Jogos az anyám döntése, hogy ne járjak haza tanulni/aludni?

Kérdező, nem szoktam ilyesmit javasolni talán még megcsalás esetén sem, de: azonnal add vissza azt a jegygyűrűt. Te nem hogy nem vagy szerelmes a vőlegényedbe, de még azt sem tudod, szeretsz-e egyáltalán vele lenni úgy általában. Ebből hosszú-boldog házasság nem lesz.

Családban láttam ilyet, srác azért kérte meg a lányt, mert az anyja azt mondta neki, jól megvannak, meg most már illik megnősülni. A lány azért mondott igent, mert az ő anyja meg azt mondta, hogy jól megvannak, meg most már benne van a korban, illik férjhez menni. Azóta is együtt élnek, de nem boldogok, nem is voltak azok még az esküvőn se.

45

Követed a látott példákat tehát...

A vōlegényem nagyanyja azért ment férjhez, mert 19 évesen “már ne otthon éljen” és továbbtanulni nem volt lehetőség és maradt a férjhezmenés.

Ahha, ez úgy minimum 60 éve lehetett?

Én nem egy olyan házasságról tudok, ahol csak azért nem válnak, mert nincs pénz különélni, vagy mert nem illik és mit fog gondolni.

És akkor neked is így kell leélni az életed?

Kérdező, te nem vagy felnőve. Ezt nem sértésnek szánom, nem ciki ez 20 évesen, de nincs meg a lelki biztonságod, csak a szülői otthonban. Ha jól éreznéd magad a pároddal a lakásotokban, akkor nem járnál haza. Magadat ámítod ezzel a 10 perccel.

Hasonló helyzetben vagyok, messzebb költöztem össze a párommal az egyetemtől, de én már az első hónapok után azt a lakást éreztem otthonomnak, nem a szülői házat, ahol 20 évig nevelkedtem - pedig jó a viszonyom a családommal. Ha a párom kimaradt, vagy munka miatt távol volt 1-2 éjszaka erejéig, akkor se "futottam haza", hogy ne legyek egyedül vagy ilyesmi, hanem teljes biztonságban éreztem magam a lakásomban is.

Vannak barátaid, barátnőid, akikkel tudsz erről beszélgetni?

", nem “illik” nemet mondani."

De, illik nemet mondani, ha nem érzed magad késznek rá, és te határozottan nem vagy erre felkészülve még. Ez önmagában nem lenne baj, csak te átvágod a vőlegényed.

Összefoglalva:

Anyád kivágott otthonról, hogy belekényszerítsen egy házasságba, amit valljuk be se tested, se lelked nem kíván.

Egyértelmű, hogy ezért nehezíti a visszautat részedre.

Kíváncsi vagyok, hogyha fiú lettél volna, akkor is így erőltetne?

Én mentem lesz---m magam.

De, illik nemet mondani, sőt, felnőttek körében elvárt, ha nem gondolod komolyan. Szerencsétlen srácot nem ismerjük, de még az is lehet, hogy ő komolyan gondolta, és érez irántad valamit. Szerinted mi a jobb neki?

1. Ha nemet mondasz és szétmentek, és szomorú lesz, de túlteszi magát rajtad és talál egy magához való lányt.

2. Illemből igent mondasz és totál boldogtalanul elkínlódtok egymás mellett még pár évet, de akár egy évtizedet is, mert "nem illik szétmenni", hogy aztán majd 30+osan szétmenjetek mert már nem bírjátok tovább, de legalább nehezebben találjatok már párt.

3. Illemből igent mondasz, hogy aztán majd egyszer egyikőtök vagy mindkettőtök megcsalja a másikat, mert szétmenni nem illik, de vágyaitok azért még lesznek!

Szerintem elég egyértelmű, melyikkel kavarod a legkevesebb féceszt.

Add vissza azt a gyűrűt és szerintem nyugodtan kiadhatod a srác útját.

Az meg milyen érv már, hogy te láttál ilyen pocsék látszatházasságokat,hm? Én is láttam egy csomó barmot, akik a semmire szülnek gyereket meg tartják a markukat, mint egyes úriemberek az aluljárókban. Ettől még ez nem követendő példa.

Amúgy meg annyit hozzátennék, hogy az nem önállóság, hogy a sráccal laksz együtt, aki kenyérkereső, te meg nem, és anyádék fizetik a lakbéredet. Az önállóság nem itt kezdődik. És erősen ajánlom, hogy próbálj meg egyedül élni mielőtt összeköltözöl valakivel, mert szükséged van erre a tapasztalatra.