Elmondjam legalább az anyámnak a titkomat? Vagy a kiborulás garantált egy ilyen helyzettel kapcsolatban?

Másodéves egyetemista vagyok, a családom átlagos. Mikor felvettek ide, tudtam, hogy sok támogatásra tőlük nem számíthatok és nem azért, mert ne szeretnének/akarnának támogatni, hanem mert nagyon nincs miből. De dolgoztam 16 éves korom óta, szóval úgy voltam vele, hogy majd vállalok diákmunkát az egyetem mellett, sokan csinálják. Viszont hiába volt néha két munkám is, pénzem alig. Mellé a sulira sem tudtam annyi időt és energiát szánni, amennyi jó lett volna… Úsztam a tanulással, 0-24 fáradt voltam, semmire nem volt időm és mellé még pénzem se nagyon. Azt éreztem, hogy ezek lennének a legszebb, leginkább gondtalanabb éveim, mégis csak erre a robotolásra fogok emlékezni majd belőlük.

Nyáron, a vizsgáim után éltem egy barátnőm ajánlatával, hogy bemutatna valakinek… Azóta tart a dolog.

Igen, fizet nekem azért, mert vele vagyok, értsétek ezt minden értelemben. De egyenesbe is jött az életem, nem kell izgulnom az anyagiak miatt, nem 2-3 lakótárssal élek együtt és jut időm mindenfélére. Legyen az az egyetem, nyelvtanulás, sport, hobbi, bármi. Csinálhatom azt, amihez kedvem van, mert időm is és pénzem is van rá. Mindig szerettem volna utazni, világot látni, most sorban pipálhatom ki a bakancslistás helyeimet, élményeimet. De sokszor van, hogy szeretnék beszélni erről valakinek/valakivel. Vagy csak úgy megosztani a gondolataimat, aktuális problémákat.

A szüleim semmit nem tudnak erről, nem is gondoltam, hogy ez eddig fog tartani (még mindig tart)… Anyukámmal beszélünk minden nap, reggel-este és néha annyira szeretnék vele őszinte lenni, de nem tudom, hogyan fogadná.

Kényes, nehéz téma ez.

Tudom, hogy sokan élnek így, főleg korombeli lányok. Nem büszkeségből írom ki a kérdést, vagy hogy bárkit is megsértsek, provokáljak. Tanács kellene, mert erről senkinek sem beszéltem még.