Anyu azt mondta, csak abból a körből szabad párt választani ahonnan jöttünk. Igaz lehet?
Én egy jó módú, értelmiségi családból származó fiatal lány vagyok. Boldog gyermekkorom volt, mindent megkaptam, mindenki szeretett a családban, vallásos neveltetést kaptam.
Van egy srác, aki szimpi, ő nagyon teper rám. Nem tudom, hogy ő-e az igazi. A srác árva, apja valami ismeretlen piás, anyukája korán beadta a javítóba, évekig volt a fiatalkorúak intézetében, börtönben rablás miatt. Most új életet kezdett és a saját lábán áll. Anyu azt mondta, csak abból a körből szabad párt választani ahonnan jöttünk. Igaz lehet? milyen életigazság állhat-e mögött?
"Anyu azt mondta, csak abból a körből szabad párt választani ahonnan jöttünk. Igaz lehet?"
Annyiból igaz, hogy sok kellemetlenségtől megkíméli magát az ember ha így jár el. Sznob rokonok leszólásától kezdve a pletykafazekak nyelvköszörülő gyakorlatán át a komolyabb keresztbetevésekig bezárólag széles az irigységek tárháza.
Ámde az is igaz, hogy a szerelem minden akadályt képes legyőzni. :)
inkább mondhatni úgy, hogy azonos körből származóak találnak jobban egymásra.
a hánytatott életű gyermek, pont párja egy szintén hánytatott életűnek, lelkileg is erősítik egymást.
akinek meg jobban megy, nem szúr szemet neki, hogy a párjának esetleg nincs, ha olyat választ, aki szintén felelé tud ügyeskedni.
igazából hasonló a hasonlóval tudja legjobban megérteni magát hosszú távon.
Anyu jól mondta. Suttyó a suttyóhoz, értelmiségi az értelmiségihez.
Az én sztorim tökéletes másolata a tiednek, csak én gyereket szültem a görénynek, aki majdnem megölt minket, csak mert meg mert foganni a lányunk.
Szerintem nincs igaza anyukádnak...
DE az biztis, hogy sok nehézségtől megkímél, ha betartod...
Különböző társadalmi retegből származo pároknak nagyon sok gonddal kell megküzdeniük, ami sokszor nem is sikerül...
Tehát a "csak abból a körből szabad" megfogalmazás erős.. Inkább scak ajánlott
3 eve irtad ki
Mi tortent veled?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!