Mit tennél, ha a tőled külön álló gyereked az anyja iránti hűtlenséggel vádolna, miközben nem voltál az, majd mikor beszélni akarnál erről, hazugnak nevezne?
Azért te is jó fej vagy kérdező....
Ezt írod:
"Az a gond, hogy tények nincsenek. Jobb helyeken ilyenkor veszi az illető, hogy rajtakapja őket. És akkor van tény. Amíg meg nincs ilyen addig befogja s energiát fektet a leleplezésbe. Na de ha kitalációk alapján vádaskodik?"
Igen, de aki a telefonodba belenéz az súlyos visszaélést követ el szerinted. Akkor hogyan fektessen energiát a leleplezésbe? Fektetett ő és eredménye is lett, mert ott volt az üzenet....
Azon kívül nekem fura, hogy egy gyerekkel kapcsolatban ilyeneket írsz, hogy a becsületedbe gázolt. Nyilván közölném vele, hogy ezt majd élőben megbeszéljük, sajnálom, ha nem hisz nekem de ez nem messenger téma és nem kap pénzt ha nem úgy ítéled meg. Az a baj hogy sok megcsalót ismerek és mind hazudik mint a vízfolyás a gyereknek is meg az asszonynak is. Ez nehéz ügy, de te sem vagy piskóta....
Megteheted, és kérhetsz apasági tesztet. Ha nem a tiéd, nem kell fizetned tovább a gyerektartást. Amit pedig arról írsz hogy mi számít bizonyítéknak: ne röhögtess. Tehát csak akkor van jogom feltételezni, hogy a párom megcsal, ha a saját két szememmel látom az aktust? Az az sms elég bizonyító erejűnek tűnt neki. Mindenkinek annak tűnt volna, a kifogás meg, hogy a haverod küldte a csajának a te telefonodról, nagyon gyenge. És a vicc, hogy a haverod gondolom még mindig a haverod. Mert az okés, hogy másnak a telefonjáról üzenetet küldünk és nem töröljük ki és nem szólunk. De az nem okés, hogy ha az asszony gyanakszik, akkor csekkolja. Inkább a bokrokban bújkálva kövessen téged mindenhová, mert az etikusabb szerinted.
És ne érts félre, én sosem néznék más telefonjába, a válásomkor sem néztem bele, mert nem voltam kíváncsi. De valahol meg tudom érteni azt is, aki kétségbe esett. A gyerekkel már nem fogsz tudni mit kezdeni. Azt nem olvastam, hogy 200 kilométerre vannak, csak egy darabig olvastam, mert elég fárasztó volt az attitűdöd. De az exnejed sem piskóta. Hogy a fő kérdésedre válaszoljak: ilyen velem sosem fordulna elő és a volt férjemmel sem, mert mindketten felnőttek vagyunk. Miért jöttél össze olyannal aki ennyire betegesen féltékeny és miért csináltad fel? Mit vártál ettől az egésztől?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!