Feldolgozni, elfogadni, hogy a lányunkból semmi nem lesz? Hogyan?
Nyár óta van egy párkapcsolata, ott a férfinek már van egy kislánya. Ismerjük a férfit is, a kislányt is, nincs velük gondunk amúgy.
Azzal viszont igen, hogy a lányunk tegnap tényként közölte, hogy nem kezdi el a tavaszi félévet az egyetemen. Mikor kérdeztük, miért, azt mondta, hogy mert most elsős a kislány, sokat kell vele hétköznap foglalkozni, mert jár sportolni, angolra, zongorára, szolfézsra iskola után, utána még otthon is tanulnak, játszanak, vacsoráznak. És hogy neki ez egyetem mellett nem megy, mert hogy a párja 5-ig biztos dolgozik, van, hogy tovább. A gyerek anyja Svájcban él, rá ilyen tekintetben nem tudnak számítani. Nagyszülők vidéken.
Mondtuk, hogy akkor menjen át levelezőre, az nem jó, mert úgy hétvégére nem tudnának semmi programot szervezni.
Ismerem a lányunkat, tudom, hogy nem fogja ő azt a szakot folytatni 3-4 év múlva. Azért is fáj, mert az ember szeretné, ha a gyereke megállná a helyét az életben. Valamint amióta ő egyetemista, mi a férjemmel, szüleinkkel erőnkön felül támogattuk. Az én fizetésem konkrétan nem elég rá egy hónapban... Mi fizettük a havi kiadásait (albérlet, bevásárlások stb.). Szüleim a kevés nyugdíjukból félévente kigazdálkodták a tandíját, anyósomék két lakáskasszát vezetnek neki évek óta. Most azt érzem, hogy milliókat dobtunk ki éves szinten az ablakon... A nagyszülőknek még el sem mertük mondani. Férjem magában forrong, meg hogyha vége lesz a szerelemnek, ide ne jöjjön.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
108# nem pocskondiázás ez.
Attól, hogy valami negatív, még igaz. Milyen örömről beszélsz???
Attól, hogy valaki szülő, még láthatja a gyereke hátrányos tulajdonságait.
Sajnos ebben az esetben a 101 nem írt semmit ami nem lenne realitás. A kérdező lánya úgy tűnik ilyen. Vannak ilyen emberek, mindnek van anyja.
Szóval ne sarkosíts, meg ne csúsztass!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
111, "kitartott, ingyenélő, semmirekellő, hülye, libuska"
Ezek hangzottak el. Ha szerinted az rendben van ha a gyerekedre ilyesmiket mondanak, akkor te is tök feleslegesen hoztál létre egy embert.
Illetve remélem hogy nem tetted, és a jövőben sem teszed.
Vagy csak más gyerekére szabad ilyeneket mondani, ha a sajátodról lenne szó, akkor már más lenne a helyzet? Nem kell válaszolni, költői volt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
113# persze, hogy nem kell válaszolni, hiszen kitekert gyenge csúsztatás volt.
Lefedted azt is ha van gyerekem és azt is, ha nincs. Ostoba:)
Fordítva is használd, a magadfajta vak anya akinek a gyereke sz4rja rózsaparfüm neveli a társadalom legalját, szóval te vagy sz4ranya vagy, vagy a jövőben se csinálj gyereket. (csinálj, pont lesz4rom)
A lány kitartott. Az? Igen.
Ingyenélő? Igen.
Semmirekellő? Hát, nagyon úgy tűnik.
Hülye? Az! Extrémen hülye! Szerintem ha valamiben egyetért itt mindenki, az, hogy az ilyen nő hülye! Huszon2-3 évesen elvált pasi gyerekének nevelése és gyerekszülés miatt eldobni a jogi egyetemi végzettséget, hát arra a legenyhébb szó ez.
Libuska? na ez tűrhetetlen, igazad van!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem azért de én 4 műszakos munka mellett el tudtam menni levelezőn jogász szakra. Szerintem nem is érdekli. Belekóstolt, és rájött hogy nem is neki való. Rengetegen vannak így. Szerintem movel mindent a s3gge alá tettetek, nem igazán van felelősség érzete, nem érzi a súlyát hogy ti mennyi pénzt beletoltatok a kis egyetemi hóbortjába. Jobb lett volna ha diákhitelt vett volna fel. Nem a szegény nagyszülőket csupaszította volna le. Ha az ő pénze bánná, akkor valószínű hogy nem így állna a dologhoz. Otthon lenni a pasi gyerekével lazább élet.
Én tuti elzárnám a pénz csapot, tartsa el a pasija.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
112 a lány semmilyen kudarc elől nem menekült, miről beszélsz? Pont, hogy a kudarcot az elején szépen vette, most semmilyen kudarc nincs neki. Csak szerelmes és egy "idegen" kisgyerek gardírozása -aki a hétköznapokon iskolában van- leköti annyi idejét, hogy nem tudja a félig levégzett jogot befejezni. Illetve a meg nem született gyereke miatt sem vállalja tovább a jogi egyetemet.
Fél éves kapcsolat amúgy.
A gyerek apjának így nem kell különórára vinni a gyerekét, maradhat a munkahelyén karriert építeni. Mindeközben kérdező lánya egy érettségivel van, illetve benyelte a családjától a pármilliót a semmire.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"TARTJUK EL, HA A KAPCSOLATÁNAK VÉGE LESZ."
Minek? Felnőtt, majd megoldja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!