséget hogy téged ez nemérdekel. Minket se. Úgyhogy fölösleges volt kérdést kiírni, és pazarolni mások idejét, akik tudják, mi zajlik egy ilyen felekezetben, és segíteni akartak neked, hogy te ne járj úgy, mint más.
68!
Nem, ilyen választ nem kértem, mert nem ez volt a kérdés. De mindegy.
“ És te hogy jössz ahhoz, hogy engem rágalmazással illess, miközben bizonyítékok vannak az esetre amit leírtam ??!!”
Neked vannak bizonyítékaid? Mert mondani sokat lehet.
De ne mutasd nekem mert nem érdekel. Biztos vannak olyan magukat tanúnak nevező emberek akik bűncselekményt követnek el, én is hallottam már ilyenekről. S ennek ellenére tudtommal a börtönök nem tanukkal vannak tele, vannak ott bőven mindenféle vallás tagjai.
“ És legfőképp, hogy jössz ahhoz, hogy két értelmes fiatalembert minősíts?”
Nem is tudunk semmit róluk. Másrészt honnan jön bárki ahhoz hogy engem minősítsen vagy meg akarja mondani hogy mit tegyek? Tessék, visszakérdezett. Vagy ezt csak nektek szabad?
“Mind a kettő élsportoló, az idősebb Magyar Válogatott küzdősportoló.”
Nem érdekel az életrajzuk.
“ A válaszoddal te sértően minősítettél engem.”
Ahogyan te is engem. De úgy látszik neked ez szabad, nekem viszont nem. Gratula!
“ Nekem is van alkotmányos jogom, amivel élni is fogok. Ha arra van szükség!”
Gratulálok! Addig is tartsd tiszteletben a döntés és vallásszabadság jogát.
Másfelől meg úgy látszik “kiveszem a kérdést a figyelt, és válaszolt kategóriából.” itt is hazudtál egy jót, valamiért mégsem vetted ki.
69!.
Fiú vagyok, de ettől eltekintve nagyon szépen köszönöm a hasznos választ! Igazán értékelem, hálás vagyok! Köszönöm, hogy a kérdésre válaszoltál és építő szándékkal. Hálás köszöntetem! :))
A válaszodat pozitívan értékeltem. Legyen szép napod! :))
71!
Én nem kértem hogy lebeszélj. És feleslegesen is fáradsz vele, teljesen értelmetlen.
Tudom jól mi a kiközösítés. Nem zsarolás, egyszerűen elkülönülünk azoktól akik feladták a hitüket.
“ Egy anya mit él át, amikor a gyermeke élete és a vérátömlesztés között kell döntenie? Mert ez a szituáció is megtörténhet.”
Egyrészt léteznek vérpótló készítmények. Másrészt ilyen döntést nem kevesen meghoztak, én is ismerek személyesen jópár embert. Ez a hiten alapul. El is lehet fogadni akár a vért, lelkiismeret nélkül.
“ Szerelmes vagy egy világi emberbe. Nem javasolják a "felemás igát". Tanúval házasodj! Ismét szenvedés, fájdalom!
Ne tedd kérlek!”
Nem leszek szerelmes világiba, mert ilyen célból nem ismerkedek világi lányokkal. Ne próbálj manipulálni, kérlek hagyj.
És hagyd ezt, hogy meg akarod mondani mit tegyek vagy hogy legyek boldog.
Mert igenis ezt akarom tenni, ez a célom.
72!
Mert így van. Mind Sátán világában élünk és ő hatással van ránk.
73!
Nem keresztelkedtem meg.
Nem én, hanem ti hisztiztek itt a kérdés alatt valami olyasmiről ami nem is a ti dolgotok.
Nem kértem a segítséget a döntésemben. Ha olvastad volna a kérdést, tudnád mi volt a kérdés, s nem az volt hogy hogy hogyan döntsek.
Semmilyen választ nem szeretnék még, megértettem, kaptam hasznos válaszokat itt is és privátban is. Ennyi.
Hagyd az okoskodás kérlek. :)) Köszi.
75!
Én “ Hogy mondjam el édesapámnak, hogy mi a döntésem?” erre vártam választ, s nem arra hogy akárki is a döntésemet minősítse vagy jótanácsokat adjon hogy érdemes e ezt megtenni vagy nem. Nem ezt kertem ugyanis. Mi olyan nehéz ezen megérteni?
És igen, másra nem vagyok nyitott. Mármint más döntésre.
77!
Kérlek fejezd be. Persze ha nem akarod, veszítsd tovább az idődet.
Semmi gond kérdező . Látni fogod a bizonyítékokat.
Hát mit képzelsz te magadról?
Visszaírogatsz provokálsz mindenkit.
Több mint 60 válaszadónak írtál vissza valamijen sértő dolgot.
A gyerekeimre nem fogsz.
Kimásoltam minden kommentet, és választ. Ment a gyakorinak is az email.
Egy hónapon belül kapsz egy tértivevényes levelet.
Nekem van rá pénzem, időm meg ezekben az ügyekben jártas alkalmazottam is.
Majd az arra hivatottak döntenek az ügyben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!