Miért zavarhatja a szüleimet, ha többet vagyok itthon mint az albérletben?
Ebben a félévben elég kevés tárgyam van és azok is csak három napon (ráadásul ebből két napon csak egy-egy óra reggel). Alapvetően az albérletben laknék és ott lennék hétfőtől péntekig, viszont nem mindig szeretek visszamenni vagy sokszor csak szimplán feleslegesnek érzem és inkább csak ingázom (magyarul bemegyek az órámra, majd utána jövök haza). Az egyetemen kívül más nem köt oda, itthon vannak a barátaim, itthon járok sportolni, itthon is ugyanúgy tudok tanulni stb., az egyetem városában meg tényleg csak egyedül vagyok és tanulok, ücsörgök a szobában. Úgyhogy mikor tehetem inkább itthon maradok.
A szüleimnek ez valamiért nem tetszik, mindig a fülem rágják, hogy menjek vissza, miért nem megyek vissza, de így korábban kell kelni a vonat miatt stb., nem tudom miért. Őket nem hiszem, hogy zavarom hiszen napközben nincsenek is otthon, este meg csak tv-t néznek, olvasnak, főznek stb., én pedig ha éppen otthon is vagyok, akkor inkább csak a szobámban. Anyagilag nem jelent különbséget. Az albérletet is mindenhogyan fizetni kell (nem tudtam előre, hogy hogyan lesznek az óráim ebben a félévben, már rég kivettük mire kiderült az órarendem és a következő félévben még lehet többet kell ott lennem, akkor még lehet jobban ki fogom használni). Itthon is ugyanúgy tanulok mint ott. Nem értem mi a probléma, de ebből mindig veszekedés van.
válasza:
válasza: válasza: válasza:Kérdező, persze hogy nem mondják a szemedbe a szüleid hogy zavarsz, hiszen a gyerekekük vagy és szeretnek. De azért illene észrevenni, hogy végtére is ők is csak egy pár, és igénylik azt hogy kettesben legyenek, ergo te már ott láb alatt vagy. :) Mert ugye papíron már kirepültél a fészekből, ilyenkor a szülők élvezik hogy újra kettesben lehetnek a mindennapokban. Ez normális, az nem az, hogy te ezt nem veszed észre és nem érted meg. Vagy nem akarod észrevenni. Azért az elég gáz szerintem, hogy huszonévesen ennyire ne lenne igénye valakinek a különálló életre. Én magamon kívül voltam az örömtől, mikor elköltözhettem. Nem is járok haza gyakran, csak havonta egy 3 napra. Pedig hidd el, elég jó a kapcsolatom a szüleimmel. De élvezem, hogy a magam ura lehetek, nem szólnak bele mit hogyan mikor csináljak, kit hozhatok fel a lakásba, és azon se kell aggódnom, hogy rám nyitnak a párommal (témánál vagyunk, valszeg szüleid is ezt nehezményezik, hogy nem tudják úgy elengedni magukat, ha tudják te ott fülelsz a másik szobában).
Egyébként végtelenül hálás vagyok a szüleimnek, amiért a rezsibe beszállnak. Ezen kívül mindent magamnak állok, ösztöndíjból meg diákmunkából kijön. Mellette tudok normálisan tanulni is meg szociális életet is élni. Pedig hidd el, az én szakomon se a heti 3x-ori bulizás a bevett szokás. Meg az állandó szakmai előadások. Én pl. egy másik egyetem diákszervezetéhez csatlakoztam, mert a tevékenységük kapcsolódik a szakomhoz és érdekel is, itt találtam meg a társaságom. Meg pár szaktársammal is vagyok olyan baráti viszonyban, hogy hetente-kéthetente eljárjunk kari bulikba/szakmai estekre. Szóval nem feltétlenül egy adott társasággal kell végignyomulni az egyetemen, több embert több helyről is magad köré "gyűjthetsz". Ha már azt írod, hogy a szakodon szinte senki nem akar ismerkedni a másikkal (amit azért erős általánosításnak érzek) Persze ehhez neked kell tenned valamit, ha már azt mondod ingerszegény az egyetemvárosod. :) Állítom hogy nem az, csak te nem lépsz ki a komfortzónádból, mindenre van és lesz kifogásod hogyan ne tegyél valamit a változáshoz.
válasza: válasza:47-es Értem mit írsz, de hidd el, hogy itt nem ilyesmiről van szó. Röviden megfogalmazva, a mi családunk nem ennyire szeretetteljes, bensőséges vagy ragaszkodó. A szüleim kapcsolata sem illik bele az általad felvázolt sémába és az én kapcsolatom sem olyan a szüleimmel, mint amire a te válaszod enged következtetni.
Az én szüleim inkább úgy élnek együtt mint a lakótársak, nem mint egy pár és ez tőlem teljesen független. Én úgy nőttem fel, hogy a szüleim nem nagyon beszélnek egymással, külön alszanak és soha nem is csinálnak együtt semmit (ez alatt pedig nem intim vagy bensőséges dolgokra gondolok, hanem akár hétköznapi tevékenységekre mint pl. nem ülnek le együtt tv-t nézni, nem esznek együtt, nem mennek együtt sehova stb.). A szüleimmel való kapcsolatom is hasonló, mi pl. soha nem szoktunk semmiféle családi programokat szervezni (pl. nyaralás, kirándulás, közös társas, filmnézés, vacsora, főzés stb. semmi), beszélgetni is elég keveset szoktunk egymással, nagyjából mindenki külön-külön helyiségben van és valami mással van elfoglalva. Amióta az eszemet tudom ilyen a családi légkör, így élünk. Úgyhogy nem hiszem, hogy a szüleim ebből az okból kifolyólag szeretnének engem az albérletbe küldeni és én sem azért nem szeretnék menni, mert túlzottan ragaszkodnék az otthonomhoz, a szüleimhez és ne tudnék tőlük elszakadni vagy mondjuk ne tudnám megállni a helyemet az egyetem városában egyedül lakva stb. Végzős vagyok, éltem már külön, ők is éltek már kettesben stb., nem aktuális az a kérdéskör, amit felhozol.
Az egyetemmel kapcsolatban pedig csak azt szeretném mondani, hogy sajnos egyáltalán nem csak általánosítás amit mondok és végzősként nagyon jól ismerem már az egyetemet, az egyetem városát és pontosan tisztában vagyok vele, hogy milyen lehetőségeim vannak. Ami érdekelt, tetszett stb., azt kihasználtam és számomra ennyit tudott nyújtani az egyetem és maga a város, nem többet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!