Anyu azt mondta, csak abból a körből szabad párt választani ahonnan jöttünk. Igaz lehet?
Én egy jó módú, értelmiségi családból származó fiatal lány vagyok. Boldog gyermekkorom volt, mindent megkaptam, mindenki szeretett a családban, vallásos neveltetést kaptam.
Van egy srác, aki szimpi, ő nagyon teper rám. Nem tudom, hogy ő-e az igazi. A srác árva, apja valami ismeretlen piás, anyukája korán beadta a javítóba, évekig volt a fiatalkorúak intézetében, börtönben rablás miatt. Most új életet kezdett és a saját lábán áll. Anyu azt mondta, csak abból a körből szabad párt választani ahonnan jöttünk. Igaz lehet? milyen életigazság állhat-e mögött?
Szerintem szegény fiú elég kellemetlenül érezné magát, egyrészt azért, mert nem tudna neked mindent megadni (legalábbis a szüleiddel "nem vehetné fel a versenyt"), másrészt ahogy nekem kitűnik, a szüleidnek sem lenne szimpatikus.
A kérdés az, hogy neked megfelelne-e az az élet, amit a fiú tudna neked nyújtani, vagy sem.
Ez szerintem nagyon nagy hülyeség.
16 éves vagyok és nyáron lesz 2 éve hogy a barátommal együtt vagyok. A srác nem valami okos a szakmáját azt tudja de nagyon de ha, elé raksz egy matek egyenletet akkor lehet bele halna mire megoldja. De ha elé raksz egy traktor akkor neked aztán elmond róla mindent. Vagy elmondja neked az egész földműveléssel kapcsolatos dolgokat. [Mezőgazdasági gépésznek tanul] szaktantárgyakból jó másból nem. Én sima Gimnáziumba tanulók és 4-5-ős tanuló vagyok. Nem egy, szintén vagyunk tudás szerint megis jól elvagyunk. Én se egy hu de jó családból származok. Apám nincs nem is volt nem is lesz. Mégis elfogadják azt hogy én innen való vagyok és nem is nagyon foglalkoztatja őket ez a téma. Anyámat sose zavarta hogy kivel vagyok jóba csak jól érezzem magam.
Nem az a baj,ha szegényebb,műveletlenebb valaki,esetleg más a származása.
De ha az előélet ilyen,amit írsz ,akkor inkább hanyagolnám.
Nem biztos,hogy rosszfiú lesz,de nem tudhatjuk,igaz?
Te sem,és benned is felmerült,hogy anyud jól mondja.
Van abban valami,hogy jobb onnan választani,ahonnan jöttünk.
Ha szegény vagy és gazdag a társad,az a baj,sok vitát szülhet.
Ha neked csak általános van,párodnak diplomája,sok vitát szülhet.
Ha te pl roma vagy,párod nem ,sok vitát szülhet.
Fordítottam,de érted ugye?
Erre gondolhatott anyukád! Szerintem hallgass a szívedre,de az eszed se tedd zsebbe !
Több nehézség lehet egy olyan kapcsolatban, ahol ennyire eltérő körülmenyek között nőttek fel. Sok minden, ami az egyiknek evidens és természetes, a másiknak nem az. Nem csak az egyéni temperamentumból adódó különbözőségek ösdzehangolása jelenthet feladatot, hanem pluszban ott vannak az eltérő nevelésből adódóak is.
Szóval általában nehezített a pálya, de nem feltétlenül lehetetlen a küldetés.
Fura hogy 2014 ota ez meg mindig aktualis nalad.
Na mindegy... szerintem nem azzal vana gond hogy arva es nem jo csaladbol szarmazik, arrol nem tehet hogy oda szuletett de az hogy bortonben ult...
Regen is ugy volt meg ma is ugy van hogy a gazdagok gazdag part szeretnenek a gyekereiknek mert feltik a vagyont.
Pl : volt szomszedomat szeretik a ferjenek a szulei de mivel ok sokkal jobban allnak anyagilag ezert nem adtak nekik penzt a hazepitesbe mert a lany szulienek nincs annyi penze hogy hazepitesbe adjanak. Igy gyakorlatilag a fiu szuleinek a penze lenne a hazban. Azt meg senki se szeretne hogy a menye elvigye a penzt.
Nalunk a felesegem csaladja jobban all anyagilag mint az en szuleim de ettol fugetlenul elfogadnak engem anyosomek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!