Mi van, ha a gyereked azt állítja, hogy nem ízlik neki az ebéd, amit főztél vagy rendeltél?

#69: "felállhat az asztaltól, vacsoráig nincs evés, édesség se."

Érdekes. Szóval azt is megtiltod, hogy keressen magának valamit a hűtőben vagy a spájzban? Az én szüleim is ilyenek voltak, annyi különbséggel, hogy nem szólhattam bele hogy mit főzzenek. Akkor változtak meg, mikor már az összes szomszéd szólt nekik, hogy adjanak már nekem enni valamit, mert rajtuk csüngök. Ami igaz is volt, volt hogy 1 héten keresztül nem ettem otthon semmit, mert mindentől öklendezni tudtam volna. Pedig volt olyan kaja, amit szerettem volna, csak azt is sikerült elrontaniuk (kifőtt tészta felöntve fél kiló disznózsírral - zsíros tésztának nevezték, paprikás krumpli amiben csak krumpli volt minden más nélkül, stb.).

A kérdésre válaszolva ez attól függ, hogy hány éves. Ha mondjuk 2 éves, akkor bizonyos kereteken belül megpróbálok neki olyan ételt adni, amit megeszik. Még akkor is, ha csak akaratos. (Vannak olyan gyerekek, akik annyira azok tudnak lenni, hogy éhen is halnának. Pl. a nővérem lánya, aki idén nyáron nem evett meg semmit, csak egy fajta bolti tejes süteményt. Az elején nővérem nem tudta, hogy mit is akar enni, ezért sorra főzött neki mindent. 1,5 napig nem evett egy falatot sem! De tényleg semmit. Akkor már gyengébb és álmosabb is volt, mint szokott lenni. Utána jött rá, hogy azt a tejszeletet megeszi, vett neki vagy 20 darabot, amiből 8-at kapásból bevágott. Lehet mondani, hogy akaratos, ami valószínűleg igaz is, de ha nem adja neki, akkor mehettek volna a korházba, annyira nem evett meg mást.) Ha már mondjuk 10 éves, az ebből a szempontból jobb, mert akkor könnyebben meg tudja mondani, hogy mit enne meg. Neki - ha nagyon nem akar megenni semmi itthon lévő ételt - akkor megfőzném, amit szeretne. Ha még nagyobb, mondjuk 16 éves, akkor már lehet mondani, hogy ezek vannak itthon, ha egyik sem ízlik, akkor főzz olyat, ami igen. Ehhez biztosítanám az alapanyagokat, meg ha kell, akkor első alkalmakkor segítek neki. Már ha egyáltalán tudok, és nem azért enne olyat, mert itthon sosincs, mert nem tudom megcsinálni. (Alapból biztos olyat ételeket főznék, ami neki is ízlik, de ettől még előfordulhat, hogy egyiket sem enné meg.) Ráerőltetni egyik korban sem erőltetném rá. Valamint soha nem is tiltanám meg, hogy mást keressen itthon. Kivéve, ha édességgel akarna jóllakni.

77es hát örülök én is hogy nem veled kell élnem.

Az más ha rosszul sikerül az étel, azt én is elismerem és nem rakom az asztalra, olyankor rendelünk. De csak ha a királykisasszony finnyázik hogy fújj nem szereti azt amiért napokig könyörgött, na az kicsapja a biztosítékot.

Ilyenkor muszáj határt szabni, nem erőszakolom bele, nem kell megennie, de nincs más. Édesség pláne nem.

Ismétlem, az más ha tényleg rossz lett a főztöm, azt én sem eszem meg, vagy pedig ha olyan van amit nem szeret, neki alapból készítek mást.

Nálunk is van olyan, hogy olyant főzök este, amit szeret (mivel dolgozom, így mindig másnapra kell főznöm) és másnap már nem kívánja (sőt van hogy én sem). Akkor csinál magának tojást, vagy virslit, vagy szendvicset. Nem dől össze a világ.

Viszont mostanában nagy bajban vagyok. 13 éves és áprilisban átesett a COVID-on. Hál isten nem volt nagyon beteg, csak egy jó erős nátha, de elment az ízérzékelése, és a szaglása. Na azóta a régen szeretett ételeinek is elmondása szerint fura íze van. Nem tudja megmondani, hogy milyen pontosan, de nem jó, és ami legfurább, hogy nem is mindig. Volt, hogy csináltam neki tükörtojást, örömmel monda, hogy végre a régi íze van, rá egy hétre már megint úgy érezte, hogy valami fura, pedig nem változtattam semmit. Ráadásul most kamasz, eleve olyan, hogy van amikor nem kívánja azt, amit mi eszünk, akkor megoldja magának, de olyan nincs, hogy akkor nem kap semmit. Nekem is van olyan napom, hogy nem kívánok valamit, pedig ott van a hűtőben, mert megfőztem, vagy kaptam belőle, és meg kellene enni, mert megromlik, és mégsem azt eszem meg.