Jogos az anyám döntése, hogy ne járjak haza tanulni/aludni?

Nekem kulcsom van anyám lakásához, ami nem az a ház, ahol felnőttem...

azt eladtuk apám halála után, és külön lakást vettünk.

Anyámhoz BÁRMIKOR mehetek, akkor is, ha ő nincs otthon. Ő ugyanúgy hozzám. Ettől függetlenül mindketten telefonálunk, hogy 'most indulok hozzád', de ha nem, az sem lenne gond.

Ő az ANYÁM, ha vele nem vagyok ilyen viszonyban, kivel legyek?

Én meg a gyereke vagyok, szóval ugyanúgy.

Sajnállak.

1. Anyád egy h*lye id*óta, eszedbe ne jusson így házasodni!

2. Egy szülőnél szerintem nincs olyan, hogy nem engedi a gyerekét haza akár 1-2 éjszakára, kortól függetlenül, ennek semmi köze a leváláshoz meg a felnőttséghez.

3. Értem, hogy anyád számára ezek szerint teher vagy, vannak ilyen szülők, és valljuk meg, 20 éves vagy, így joga is van hozzá.

4. Apád is érdekes ember lehet, hogy nem áll ki semmilyen szinten érted.

Sajnos így kolit nem hiszem, hogy kapsz. Én ezt csinálnám (tudom, hogy nagyon nehéz lenne neked, de hosszú távon ez lenne a legjobb)

1. Elköltözni a "vőlegényedtől", őszintén beszélni vele, ha olyan a helyzet, szakítani.

2. Kolit így nem fogsz kapni, hogy ennyire közel laksz, így szobát bérelni, ha a szüleid nem támogatnak benne, akkor diákmunkázni, esetleg diákhitelt felvenni.

Végső soron megtanulni a lábadra állni.

Anyámmal a kapcsolattartást én hanyagolnám ezek után.

Szerintem a válaszadók többsége nem igazán segít neked ezzel a laza kioktatással, inkább a sok értelmetlen beszólás a gyerekes. Tök normális, hogy felmerülnek ilyen kérdések.

20 évesen, négy hónap után persze, hogy kialakulóban vannak a dolgok. Nincs írott szabály, hogy azonnal el kellene szakadnod otthonról, vőlegényed sem háztartási rabszolgát vásárolt :D Viccen kívül, beszéljetek róla, melyikőtök hogyan érzi magát az új helyzetben, mit vártok a másiktól, és együtt tervezzetek. Szóval nem kell mindjárt végletes következtetéseket levonni, volt egy szeretett otthonod, ez jó, most tanulás mellett igyekeztek dolgozni és saját lábra állni, ez még jobb. Csak rajtatok áll, hogy működni fog-e.

Hosszú távon úgyis mindenki a "különc" 14-es válaszát fogja irigyelni. Hogy részetekről szüleitek felé, és részükről is felétek egy segítő, mindig nyitva álló család legyetek. Szomszédban ilyen korú lány barátjával két házra költözött szüleitől, önállóan vannak meg minden, csak mellette megmaradt a jó kapcsolat is.

Hát a 14-es helyzete szerintem azoknál a szülőknél működik így, akik csak éldegélnek együtt, de halálra unják egymást, és magukkal sem nagyon tudnak mihez kezdeni, ezért mást se várnak, mint hogy jöjjön végre valaki.

Anyósom is úgy érzi, be kell jelentenie nekünk, ha elmennek strandra egy nyáron egyszer, hogy tudjunk róla hogy nem lesznek otthon, mert egyébként csak ülnek otthon, és mindig minket várnak (pedig nem szokásunk betoppani, ha nagy ritkán spontán mennénk, akkor is odaszólunk előtte). Nem bánnák azt sem, ha mindennap bejelentés nélkül odamennénk, mert megvesznek magukban az unalomtól. Remélem, én nem így leszek a férjemmel (meg magammal), és arra számítok, 55 évesen is lesznek olyan délutánjaink, mikor jól elleszünk valamivel (esetleg el is megyünk otthonról), és "kitesszük a 'ne zavarj' táblát". Ezért szeretném, ha majd a mi gyerekeink is vennék a fáradságot, és odacsörögnének, hogy "átugranánk", nem pedig berontanának ajtóstul.

De kérdező, azok táborát erősítem, akik azt mondják, el sem akartál költözni, és gyerek vagy (a 20 évesek nagy része gyerek még ennyire, ez nem baj, csak akkor nem kellett volna még erőltetni az elköltözést, nem vagy még olyan "öreg".) Anyád belehajszolt ebbe. Ha tényleg felnőttél volna ahhoz, hogy a vőlegényeddel élj és önállósodj, akkor valóban furcsa lenne, hogy "haza"mászkálsz aludni, igaz, akkor nem is akarnál. Ha 28 évesen csinálnád ezt, ki nem toloncolnálak, de én is elbeszélgetnék veled, hogy az együttélés nem így működik, és fura amit csinálsz, át kéne gondolod a kapcsolatot. 20 évesen kerek-perec mondanám azt is, hogy költözz vissza, de eleve el sem költöztettelek volna.

#58

14-es vagyok

Szerintem pszichológusnak, vagy szociológusnak ne menj!

Elolvastad, hogy 45 éves vagyok?

Életünkben már bejártuk a fél világot, legalábbis azt a felét, amelyik minket érdekel! Gyakran a gyerekünk és menyem társaságában, akik örömmel és minden kényszer nélkül csatlakoznak hozzánk. Európán belül gyakran 2 lakókocsival, egymást követve.

Egyébként kötetlen a munkaidőnk, nem gépsoron gályázunk 3 műszakban.

A munkám s a gyakori külföldi utazásokat várja el tőlem/tőlünk, amit nyilván azért vállaltunk el, mert nyitottak voltunk rá.

És nem!

Nem unjuk egymást, aktív és változatos a szerelmi életünk, csak remélheted, hogy a tied csak megközelíti majd 5 év múlva!

Mi ilyen család vagyunk és családtagként tekintünk egymásra, amibe simán belefér, hogy az otthonunk a fiam/menyem otthona is, ahova akkor jönnek amikor akarnak és addig maradnak, ameddig jólesik nekik.

Szóval ne legyen neked etalon a fejkendős 70+-os retyerutyád a fatornyos hazádban, mert kultúremberek képesek másként élni, mint amit te ismersz!