Ki a hibás akkor, ha egy 20 éves lány egy bundáskenyeret sem tud elkészíteni?

"Ha azért nem tud, mert nem akar, az gáz."

Miért gáz, ha nem akarok megtanulni valamit, amit nem akarok megtanulni?

"Nem mindegy, hogy mi a háttérsztori. Ha azért nem tud, mert nem akar, az gáz. "

Nem értem, miért lenne gáz, ha valaki nem akar megtanulni bundáskenyeret készíteni, vagy akármi mást is! Ha nem érdekli, vagy nincs rá szüksége, akkor minek tanulja meg?

Egyáltalán miért kellene megtanulni fözni, ha valaki nem akar és miért van kiemelve, hogy egy lányról van szó? Nem minden nö szeret fözni és szerencsére nem is kötelezö.

Ezzel az erövel azt is lehetne gáznak tartani, ha egy fiú nem tud kötni, mert nem akarta megtanulni. Miért kellene?

Mindenki azt tanul meg, amit akar és amire szüksége van.

Mellesleg attól, hogy valaki gyakran föz, éppen a bundáskenyér olyan étel, amit rengetegn nem szeretnek.

Én pl legalább 20 éve nem ettem, nekem a nem megehetö kategória, sem az ízét nem szeretem, se nem tesz jót, ezért elkerülöm.

24 évesen én sem tudom, hogyan kell mert, mert utálom a bundás kenyeret, és nem is érdekel emiatt az.

Helyette csinálok mást, azt tudom és megtanulok újat ha kell.

De kaját készíteni sem fontos, hogy ha tudsz venni magadnak. Csak azért, mert a többség boltban veszi a sapkát, nem magának köti, nem lesz kevésbé az életképtelenség jele, mint főzni nem tudni. De takarítani sem kell, ha meg tudunk fizetni mást, hogy csinálja meg helyettünk.

Pl. kávét sem tudok főzni, mert nem iszok kávét. Nincs kávéfőzőm. Jobb lenne persze, ha itt porosodna egy, csak hogy elmondjam, igen, én életképes vagyok.

Hú de bekekötöttek egyesek a válaszomba (#70)

Azért a főzést ne hasonlítsuk össze a kötéssel. Arra, hogy egyél valamit mindig van szükség, míg a kötésre nem. Az átlag fiatal felnőtt meg nincs olyan helyzetben, hogy napi étkezést valahonnan rendelje, vagy éppen külön személyzetet tartson a kajakészítésre. A húsz éves kor az meg már a kb legkésőbbi időpont arra, hogy valaki végezzen a középiskolával. Sokaknak jön a továbbtanulás és költözés, mert például koliba vagy albérletbe fog lakni. Ott meg azért nincs meg a sulimenza, a szülők se főznek rá, otthonról pár napi főtt ételt esetleg tud vinni hétvégente, de kb ennyi. És elég kínos az érzés, hogy otthon megtanulhattál volna főzni, de cartál bele, a lakótársad meg lesheti a bénázásod. Elég nyomorult érzés, és még az se nyugtat, hogy eddig nem volt rá lehetőséged, mert nem hagytak. Aki otthonról jár be egyetemre, annak még tolódik pár évet ez a főzni tanulás, de pár év múlva úgyis meg kell tanulni.

Nekem például az a szerencsém, hogy van egy legjobb barátom, aki egyébként szakács, imád főzni, szinte az a hobbija is, de tovább akar tanulni, valószínűleg egy városba fogunk tanulni, megbeszéltük, hogy ha összejön, akkor együtt lakunk. Nyilván megbeszéltük, hogy ki mit fog csinálni a házimunkában, amit valamelyikünk nem tud, azt a másik csinálja, szóval van, amire ő nem lesz rászorulva, hogy megcsinálja, mert az én dolgom, a főzést meg nekem nem kell, mert azt ő akarja, de nyilván megtanítunk egymásnak dolgokat, mert az a praktikus, örökké nem fogunk együtt élni barátként, akkor meg nagyon égő lesz amikor különélve nem boldogulunk bizonyos dolgokkal, amiket valakinek muszáj megcsinálni és nem érdeklődés kérdése.

"Azért a főzést ne hasonlítsuk össze a kötéssel. Arra, hogy egyél valamit mindig van szükség, míg a kötésre nem."

Ruhát mindennap hordunk, ezen logika szerint aki nem magának varrja, az életképtelen.