Szülők, főznétek vegàn ételt karácsonykor a gyereketeknek és a párjának?
Külföldön élek a párommal. 24.-én, 25.-én a szüleimnél leszünk végig, ők hívtak. Utána a párom családjánál és megyünk haza, a szilvesztert már otthon töltjük a munkahelyünk miatt.
Vegànok vagyunk. A párom családja külön főz nekünk, az anyukája már lelkesen elküldte milyen receptet talált.
Az én anyukám a hagyományos karácsonyi ételeket csinálja, semmiből nem tudunk majd enni. Próbáltam erről beszélni vele, azt mondta mi alkalmazkodjunk, hagyjuk ezt a hülyeséget.
Nagyon rosszul esik, hogy ennyire semmibe vesz. Évi 2 nap annyira nehéz lenne legalább 1-2 olyan kaját csinálni amit mi is ehetünk?
Hozzáteszem, hogy nem drágább a vegàn kaja. Sőt, sokszor olcsóbb pl egy tojásmentes tészta, mint a tojásos. Szóval nem a pénzről van szó, amúgy sem, egyszerűen nem érdekli, hogy mi nem fogunk tudni enni.
A vegánságunk oka egy részben intolerancia is, a tejtermékeket pl egyikőnk sem bírja. Nyilván az allatvedelmi okok is jelentősek.
Azt hozzátenném, hogyha a szüleim jönnének hozzánk, készítenék nekik amit akarnak. Amikor az egyik barátunk jött ki látogatóba, vettem neki felvágottat a reggeli szendvicsébe meg húsos ebédet kapott. Szóval szerintem jogosan várom el, hogy fordítva is tiszteletben tartsák az étrendünket, ha vendégségbe hívnak.
"Nem!!! Edd meg a húst meg mindent. Betegek vagytok. Hát ahol éheznek? Mondjuk afrika. Azok hogy megennének mindent, nem válogatnának"
"azok" most komolyan? Ők is emberek, ha nem tűnt volna fel.
És nem értem, hogy pontosan mivel segítek nekik azzal, hogy én felzabálok mindent, Európa közepén.
178# a vegànsàg nem csak a növényi étrendről szól, hanem egy olyan életmódról is, amivel a legkevesebbet ártunk az állatoknak. Nem veszünk bőr terméket, toll kabátot, nem járunk állatos cirkuszba, nem használunk állatokon tesztelt kozmetikumokat stb. Szóval igen, tisztában vagyok ezekkel.
Viszont az szerintem egyértelmű, hogy nem lehet teljesen vegánként élni, pl a gyógyszeripar is tesztel és tartalmazhatnak állati összetevőket a kapszulák és az oltasok. Ezeket szerintem nem lehet kikerülni, de a lehetőségeinkhez mérten kell mindent megtennünk.
"Innen is látszik sok embernél mekkora álszent bohóckodás az egész karácsony."
Egyetértek!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem olvastam mindent végig. Én írtam a kozmetikumokról stb. Minden tiszteletem a tiéd őszintén. Csak beszédtémaként vetettem fel, nem bántásból (bár tudom ez nem egy fórum elnézést ezért). Írtam is, hogy nehéz kikerülni. Egyszerűen kíváncsi voltam.
Összegezve, megfőzném a gyerekemnek a vegán ételt, ha téged várnálak vendégségbe, mint "csak" ismerőst, neked is. Amiért nem teszi meg ezt neked édesanyád azért lehet, mert más generáció, más szokások. Nem csinálnék belőle haragot. Én azt tenném, hogy rendelnék, vagy megkérnem vegye meg az alapanyagokat és elkészíteném.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szia! Mi anyuval idén együtt fogjuk főzni a menümet, mert nem volt eddig még vegán opció, az idei az első. Igazából én nem vagyok vegán, de tojásallergiám és lisztérzékenységem van, plussz intoleráns vagyok a tejre, és a húst nem tudom megenni hisztaminbontási problémák miatt. Ezért nincs is más lehetőség, de én nem bánom egyáltalán, bár régen húst hússal ettem.
Visszatérve: öten leszünk, abból csak én vagyok vegán étrenden, szüleim, párom és kislányom mindent esznek. Mégis megcsinálja anyu. Valószínüleg a 78 éves nagymamám nem bírkózik meg ezzel, ott köretet fogok enni, és viszek majd salátát, főételt.
Én a helyedben még most felhívnám anyukámat, és rákérdeznék, hogy komolyan átgondolta-e ezt az egész dolgot, hogy ott fogtok ülni az asztalnál és majd nem esztek semmiből... úgy tűnik, ezt ő egy "játszmaként" éli meg, csak még nem fogta fel, hogy ebben nem nyerhet. Nagyon sajnálom ezt, remélem, valami megoldásra juttok majd. Nem gondolnám, hogy anyukád szándékosan akarja tönkretenni a karácsonyodat, de ezzel a hozzáállással sikerülni fog. Én elásnám magam, ha a gyerekem nem tudna jóízűen enni a vacsoraasztalnál, csak azért, mert lusta vagyok egy tálba átszedni két adag salátát mielőtt beleteszem a fetasajtot. Vagy megfőzni pár szem krumplit és hagymás olajon megforgatni. Vagy csinálni egy zöldséges rizottót. Egyik se tart fél óráig se.
Mi lenne, ha felhívnád, és azt mondanád: "Anyu, ha csinálod a karácsonyi vacsit, légyszi vegyél ki nekünk egy kis salit, mielőtt beleteszed a sajtot. Ha veszel egy kis krumplit vagy rizst, akkor én a többit megcsinálom magunknak." Hátha így sikerülne. Drukkolok!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nézd, azt hiszem itt más problémák vannak... vegyetek ki egy szobát inkább egy hotelbe és menjetek ott el enni, aztán nézzetek be fél órára hozzá és tudjátok le a kötelező rokonlátogatási köröket, ugyanis anyukád nem kiváncsi rád.
Az én anyám, ha ott vagyok náluk akkor a saját szokásain is változtat (kimegy az udvarra bagózni), és nem főz olyat, amit én nem szeretek, sőt inkább olyat, ami az én kedvencem. És én a terhükre vagyok, mert a levelező suli miatt hetente járok a nyakukra és a kapcsolatunk is inkább felszínes (saját természetünkből adódóan)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!